Közös kezdetek a Kárpát-medencében
A korai szláv államalakulatok szlovák és magyar interpretációja
Ezzel szemben a szlovák tankönyvben részletesen bemutatják Samo államszervező munkáját, ennek rövid életű sikerét. A könyv konklúziója szerint "ez volt az első szláv kísérlet saját állam létrehozására", területileg pedig régészeti leletekre hivatkozva a Kárpát-medence nyugati felében helyezi el, oda, ahova Pribina államát és a nagymorva birodalmat is. Mindebben a tankönyv a térségbeli szláv kontinuitás bizonyítékát látja. Pribina kilencedik századi államalakulatát a szlovák tankönyv "nyitrai hercegségnek" nevezi, és "őseink első államalakulatának" tartja. A mellékelt térkép azt mutatja, hogy Pribina országa a mai Szlovákia nyugati felét foglalta el, a kísérőszöveg szerint pedig "a régészeti leletek sűrűsége azt mutatja, hogy Délnyugat-Szlovákia területén volt Pribina hercegségének a magja". A szlovák tankönyv a magyarnál jóval részletesebben foglalkozik a nagymorva birodalommal - jelen tanulmánynak nem célja az eseménytörténet részletes bemutatása. Annyit érdemes kiemelni, hogy a hivatalos szlovák emlékezetpolitika által előtérbe tolt Cirill-Metód tradíció komoly helyet kap a könyvben: négy oldalon keresztül foglalkoznak a térítőpárossal.
A nagymorva államra nézve a szlovák tankönyv szerint a legnagyobb veszélyt a Kárpát-medencét meghódító magyar törzsek jelentették, de a belső gyengeséget is megemlítik a szerzők: "Úgy tűnik, hogy a Nagymorva Birodalmat csak az uralkodó erős személyisége tartotta össze". A szerzők kiemelik azt is, hogy a honfoglaló magyarok e területeken fejlett mezőgazdaságot, egyházszervezetet és közigazgatást találtak, mely hozzájárult "kulturálódásukhoz" [skultúrnenie] és a kereszténység terjedéséhez. Mindennek, illetve a gyors szláv asszimilációnak a bizonyítékai a tankönyvi interpretáció szerint a szláv jövevényszavak. A magyarokra nézve egy kifejezetten negatív megjegyzést találunk, miszerint a templomokat a honfoglaló magyarok lerombolták, és korlátozták a szabad vallásgyakorlást.
A szlovákok etnogenezise
A nagymorva birodalom lakosságát és nyelvét a szlovák tanköny szlovénnek, szloviennek nevezi [Sloveni, Slovieni, illetve slovienina]. Ugyanakkor a szerzők hozzáteszik, hogy a birodalom etnikai alapját "a morvák és szlovákok" alkották; szerintük tehát a szlovienek a szlovákok őseinek tekinthetőek, csak a szlovák elnevezés még nem alkalmazható rájuk. A szlovák tankönyvi magyarázat szerint a magyarok bejövetelével Szlovákia területének lakossága elvesztette a közvetlen kapcsolatot a délszlávokkal és a morvákkal, a nemzeti fejlődés önálló útjára léptek, így eszerint 'legkésőbb a X. század elejétől fogva beszélhetünk szlovákokról, és nem szlovienekről'. A magyar tankönyvi interpretáció ezzel szemben a késő középkorra teszi a szlovák nép kialakulását, a hazai szlávság és a főként a tatárjárás után betelepülő morvák, lengyelek keveredéséből.
Összefoglalva tehát: a magyar tankönyvek szerzői a középkor végétől tudnak csak a szlovákokról. Szlovák kollégáik már a X. századtól használják a szlovák nemzetnevet, de hogy az ezt megelőző időszak, a korai szláv államalakulatok története is a szlovák nemzeti történelem része, azt a szerzők világossá teszik. Abból a tényből ugyanis, hogy cseh, magyar és lengyel példákkal ellentétben szlovák területen nem maradtak fenn szláv törzsnevek, azt a következtetést vonják le, hogy feltételezhetően "térségünkben a törzsi társadalom jóval korábban szétesett és hamarabb befejeződött azok nemzeti egységben való integrálódása (etnogenezis)". Pribina tevékenysége, valamint a kereszténység itteni terjesztése pedig - a szerző szavaival élve - "nemzeti történelmünk kulcsfontosságú eseményei. Ezeknek a lépéseknek a révén jóval korábban tagozódtunk be Európa kultúrnemzetei közé, mint Közép- és Kelet-Európa többi nemzete".