A magyarországi cigányság nem egységes népcsoport. Ezt legegyszerűbben nyelvhasználatuk alapján lehet megérteni. Számarányukban a legnagyobb közösség a nyelvváltáson már régebben átesett, s ma már csak magyarul beszélő, magukat magyarcigánynak - romungronak nevezők csoportja. Őket követi a cigánynyelvet - a romanit - őrző, összefoglalóan oláh cigányok közössége. Nyelvük több dialektusra osztható, ezek közül a legismertebb a lovári dialektus. Nyelvváltásuk napjainkban fejeződik be. A harmadik cigány közösség a magukat beásnak nevezők csoportja. A beás román eredetű kifejezés, magyar nyelven jelentése bányász. Nyelvi niche-ük nem sokban különbözik az oláh cigányokétól, nyelvi státuszuk is hasonló. A magyarországi cigányság nyelvi alapú felosztását Heisinger Antal 1939-ben készítette, s vált a szakirodalom egyik szegletkövévé. Társadalomelemző szűrőn nézve a cigánysággal kapcsolatban sajátos dilemma, hogy az azonos nyelvet beszélők, vagy az azonos kultúrában élők etnikai csoportját, vagy egy láthatóan erősen kirajzolódó szegénységi kultúrát tekintsük per definitionem cigányságnak. Ebben az írásban a cigányokról Orbán László által használt terminológia alapján lesz szó.
A második világháború azonos traumabélyeget hagyott mind a cigányságon, mind a zsidóságon. A koalíciós években, majd a kommunista diktatúrában nem számítottak sem társadalmi, sem politikai tényezőként. Bár semmiképp sem tekinthető esetükben idillinek ez az időszak, hiszen ugyanúgy részesei voltak, mint mindenki más; az azonban tény, hogy az államhatalom politikájának nem voltak alanyai ekkor még. 1957-ben megalakul a Magyarországi Cigányok Országos Szövetsége. Mint majd azt látni fogjuk, megalakulását követően csak pár évet működhetett. Lényegében egy feladatot próbált megoldani, a cigány fiatalok iskoláztatását, és igyekezett közvetítő partner lenni az állami szervekkel, amire csak minimálisan volt fogadókészség.
Az ötvenes évek végére lényegében közel szovjet mintára kialakított hierarchikus politikai architektúra csúcsán Kádár János állt mint az MSZMP első titkára, főtitkára. Őt követte a Politikai Bizottság (továbbiakban PB), melynek tagjait az alatti Központi Bizottság egyes tagjaiból állt össze. A Központi Bizottság (továbbiakban KB) apparátusa osztályokból, és kisebb bizottságokból állt össze. A PB utasításainak megfelelően a KB koordinálta a kormánybizottságok, miniszterek és minisztériumok munkáit, melyek pedig a politikai és társadalmi ranglétrán lejjebb lévő tanácsok (megyei és városi), valamint társadalmi szervezetek (Hazafias Népfront, KISZ, SZOT) munkáját irányították. A Politikai Bizottság volt lényegében a legfőbb döntéshozó grémium, a népköztársaság parlamentjének csak szimbolikus szerepet szántak, a fent hozott döntésekhez kellett olajozottan asszisztálnia.
A hatvanas évek elején a PB-t Kádár személyesen vezette, jegyzőkönyveit személyesen írta alá, tudta és jóváhagyása nélkül nem lehetett döntést hozni. Ezért is érdekes az a jelenség, hogy hirtelen születik egy párthatározat, mely meghatározza a magyarországi cigányok hétköznapjait, hatása által megteremti a mai napig kísértő cigánypolitikát. Nagyon nehéz azt elhinni, hogy nem voltak előzetes egyeztetések (vélhetőleg voltak), de tény, hogy a PB-anyagok forrásaiban előkészítő munkára utaló nyom nincs. Itt kell elmondani, hogy nem a cigánypolitika mint téma érdekessége miatt, hanem a fellelhető források léte, nem léte és számos (sokszor egymásnak ellentmondó) narratíva után született a következő módszertani döntés. Mivel túlnyomórészt már felderíthetetlen az ok-okozati összefüggések láncolata az MSZP KB PB 1957 és 1963 közötti időszakban folyt munkáját illetően, felmerült a jegyzőkönyvek tartalmának utólagos szerkesztettségi gyanúja, és több hiányos is.
