Viták a kibővített tananyagról az Egyesült Államokban

Egyéb

A jelenlegi vita témájához alkalmazkodva a híres rabszolgakereskedő hajó nevére, Amistadra keresztelték azokat a bizottságokat, amelyek tagjai arra kötelezik az adott állam történelem tanárait, hogy az órákon addig nem tárgyalt eseményeket, folyamatokat, személyeket ismertessék meg diákjaikkal - számolt be az Associated Press.

Az elmúlt öt év folyamán számos állam, köztük Illinois, New Jersey, Kalifornia, Rhode Island és Virginia is megalakította saját bizottságát. A helyi tananyag ezeken a helyeken azóta már feldolgozza Mussolini fasiszta rezsimjének működését, az újkori rabszolga-kereskedelem társadalmi, etikai visszásságait, valamint megismerteti a tanulókkal az emberi népirtás különböző korszakait, úgy mint az örmény genocídiumot és a második világháborús holokausztot. A cél és a feladat tehát a történelem irányítható alakulásával, valamint az egyes népcsoportoknak saját embertársaikon történő, időről időre elkövetett rémtetteivel és azok következményeivel való bátor szembenézés lenne.

Nem csoda, ha sokan vannak, akik kétkednek a tartalmi megvalósítás sikerében. Keith Wright, New York-i demokrata törvényhozó a programnak az amerikai társadalomra nézve talán legkritikusabb pontját idézi, amikor arra a paradox helyzetre utal, hogy az Egyesült Államok története épp a rabszolgákkal való kereskedelmen alapul. A kritikusok azon csoportja, amely nem tartalmilag, hanem a tanítás gyakorlatának szemszögéből fogalmazza meg fenntartásait, elsősorban a történelem tanórák és a témához kellőképpen értő oktatók számát kevesli, azzal együtt, hogy az alapvető elképzelést kifogástalannak tartja.

Ezekben a hónapokban egy olyan központi tanács felállításán fáradoznak a Társadalomtudományok Nemzeti Tanácsának (National Council for the Social Studies) illetékesei, amely kivétel nélkül, minden amerikai államra kiterjedően egységes, bővített tanrendet állítana össze és írna elő. A szervezet tizenkilenc nem fizetett tagjából nyolcat a kormány jelöl majd, néhányuk a külügyminisztérium és az oktatási tárca megbízottja lesz.

Az az egyesek szerint kiábrándító tény, hogy a tudományos karrier nem feltétele a tagságnak, újabb szkeptikus vélemények megformálására ad lehetőséget. "Ez olyan, mintha [...] megmondanánk az orvosoknak, hogyan praktizáljanak" - tapint a lényegre Peggy Altoff, a szervezet választott elnöke. "A történelem[tanítás] színvonala állandóan jelenlévő, potenciális vitatéma" - mondja Carl Hayden, aki egykor a tudományos színvonal emeléséért küzdött a Kormányzó Tanács (Board of Regents) soraiban.

Candace de Russy, a New York-i Állami Egyetem kurátora, több tudományos kiadvány írója és lektora rövid summázatát adja a számos vitás kérdést felvető javaslatnak: "[...] a zsidó származásúak úgyis elhatározzák majd, hogyan tanítsák a holokausztot, az írek a nagy éhezés időszakát, az örmények a törökök irtóhadjáratát, az indiánok a francia-indián háborút, és így tovább."