A majd száz éve lezajlott per újrafelvételét egy francia műkedvelő történész, Leon Schirmann kezdeményezte kutatásai nyomán. Több évtizedes levéltári kutatásainak eredményeként könyvet írt a hírhedtté vált táncosnőről, amelyben több olyan tény is napvilágra került, melyeket - véletlenül vagy szándékosan - nem vettek figyelembe a tárgyalások során. "A bíróság elé tárt anyagokat, bizonyítékokat meghamisították" - állítja Schumann, akinek meggyőződése, hogy Mata Hari politikai gyilkosság áldozata lett, amelybe szerencsétlen véletlenek sorozata sodorta. A világ leghíresebb kémnője Margaretha Gertruida Zelle néven született 1876-ban egy holland városkában, Leewardenben. Édesapja hamar elhagyta a családot, anyja pedig fiatalon meghalt, így a tizennégy éves lányt zárdába küldték, hogy ott sajátítsa el a háztartás "művészetét", s készüljön fel a házaséletre. Margaretha egyetlen vagyona kivételes szépsége volt, így 19 évesen válaszolt egy újságban megjelent házassági hirdetésre, s három hónap múlva már létre is jött a frigy közte és a nála 21 évvel idősebb Johnny MacLeod holland ezredes között, aki vagyonos ember lévén anyagi biztonságot tudott nyújtani a lánynak. Hamar kiderült azonban, hogy a jólétért drágán kell megfizetni. A kezdetben boldog családi idill hamarosan rémálommá változott. Hiába adott életet Mata Hari gyors egymásutánban egy fiú- és egy leánygyermeknek, MacLeod nem tudta levetkőzni természetét, rengeteget ivott és gyakorta bántalmazta feleségét és gyermekeit. Az ezredest a Holland Kelet-Indiába követő család valódi tragédiája azonban egy indokínai hajóúton történt, amikor a gyermekek rejtélyes, módon megbetegedtek, a hároméves fiúcska meghalt, a leány pedig, bár túlélte a kórt, soha nem épült fel teljesen. Felvetődött a gyanú, hogy egyik szolgálójuk mérgezte meg őket, aki így akart bosszút állni a MacLeodtól elszenvedett rossz bánásmódért. Rövidesen visszatértek Európába, szintén tisztázatlan körülmények között. Egyes feltevések szerint Mata Hari idegrohamában agyonlőtte az inast, mások szerint a férj botrányos kicsapongása volt az ok. A kétségbeesett asszony elhatározta, hogy, még ha így el is veszíti gyermekét, elhagyja a családot, és új életet kezd. Így Hollandiálba való visszatérésük után, 1905-ben Párizsba szökött. Hamarosan, mint táncosnő és kurtizán bukkan fel. Első, óriási sikerű fellépésére a párizsi Orientalisztikai Múzeumban 1905. március 13-án kerül sor. A mecénásáról elnevezett Guimet Múzeumban Kelet-kutató tudósok és művészek előtt mutatkozott be, mint a keleti erotikus táncok szakértője. Első fellépésén még a japán és a német nagykövet is jelen volt. "Nem annyira tánctudásával tűnt ki, mint inkább azzal, amint jellegzetesen lassú, erotikus mozdulataival megmutatta a közönségnek karcsú testének bájait" - emlékezett vissza egy szemtanú. Művésznevét Mata Hatitól, egy maláj hercegnőtől kölcsönzi, jelentése: a Hajnal Szeme. És mivel holland származású, elvált családanyaként nehezen szerzett volna hírnevet Európa fővárosában, gazdag fantáziája révén fantasztikus élettörténetet teremtett magának, melynek legendába illő elemei elbűvölték a párizsi előkelő köröket. Eszerint a távoli Indiában született, a Malabar partján, apja jóságáról ismert uralkodó, rádzsa volt. Fiatalon elárvult, s ekkor a Kanda Svani templomába került, ahol .megtanulta a szent erotikus táncokat, s azért jött Európába, hogy művészetével szentséget és kéjt hozzon erre a világra, A következő hónapokban sorra fogadják őt Franciaország