Ezért csak azok a dokumentumok kerülhetnek feldolgozásra és publikálásra, melyek eljutottak a tanácsi végrehajtó bizottságokhoz. Ide kapcsolódik érdekességként az a kutatási észrevétel, mely a PB-ülések és határozati javaslatok átnézésekor született: előzetesen nem volt semmilyen célzott központi felmérés, semmi fellelhető nyoma nincs, azon szempontok alapján, melyek Orbán határozati javaslatában szerepelnek. Statisztikai adatok, amelyekre hivatkozik, azon tanácsi jelentésekből származnak (19 megye és megyei jogú városokjelentései, pl.: cigányság létszáma , oktatási és foglalkoztatási kimutatások, szociális helyzet háttere, egészségügyi jellemzők stb.), melyek 1957 után készültek és tanácsi jelentésekben szerepelnek. Például a Baranya Megyei Tanács és, Pécs Megye Jogú Város Tanácsának anyagaiban ezek fellelhetők.
A PB munkarendje szerint minden egyes napirendre kerülő kérdést egy előadó mutat be a bizottság tagjainak, amit vita követ az előadó határozati javaslata alapján, majd véglegesítik a PB határozatát. Az ülésről születő jegyzőkönyv ennek a munkarendnek a kivonatát tartalmazza, eltérő sorrendben. A jegyzőkönyv első oldalán a jelenlévők névsorát és a napirendet tünteti fel. A napirendnél egy téma címe, előadójának neve található, valamint a témához kapcsolódó meghívott emberek neve (rendszerint egy, két személy neve szerepel). Ezt követi a pontok összefoglaló kivonata, feltüntetve újra az előadó személye és azok névsora, akik hozzászóltak a tárgyhoz. A jegyzőkönyvekben a továbbiakban a napirendi pontokhoz kapcsolódó viták olvashatók (ha még fellelhetők), majd az előterjesztés, a határozati javaslat, s legvégül a PB által hozott határozatok (abban az esetben, ha eltér a határozat a határozati javaslattól, valamint ha archiválásra került).
Jobbító szándékkal
Az előadó Orbán László volt, meghívottként Ilku Pál és Vendég Sándor vett részt a PB második napirendi ülésén. Orbánnak igen fontos szerepe volt abban, hogy a politikai bizottsági határozat (továbbiakban határozat) a későbbiekben részletesen bemutatott módon, drasztikus változtatásokat hozott a magyarországi cigányság életébe. Mint előadó előzetesen elkészítette azt a határozati javaslatot, melyről tapasztalatai során tudnia kellett, hogy a bizottság lényegében helyben fogja hagyni. Tehát egyszemélyben tekinthető a tanácsrendszer cigánypolitikája szülőatyjának.
A második napirendi pont meghívottai a következők voltak: Ilku Pál és Vendég Sándor. Utóbbiról nem áll rendelkezésre adat. Orbán László életrajza, valamint Ilku Pálé árnyalja az oktatási, művelődésügyi minisztériumok és az agitációs és propaganda osztály összefüggéseit a cigánypolitikában. Orbán és Ilku életrajzát egymás mellé téve világosabbá válik a '61-ben született cigánypolitika szerepe, végrehajtási elképzelése: propaganda. A pártállam szemében megbízható, az agitációs és propagandarendszer vezetői kezében összpontosult minden szál ezen a téren. A határozat feladatelosztási rendszerében elsődleges szerepet az Agitációs és Propaganda Osztály kapja. Orbán ennek a vezetője, tehát a végrehajtás jelentős részét magánál tartja.
Nem kevés szerep jut a művelődési tárcának, melynek júniusban Ilku helyettes vezetője, szeptembertől haláláig vezetője. Nem tekinthető túlzásnak az a kutatói feltevés, hogy az első titkár nem gazdasági kényszerítő eszközökkel akarta a szocialista társadalom aktív tagjaivá tenni a cigányságot, hanem agitációs szakemberek munkájára számított. Bizonyos szempontból Orbán kitűnő munkát végzett. Mint azt majd később látni fogjuk, intézkedéseivel fellazítja az addig kialakult társadalmi kötődéseket, megszüntet intézményrendszert, kialakítja a népcsoport homogén értelmezési mezőjét. Ezzel izolál egy belső idegen közösséget, melyet át akar nevelni és szabályzott utasítástervezetekkel igyekszik gondoskodni róla.
