Tudom, nincs titok, csak munka, az viszont folyamatosan. De nem marad el az elismerés sem, a közönség szereti az előadásokat, és a közelmúltban díjeső hullott a társulatra. Kérem, részletezze kicsit, milyen az a munka, amely meghozza a sikert!
Csak nagyon tudatos, rendszeres, szervezett munka vezethet eredményhez, a siker alapfeltétele a napi elvégzett munka adta sikerélményből való újbóli és újbóli táplálkozás. Mindenképpen kell hozzá egy kiváló csapat, amelyben valamennyi munkatárs - a színésztől az ügyelőig, a tervezőtől a hangtechnikusig ? szereti és megbecsüli a szakmáját, és azt teljes odaadással műveli. Fontos a kiszámíthatóság és a nyugalom, a kiegyensúlyozott alkotói légkör, amelyben mindenki a feladatára tud koncentrálni. Próbákon, előadásokon, megbeszéléseken életünk jelentős hányadát együtt töltjük, ezért elengedhetetlen az empátia, egymás megértő elfogadása. Társulatunkat évek óta ez jellemzi. A közönség szeretete, a fenntartó önkormányzat bizalma, a szakma, a helyi és az országos sajtó figyelme számunkra fontos lakmuszpapír, ami napi szinten jelez vissza, mit csináltunk jól, mit rontottunk el, hol fogtunk mellé, egyben koordináta-kijelölő gesztus felénk, merre tovább, és merre ne, mert zsákutcába jutunk.
Megértem, hogy a jó vezetőt - mint a siker kulcsfiguráját, vagy mindenképpen egyik fontos tényezőjét - nem említi? Melyek Ön szerint a jó vezető alaptulajdonságai?
Az ember maradjon szerény, s igyekezzék soha ne magának vindikálni, követelni a sikert és az eredményeket, de nyilván legyen tisztában azzal, hogy neki is érdemei vannak azokban. Mik a jó vezető tulajdonságai? Feltétlenül birtokolnia kell kellő elméleti tudást, szakértelmet, támaszkodnia kell a munkája során megszerzett tapasztalatokra, fontos a folyamatos motiváltság, ízlésszintig a sikeréhség, elengedhetetlen a minden helyzetben működő és éber empátia. Persze, sok mást kifelejthettem a felsorolásból. Nagyon fontos például a matematikus, rendszerelemző gondolkodásmód, a magabiztosság, a nyugalom, akárcsak a kapcsolatteremtő képesség, a retorikai, szónoki kompetenciák ? és természetesen elengedhetetlen a kellő szakmai alázat.
Van még valami, nagyon fontos, amit nem hagyhatunk ki: ahhoz, hogy valaki jó vezető lehessen és teljes emberként szentelhesse magát a munkájának, szerető, támogató családi háttér kell.
Így van! Szerencsésnek tartom magamat, hogy már szüleimtől tradicionális családi összetartást hoztam magamban az önálló életembe. Olaszosan összetartó, egymásért mindenben kiálló, a másikra vérre menőkig odafigyelő család a miénk. Nagybácsik és unokatestvérek, mint egy nagy klasszikus olasz családban, segítik-figyelik egymást. Szüleim, nővérem szerető, angyali, óvó figyelme 52 éve elkísér, a rizikós, nehéz napokban is védőhálóként feszül alattam. A saját családomban is ezt igyekeztem és ezt tudtam meghonosítani, nem véletlen, és nem önmagától alakuló a 25 éves harmonikus párkapcsolat, amelyben élek; a már felnőtt, kirepült, de még mindig visszajáró gyerekek viszik tovább a génekben átörökített családszeretetet. Nem tagadom, az ilyen háttér nagy segítség az alkotómunkában.
A színház-, cirkusz- és kultúrház vezetését, irányítását hova soroljuk? Tanulhatók a vezetői kompetenciák? Európa különböző országaiban más-más utat járnak. Milyen tapasztalatokat szerzett külföldi tanulmányai és munkái során, 1983 és 1989 között Németországban, illetve 1993 és 2002 között Nagy-Britanniában?