és Európa előkelő szalonjai, műsora mindenhol az est fénypontjának számít. Fantasztikus gyorsasággal emelkedik karrierje: Madrid, Berlin, Monte-Carlo, Bécs, sőt még Kairó is a lába előtt hever, hódolói közé tartoznak arisztokraták, katonatisztek, sőt uralkodóházak tagjai is.Mata Hari sohasem tagadta, hogy leginkább a katonatisztekhez vonzódik, sőt sokszor hangoztatta: "Szeretem a katonákat. Inkább vagyok egy szegény katonatiszt szeretője, mint egy gazdag bankáré." Hódításai közé tartozott például a Német Birodalom trónörököse, a külügyminiszter és Brunswick hercege is, akik rajongásukat természetesen anyagiakkal is kiegészítették, így hamarosan Európa legjobban fizetett kurtizánjává vált, akinek előlelő pártfogói egymást túlszárnyalva vásárolták a házakat, bundákat, ékszereket. Az ünnepelt táncosnő több nyelven is beszélt, s mivel semleges országból származott, szabadon utazgathatott Európában még azután is, amikor 1914 augusztusában kitört az I. világháború. Sőt a hadüzenet napján a berlini rendőrfőkapitánnyal lovagolt a német főváros utcáin. 1915 végén Mata Hari visszatér Párizsba - egyesek szerint azért, hogy biztonságba helyezze Neulyben levő ingóságait, mások szerint sebesült orosz szeretőjét akarta ápolni. Az olaszok által a francia titkosszolgálatnak elküldött rejtjeles levélből viszont az derül ki, hogy a sztriptíztáncosnő valójában a németek kémje, aki "indiai születését megtagadta, jelenleg németül beszél enyhe keleti akcentussal". Természetesen a francia hatóságok azonnal letartóztatták, bírósági per helyett azonban úgy döntenek, még hasznukra lehet a jó kapcsolatokkal rendelkező híresség. Sok választása nem adódott ártatlansága bizonyítására, így Mata Hari hamarosan a francia titkosszolgálat alkalmazásában találja magát. Első feladataként hat francia titkos ügynök nevét tartalmazó levelet kellett eljuttatnia a német megszállás alatt álló Belgiumba. Amikor aztán az ügynökök egyike röviddel később a németek áldozata lett, a gyanú ismét a táncosnőre terelődött, különösen, miután fény derült rá: a hadfit egy nő árulta el. A francia hatóságok azonban ekkor még bíztak benne, és Spanyolország félé irányították, ahol kapcsolatba is lépett a Német Birodalom tengerészeti és katonai attaséival. Bőkezű adományokban részesült, melyet saját bevallása szerint szexuális szolgálataival nyert el. A francia hatóságok azonban másképp látták a helyzetet, s amikor Berlin 1916 végén az javasolta a két madridi német attasénak, ne fizessenek túl nagy pénzösszegeket a H-21-es ügynöknek, hanem küldjék vissza Párizsba egy ötezer frankról szóló csekkel, a francia titkosszolgálat is ráharapott a hírre. Mata Hari 1917. február 12-én érkezett vissza Párizsba, s az Avenue Montaigne-en található Plaza-Athene Hotelben vett ki szobát. Másnap a francia hatóságok rajtaütöttek, és letartóztatták. A házkutatás során megtalálták nála az árulkodó ötezer frankos csekket... Európa ünnepelt sztárja; az előkelő szalonok díszvendége, akiért pár hete még rajongott a felső tízezer egy csapásra a Saint-Lazar börtön egyik sötét cellájában találja magát. A sivár helyiség, előző lakói közé tartozott egy korábbi francia elnök női gyilkosa, neves újságsrerkesztő és, Margueritte Francillad, akit kémkedésért végeztek ki. 1917 július 24-én kezdték meg Mata Hari perének tárgyalását a párizsi Igazságügyi Palotában. A vád: hazaárulás, kettős kémkedés Németország és Franciaország számára. A védelem képviselője, Jacques Clunet (ki lenne más, mint a díva egyik