Távolságot tartva térben és időben, bizonyos értelmezésben a határozat célja nem mondható egyértelműen kirekesztőnek és megbélyegzőnek. Sőt, egyes elemeit nézve nemes törekvésnek vehetjük, ha úgy tekintünk rá, mint egy tartós szegénysorsban sodródó népcsoportot a sztenderd normákhoz felemelni igyekvő rendelkezéscsomagra. Mégis megvalósíthatatlan és alapjaiban elhibázott, mert az alapintézkedések közé a következők tartoznak: szervezett identitáskialakítás, társadalmi réteg létrehozása (elsősorban szociális alapon), majd ennek izolálása.
A közösségen belüli értékek felmutatására esélyt sem ad a cigányságnak, a többségi társadalomban meglévő előítéletek felszámolását átgondolatlanul szervezik meg, a visszajelzésekkel későbbiekben nem tudnak mit kezdeni. Jó meglátás Orbán előterjesztésében, hogy munkához akarja mielőbb jutatni a cigány embereket, azonban nem fordít kellő figyelmet arra, hogy a társadalom minden szintjén saját erejükből legyenek jelen. Halat ugyan kapnak, de nem tanítják meg őket halászni. Társadalompolitikai szemmel lehetett látni, hogy többségükben iskolázatlan tömeges munkaerőt fognak jelenteni, és amennyiben ehhez rögzül megélhetési stratégiájuk, újratermelődővé válik helyzetük.
Orbán módszerében először elkülönít egy csoportot, mondhatni lecsupaszítja őket minden addigi kötődésüktől (nyelv, kultúra, önszerveződő törekvések stb.), majd pedig a már stigmatizált közösséget igyekszik esélyegyenlítő szándékkal a többségi társadalomba egy az egybe beilleszteni. Képletesen, társadalmi transzplantáló műtétet hajt végre, a kockázati tényezők alapos felmérése nélkül. A kockázati tényezők a következők: a célcsoport alapos ismerete (etnikai, kulturális és nyelvi hátterek feltérképezése), a társadalom befogadó készségének ismerete, közös kapcsolatok terének vizsgálata, milyen konszenzusok szükségesek mindkét fél részéről az elutasítás megelőzésére, és felmérni az ehhez szükséges időt. Alapesetben ide tartozik még a fokozatos társadalmi beilleszkedéshez szükséges keretek biztosítása, azaz előre láthatóan a társadalom minden szférájában helyet kell biztosítani az integrálandó közösség képviselőinek. Általában ennek legegyszerűbb, ám koránt sem rövid távú megoldása az oktatási rendszeren keresztül történhet. A szovjet blokk országaiban azonban rövidebb távú megoldásnak számított a szovjet mintájú integráció.
Mivel bizonyos tekintetben az állam egyet jelentett a párttal, az irányított beilleszkedési politikának célja nem egy szerves társadalmi rétegződés kialakítása, ami ráadásul igen hosszú időt jelent, hanem pártállami eszközökkel a célcsoporton belül kialakítani egy elvhű nomenklatúrát, amelynek tagjait a többiek fölé emelve követendő példaként lehet beállítani. A cigányok esetében ezzel csak az a baj, hogy velük ezt nem lehet megcsinálni. Cigánynak lenni, különállónak lenni a nem cigányoktól (gázsóktól) érték, azonossági elem, a cigányok és romák többségénél.
A közhiedelemmel ellentétben nem egy párthatározat született "a cigánylakosság megjavításával" kapcsolatban. 1961-ben egy folyamat indult el. Az Politikai Bizottság rendre a következőképp ülésezett cigánykérdésben:
1961. június 20. második napirendi pont: Előterjesztés a cigánylakosság helyzetének megjavításával kapcsolatos feladatokról;
1963. március 5. harmadik napirendi pont: Jelentés az MSZMP P.B. 1961. június 20-i, a cigánylakosság helyzetének megjavításával kapcsolatos egyes feladatokról szóló határozatának végrehajtásáról.
1963. november 12. nyolcadik napirendi pont: Különfélék, ezen belül második pont: Tervezet a cigánytelepeken élő lakosság lakáshelyzetének megjavítására.
1968. október 15. ötödik napirendi pont: Különfélék, ezen belül hatodik pont: Javaslat a cigánylakosság helyzetének megjavításával kapcsolatban tárcaközi koordinációs bizottság szervezésére.
