Multikultúra a Belvárosban

Egyéb

Landwehr Klára, a Kultunio Alapítvány kuratóriumának elnöke sajtótájékoztatón ismertette szerveztük munkásságát. A Kultunio a Budapest VI. és VII. ker. részét képező Andrássy út ? Teréz és Erzsébet krt. ? Rákóczi út és Károly krt. által határolt negyedben tevékenykedik. Egy alulról szerveződő kezdeményezésként, a helyi vállalkozók összefogásával szeretnék elősegíteni a multikulturális negyed fejlődését, amelynek területén 220 műemlék épület és kulturális érték, 242 étterem és kávézó, 43 romkocsma, 85 hotel és 15 galéria található. A kuratórium elnöke elmondta, hogy céljuk kettős: egyrészt a helyi gazdaság erősítésén, másrészt a város élhetőbbé tételén dolgoznak.

A Kultunio Alapítvány számára fontos a fejlődés, amelyhez elengedhetetlen külföldi példák megismerése is. Landwehr Klára elmondta, hogy az alapítvány testvérvárosi kapcsolatot ápol Béccsel, amely együttműködés azért is releváns, mert mindkét város hasonló problémákkal, földrajzi adottságokkal rendelkezik. A kuratórium elnöke kiemelte, hogy a Király utca tematikus utcává fejlesztése - többek között - a Mariahilfer strasse példájából nőtt ki.

Az alapítvány tavaly nyújtott be pályázatot annak érdekében, hogy a külföldi hasonló szervezetek, tematikus utcák szervezőivel érdemi tapasztalatcserét folytathassanak. A sikeres elbírálás után április 11-13. között valósulhat meg a Közép-Európa Öröksége ? a történelmi városok kulturális fejlesztésének lehetőségei című nemzetközi konferencia, amely a Visegrad Found támogatásával jön létre.A konferencia díszvendége lesz a Visegrádi Fund elnöke, Karla Wursterova is.

?A konferencia központi kérdése, hogy hogyan lehet a történelmi szempontból jelentős belvárosokban található 19. századi épületeket sikeresen, gazdaságilag fenntarthatóan hasznosítani oly módon, hogy azok műemléki sajátosságait nem csak, hogy megőrizzük, de kamatoztassuk is? ? áll a szervezők által kiadott közleményben. A bővebb programról itt tájékozódhatnak.

A Kultunio Alapítvány szervezésében valósul meg a konferencia mellett a Költészet Napi Vásár, amelyről bővebben itt olvashat.