régi szeretője) nemzetközi jogban jártas, elismert szakember, azonban a törvényszéki bűnügyek területe idegen volt számára. Az egyik tanú, a diplomata Henri de Marguére biztosította az esküdteket arról, hogy a vádlottat régóta ismeri, s az soha nem állt közelebbi kapcsolatban a hadüggyel, s fedhetetlenségéért kezességet vállal. Azonban hiába a védelem minden erőfeszítése, 1917 második felének háborús eseményei Franciaország számára túl súlyosak ahhoz, hogy kihagyhatnának egy hasonló erejű felelősségre vonást. Az I. világháború harmadik évében ugyanis az államot egyik csapás éri a másik után: az északkeleti megyéket német csapatok szállják meg, a francia hadsereg pedig óriási vérveszteségeket szenved. A "szent egység" repedezésére figyelmeztetnek a drágaság miatt kirobbant sztrájkok, ráadásul a hadseregben lázadás tört ki. Egyes ezredek nem voltak hajlandóak arra, hogy a frontvonalra vonuljanak. E kilátástalannak látszó helyzetben ismét a köztiszteletben álló Tigrist, George Clemenceau-t bízzák meg kormányalakítással, akinek rövid programja a következőképpen hangzott: "Belpolitika? Csinálom a háborút! Külpolitika? Háborút csinálok. Oroszország elárul minket? Folytatom a háborút. A szerencsétlen Románia kapitulálni kényszerül? Tovább folytatom a háborút, egészen a legutolsó negyedóráig, mert ez a miénk lesz!"Természetesen az országban és a fronton uralkodó feszült légkör csillapítására a francia hadbíróságnak kapóra jött, hogy az életmódjával amúgy is sokakat megbotránkoztató kurtizánt Franciaország első számú bűnbakjának nevezzék meg. A vád fő bizonyítéka az ötezer frankos csekk mellett egy olyan - a táncosnő szobájában lefoglalt - tubus volt, amelyet láthatatlan tintaként azonosítottak. Mata Hari a kihallgatások során azt állította: az állítólagos tinta csupán fertőtlenítőszer, amit ő fogamzásgátlónak használ, a csekk ellenszolgáltatását pedig nem hírszerzői, hanem táncosnői teljesítményének köszönheti. "Na de ötezer frankot? - kérdeztek rá a vád képviselői. - Ennyi volt az ára kegyeimnek. Szeretőim sosem kínáltak ennél kevesebbet." Amikor pedig a szintén nála talált tizenötezer pezeta eredetéről faggatták, amelyről ugyancsak azt állította, hogy szerelmi ellenszolgáltatásaiért kapta, így gúnyolódott: "Nem mulatságos, hogy az amszterdami szeretőm német állami pénzből elégíti ki az attasé úr magánadósságait?" A vád gyenge lábakon állt. Sosem bizonyosodott be például, hogy Mata Hari lelkén szárad ötvenezer francia katona élete. A hadfiak Földközi-tengeren elsüllyesztett hajókon vesztették életüket. A vád szerint a hajó indulásáról a "kémnő" szolgáltatott információkat, ez azonban sohasem bizonyosodott be. A holland diplomáciai futárpostával Párizsból írt leveleknek pedig egyszerű volt a magyarázata: Hollandiában élő lányával tartotta a kapcsolatot. A perben a legtöbbet Hanna Witting ápolónő vallomása nyomott a latban, aki azt állította, hogy két német ügynök beszélgetését kihallgatva tudomására jutott: a H-21-es ügynök egy táncosnő. Hanna Witting a háború után Claude France néven lett színésznő, 1928-ban viszont öngyilkosságot követett el, sokak szerint a lelkiismeret-furdalás miatt, amit azért érzett, mert terhelő vallomásával kivégzőosztag elé juttatta Mata Harit. Az állítólagos kémnő a következőket mondta az utolsó szó jogán: "Nem vagyok francia, jogom van hozzá, hogy barátaim legyének más országokban, még olyanokban is, amelyek hadban állnak Franciaországgal. Én semleges maradtam. Francia tiszt urak, számítok