1979. április 18. harmadik napirendi pont: Jelentés a cigánylakosság helyzetéről.
Az Orbán László által megalkotott határozati javaslat, majd határozat csak elindítja 1961-ben a cigánykérdés politikai, és társadalompolitikai irányvonalait. Ellenben közel két évtized alatt a pártvezetés nem tud úrrá lenni az önmaguk által kirobbantott gátszakadáson. Az 1961. évi párthatározat szétosztja a végrehajtandó feladatokat, és egyben feloszlatja a Magyarországi Cigányok Szövetségét. Képzavarral élve: "államosítja a cigányságot". Megszünteti a közösség önálló identitását, s állami igazgatás alá vonja az összes vélt problémájukat, pontosabban az állam szempontjából megoldásra váró problémájukat. Az állampárt vezetése eleinte minden eszközt igyekszik megragadni, hogy paternalista módon javítson a cigányok problémáin. Mikor az ezt követő egy évtized során azt tapasztalja, hogy a széleskörű állami források bevonásával sem ér el érdemben semmiféle elvárható eredményt, a jól bevált szovjet mintát követi: politikai kommunikációs eszközökkel fojtja el az általa keltett, de megoldani nem tudott problémákat:
egyes kérdéseket megoldottnak, befejezettnek tekintettek: a cigányok a szocialista társadalom egyenjogú tagjaivá váltak, beilleszkedtek a társadalomba;
más kérdések részben megoldódtak, bizonyos pontokon még vannak problémák, melyek rövid időn belül már maguktól is megoldódnak: a cigányok össztársadalmi elfogadottsága, iskolázottságuk felzárkóztatásában, egészségügyi helyzetük javításában jelentős előre lépés történt;
az esetek többségében azonban, melyekben lényegében semmilyen előrehaladást nem értek el, csak nagyon gyéren van nyom a forrásokban, ott is inkább csak így: "...amelyek eddig esetlegesek voltak, a jövőben jobban kell koordinálni" (idézet az 1979. április 18-i párthatározatból).
Az előterjesztés elején a cigányok definícióját olvashatjuk. Orbán az 1961-ben kétszázezerre becsült a magyarországi cigányságot életmódjuk és társadalmi beilleszkedése alapján három csoportra osztotta:
a) A beilleszkedettek: azok, akik a lakosság általános életszínvonalán élnek, felhagytak a "cigány életformával" , a cigány lakosság 30%-át sorolja ide.
b) A beilleszkedésben lévők: a cigányság további 30%-a, telepeken, falvak és városok határában élők. Alkalmi munkából tartják fenn magukat, kulturális színvonaluk igen alacsony.
c) A be nem illeszkedettek cigányok: azon cigányok közösségét sorolja ide, akiknek egyáltalán nincs munkaviszonyuk, munkakerülőkként tartják számon, vándorolnak, "a társadalom terhére élősködnek". A cigányság 40%-át veszi ide.
Az előterjesztés továbbiakban a cigányság társadalomképi leírásával folytatódik:
a felszabadulást követően teljes jogú állampolgárok lettek;
jogszabályi háttér nincs a cigányok megkülönböztetésére, mégis érezhető a velük kapcsolatos előítélet, s önkényeskedésnek vannak kitéve;
helyzetük alakulásában első helyen a munkának és a letelepedésnek van meghatározó szerepe: nem rendelkeznek szakképzettséggel, s a vállalatok és szövetkezetek többsége elzárkózik alkalmazásuktól, még ha mukaerőhiánnyal küzdenek is.
2100 cigánytelep van országszerte. Lakóik egészségtelen körülmények közt élnek, emberi lakásra alkalmatlan építményekben. A telepek megközelíthetőségük ősztől - tavaszig problémás. Ebből adódik, hogy kommunális ellátottságuk rendkívül alacsony. Elvágyódnak innen a cigányok, de ilyen törekvéseik a többségi társadalom ellenállásába ütközik.
"Nagy gondot kell fordítani a cigány nők nevelésére, akik sokszor feudális, sőt néha annál is primitívebb helyzetben vannak." - ez a bekezdés zárja az előterjesztés második szakaszát, de ezt vélhetőleg maga Orbán kihúzta.
Az előterjesztés harmadik részében olvasható Orbán cigányokat érintő társadalompolitikai és kisebbség politikai nézete a cigánykérdésről:
Növekszik a probléma megoldása iránt a társadalmi érdeklődés. "A tanácsi végrehajtóbizottságok tanulmányozták és megtárgyalták a területükön élő cigánylakosság helyzetét, foglalkoztak átnevelésük (sic!) lehetőségeivel, terveket készítettek, amelyek számos konstruktív javaslatot és intézkedést tartalmaznak. Ugyanakkor - esetenként - helytelen, erőszakos intézkedések is előfordulnak. (Pl. Veszprém megyében)"
Helytelen nézetek: cigányság, mint nemzetiség, cigány nyelv fejlesztése, cigány-nyelvű iskolák, kollégiumok, cigány tsz-ek létesítése. "Ezek a nézetek nemcsak tévesek, de károsak is, mivel konzerválják a cigányok különállását és lassítják a társadalomba való beilleszkedésüket".
"A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége - bár ért el bizonyos eredményeket azzal, hogy segített a tanácsok és egyes társadalmi szervek figyelmét a problémákra irányítani - nem alkalmas arra, hogy a cigány lakosság átneve-lésében jelentős szerepet töltsön be."
Összegezve Orbán előterjesztését, a következőket kell megállapítani. Orbán László átnevelő programja négy pilléren áll:
1. Kisebbségi: a cigányság nem kisebbség, hanem szociális peremhelyzeten élők közössége. Nincs saját nyelvük. (De ha van is, a szövegből nem lehet konkrét állásfoglalást kivenni), annak támogatása - fejlesztése káros, mivel gátolja az integráló folyamatot.
2. Szociális és munkaügyi: a telepeken élő cigányság körülményei elfogadhatatlanok, nagyrészük még vándorló életmódot folytat. Társadalmi elfogadottságuk minimális, néhol ellenséges. Munkához való jutásuk során hátrányos megkülönböztetésben részesülnek.
3. Egészségügyi: alap higiéniai elmaradottságot tapasztalható szerte az országban, a fertőző betegségek gócpontjai a cigánytelepek.
4. Oktatási: a cigány fiatalok képzése, oktatása kulcskérdés, mivel ők "könnyebben megértik társadalmunk lényegét", azaz őket lehet a legjobban irányítani és meggyőzhetők helyzetük megváltoztatásának szükségességéről.
Kádári bírálat
A hatodik pontban szerepel Orbán realitás érzékéből fakadó alternatív javaslata: "Ki kell dolgozni a cigánylakosság szocialista társadalmunkba való beilleszkedésének komplex (gazdasági, szociális és kulturális) távlati tervét. A terv foglalja magába a cigányok munkába állítását, a cigánytelepek felszámolását, valamint az egészségügyi és kulturális ellátottság megjavítását azokon a településeken, amelyeket belátható időn belül megszűntetni nem lehet. Határidő: 1962. június 30. Felelős: a Minisztertanács elnöke, az OT. elnöke, a Művelődésügyi Miniszter." Ez volt Orbán úgy nevezett B-terve. A dolog malíciája, hogy Kádár szokásos húzd meg - ereszd meg politikájának a legfontosabb pont áldozatul esett. A határozati javaslat hatodik pontja felveti gazdasági, szociális és kulturális a szakemberek bevonását, és előre vetíti azt a valós lehetőséget, hogy a határozatot több településen végrehajtani nem lehet.
A határozat születésekor érdemi vita nem volt. Feltételezhetően azért, mert vagy a téma nem érdekelte a PB tagjait, vagy a második napi rendi pont amolyan lazításnak volt tekinthető az első és a harmadik között. Az első nem kevesebbről szólt, mint a Honvédelmi Minisztérium átszervezéséről és a Hadsereg Parancsnokság felállításáról. Előadója nem volt más, mint a Néphadsereg politikai omnipontentát alakja Czinege Lajos. A harmadik pont még fontosabbnak tekinthető: Javaslat a Központi Bizottság határozatára a régi párttagokkal kapcsolatban. Előadó Kiss Károly.