az önök jó szívére." A reménykedés azonban hiábavalónak bizonyult, a testület három tagja tíz percen belül tért vissza. Az ítélet golyó általi halál. A következő hónapok várakozással teltek el. Az ítéletet nem rögtön hajtották végre. Ez idő alatt a táncosnő reményei néha újra feléledtek. Aludni csak szombat éjjelente tudott, mivel vasárnap sosem volt kivégzés, így nem kellett tartania attól, hogy hajnalban az őrök dörömbölésére ébred. Az utolsó pillapátokig remélte, hogy kegyelmet kap a köztársasági elnöktől, ám a kérelmet elutasították. A kivégzésre 1917. október 15-én, hajnalban került sor ugyanazon a helyen, ahol 1804-ben a francia történelem egy másik rejtélyes perét követően Enghien hercegnét kivégezték. Mata Hari még halála napján is sokat adott küllemére. Elegáns ruhát vett fel, s csak azután volt hajlandó beszállni az őt Vincennes-be szállító autóba, miután kesztyűjét is felhúzta. A kivégzőosztag a lőtéren várt rá, tizenkét ember sorakozott fel az udvar három oldalán, szemben egy csupasz fával. A "kémnő" nem engedte, hogy bekössék a szemét, bátran nézett szembe a kivégzőosztaggal... A későbbiekben a legkülönbözőbb találgatások és történetek láttak napvilágot, amelyek higgadt viselkedésére keresték a magyarázatot. Egy feltételezés szerint a táncosnő egyik szeretője lefizette a kivégzőosztag tagjait, hogy azok vaktöltényeket tegyenek fegyvereikbe. Egyikük azonban az utolsó pillanatban meggondolta magát, így, akárcsak a Puccini-opera történetében, a gyanútlan áldozat mégis meghalt. Mivel a híres-hírhedt kurtizán élettörténete mindig is foglalkoztatta a közvéleményt, arról is különböző legendák kaptak szárnyra, miszerint az utolsó pillanatban széttárta volna kabátját, hogy meztelenségét feltárja a katonák előtt, vagy hogy a lövések eldördülése előtt még csókot dobott volna a kivégzőosztag katonáinak, akiket egész életében a legjobban szeretett. Mata Hari holttestéért senki nem jelentkezett, így azt az Anatómiai Múzeumba szállították, fejét pedig később híres bűnözők testrészei mellett állították ki. Azóta már bebizonyosodott, hogy minden vele szemben felhozott vádért másik kémnő a felelős, bizonyos Elisabeth Schragmüller, fedőnevén a Doktor kisasszony, aki mintha irigyelte volna Mata Hari jó hírnevét, hiszen az "álkémnő" halála után jó tíz évvel lekicsinylően nyilatkozta róla: "Mata Hari ártatlan volt, mégpedig azért, mert alkalmatlan lett volna ilyen feladatok véghezvitelére." 2001 októberében a Mata Hari Alapítvány és Leeuwarden városa keresetben kérte a francia igazságügyi hatóságoktól az 1917-ben hozott ítélet felülvizsgálatát. Thibault de Montbrial, a védelem képviselője így nyilatkozott: "Mata Hari nem született kémnek. Őt csak felhasználták a franciák németellenes kampányukhoz. Egyszerű nő volt, aki imádta az élet élvezeteit, és nem értette meg, hogy a háborúval minden megváltozott..." Az eredményt már ismerjük, néhány hónapos tárgyalást követően megszületett az ítélet: Mata Hari ártatlan. Persze még mindig akadnak kételkedők, sőt Pierre Bouchardon tábornoknak, a halálos ítélet meghozójának a fia annak ellenére meg van győződve az akkori ítélet helyességéről, hogy bebizonyosodott: bár Mata Hari nem volt szent, valójában soha nem szolgált használható információkkal a németeknek. Be kell látni, a kurtizánként híressé lett holland szépség koncepciós per áldozata volt. A máig tündöklő legenda főhősnője pedig csak azért válhatott halhatatlanná, mert mint kémet végezték ki, holott valójában sosem volt az.