A hozzászólás és vita lényegében Kádár János állásfoglalásait és döntéseit tartalmazza. Az első mondattal: "Egyértelmű, hogy a cigányok nem tekinthetők nemzetiségnek." - Orbán megkapta a felhatalmazást az általa összeállított program megvalósítására Kádár részéről. Azonban a főtitkár két csomópontban összegezte a cigánypolitikát: "1) Számolni kell azzal, hogy a cigányokkal kapcsolatos szemlélet nem változtatható meg gyorsan, 2) a lakáskérdés megoldása. A gyakorlatban az élet viszi a dolgot a megoldás irányában. Erre utal az, hogy Tolna nevű községben kitüntettek 25 ember és ezeknek fele cigány. Vannak olyanok, akikről nagy megbecsüléssel beszélnek. Ezeknek rendes keresetük van, szeretnének házat építeni."
Érezhető, hogy az előterjesztésben foglaltakkal szemben az első titkár szkeptikus, az agitációs propagandát támogató rendszerrel látja csak kivitelezhetőnek. Orbán kilenc határozati javaslatai közül ötöt érintetlenül hagy, s végül nyolc pontban kerül végleges formában a határozat, mivel a hatodik javaslati pontot törlik. Az első kettő pont változatlan formában elfogadásra kerül. A vita során konstruktív kritika nem, politikai arrogancia, naivitás és hozzá nem értés annál jobban tűnik ki a sorokból.
A szövegből kiderül, hogy Kádár nyilvánvalóan nem akart sem a cigánypolitikának nagyobb teret engedni, sem Orbán László kezébe egy számára nem fajsúlyos kérdés ürügyén marsallbotot adni. A végleges határozatba a nyolcadik javaslati pont hetedik pontként a következőképpen szerepel: "A Politikai Bizottság ajánlja, hogy a határozatan foglaltakról a Gazdasági Bizottság tájékoztassa a gazdasági tárcák vezetőit, Kállai Gyula elvtárs pedig a tanácsszerveket. Felelős: Apró Antal és Kállai Gyula elvtársak."
1963 márciusa, a határozat első kritikái
A jelentés két szerkezeti egységből áll, egy összefoglaló jelentésből és egy rövid, négy pontos intézkedési rendelkezésből. A szöveg hangvétele igyekszik pozitív kicsengésű maradni, azonban már az első sorokban is kifejezésre jut: a Határozatban lefektetett célok lényegében anyagi okok miatt - a beszámoló időszakán belül - nem teljesülhettek. Megemlítik a fiatalok munkakedvének és munkakészségének növekedését. Az Orbán által készített határozati javaslat hatodik pontja kapcsán Darabos kemény kritikát fogalmazott meg: beszámolója alapján a végrehajtó intézményeknek nem akaródzik érdemben foglalkozni a cigánysággal, a lényegi munkát befejezettnek tekintik a problematikus helyzetek leírásával és tervek készítésével.
Az 1961. évi PB határozat egyértelműen fogalmaz. Felmerül a kérdés, mégis hogyan lehet helytelenül értelmezni? Hogyan kerülhet a PB elé olyan visszajelzés, hogy az ügyet faji kérdésként kezelik, türelmetlenség van a nevelőmunkában (vélhetőleg a közoktatás keretein belül)? Választ PB források közt nem, csak a kijelölt végrehajtó intézmények (főként megyei tanácsok) irattárában találhatjuk. Igen sajnálatos, hogy az első visszajelzések nem találhatóak meg a pártanyagok között, mert így csak találgatások születhetnek, hogy miként látták az Orbán László által megszületett cigánypolitika első két évét a Politikai Bizottság.
A jegyzőkönyv alapján a PB fél évet ad az intézkedések által megfogalmazott javaslatok megtételére. A PB nyolc hónap múlva, 1963 novemberében ül ismét össze a cigánypolitika kapcsán. Ez az intézkedéscsomag zárja z 1961. évi párthatározattal induló magyarországi cigányok tanácsrendszeren belüli cigánypolitikájának első szakaszát. Mint láthatjuk, a felmerülő kérdéseket a PB érdemi tárgyalás nélkül, egységes intézkedéssel kívánja felülírni és keresztülvinni. Bár már látszanak azok a főleg gazdasági korlátok, melyek miatt a határozat ellehetetlenül; de azon szimbolikus határok felismerése, melyek a cigányság és a többségi társadalom között húzódnak, valamint lényegében az integrációt meghiúsítják, ekkor még várat magára.
A részletes esetleírás a tanulmány eredeti megjelenési helyén olvasható: Cigánysors. A cigányság történeti múltja és jelene II. Felelős szerkesztő: Márfi Attila. Palatia Nyomda, Pécs. 2009. 311 o.