A tudás megszerzésének van egy elméleti és egy gyakorlati, tapasztalati útja. A harmadik szegmens a motiváltság, a tettvágy, a sikeréhség és a tenni akarás, ami nélkül ne vágjon senki egy ilyen torta felszeleteléséhez! Tizennyolc éves koromban azt gondoltam, én tudom jobban, én tudom a legjobban, mit hogyan kellene máshogy csinálni. A betont is kiharaptam volna, s most is úgy érzem, akkor voltam a legkreatívabb, legaktívabb életszakaszomban. Tehát a harmadik faktor, a motiváltság ott volt, de kérdéses, mennyi elméleti tudással és élettapasztalattal bírtam én akkor? A válasz akár lesújtó is lenne, ha nem mentene föl a fiatalságom. Ezek megszerzéséért el kellett mennem a nagyvilágba, ahogyan a céhmesterjelölteket is elzavarták régen, hogy lássanak, tapasztaljanak. A németországi nyolc év nem az iskolapad miatt volt fontos, hanem a fiatal, sokszor még radikalizmusban, forradalomban gondolkodó ifjú titán tapasztalatszerzése, életperzselődése kellett a mai Fekete Péter személyiségének a felépítéséhez. Ma már persze pontosan tudom, hogy anarchiával semmit sem lehet megoldani, de azt az iskolát is ki kellett járnom.
Milyen stációi voltak a németországi ?iskolának??
Kertészkedni, uszodát mosni a milliomos udvarán, kellékgyárban hegeszteni, festést, gépkezelést, ragasztást, varrást tanulni, a túlélés, az elvégzett feladat sikerétől megittasodva állni, vagy megbüntetve, gigakudarcot is elviselni ? mindezt egyedül, távol az otthontól, az addig megszokott családi ?szivacstól?. Ez mind-mind része a felnőtté válás folyamatának és a vezetői tapasztalat megalapozásának. E nélkül nem lehet valaki jó főnök. Az első igazi menedzseri feladatot is Németországban kaptam. Turneleiter, azaz turnévezető voltam egy több százezer márkás cirkuszi revüben. Ez volt a ?Zaubertraum?, varázs-show, amihez nekem kellett nyolc nagyváros nagyszínházait, csarnokait kibérelni, a műsort összerakni, a jegyeladást megszervezni, a befolyt pénzzel elszámolni. Mindezt 24 évesen! A mai színházigazgató-jelölteket, az előadó-művészeti menedzserjelölteket csupa ilyen projektbe osztanám be, kisebb-nagyobb részfeladatok ellátására, de mindenképpen önmaguk megmérettetésére.
Az elméleti képzés és a gyakorlati tapasztalatszerzés jelentőségéről beszélt. Ha jól tudom, népművelő diplomája van, angol színházi rendezői diplomája, színháztudományi bölcsész végzettsége, majd elment a háborús Kijevbe master fokozatot szerezni színházmenedzsmentből. Vajon miért?
Akkor még nem volt háború, én egy békebeli Ukrajnában diplomáztam, de valóban, most is kijárok, a PhD-met is oda írom. Hiszek a Lifelong learning, vagyis élethosszig tartó tanulás erejében. Európa három különböző kultúráját, a német, az angol és a keleti, orosz-ukrán gondolkodásmódot vizsgálni, abból meríteni csodálatos dolog. Belekacsinthattam a balkáni életérzés, barátság és indulatok világába, amikor Szerbiában, a Vajdaságban dolgozhattam. Hiányzik még a latin világ, a franciás szabadság/finomság alaposabb megismerése. A távol- keleti kultúrákról nem is beszélve! De talán azokat sem fogom kihagyni, hiszen még csak 52 éves vagyok, még csak a felénél járok?
Kívánom, hogy a latin kultúrában is elmélyedhessen! Az angol latin nyelv, az életkorába is bőven belefér az új projekt, új hódítás. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy ilyen tempónál, amit diktál, mikor jut el oda. A Nemzeti Színház (2003-2004) és a ?délvidéki kaland? (2005- 2006) után, 2007 óta Békéscsabán színházigazgató, 2009-től a Magyar Teátrum főszerkesztője, 2010-től a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke, jelenleg miniszteri biztos, és néha még rendez is. Mit hagytam ki a repertoárból?
Ez is bőven elég! De ha már rákérdezett, gondoljuk tovább. Közreműködtem és jelenleg is dolgozom különböző színházi, oktatási projekteken, több színház épületének rekonstrukciójához készített technológiai terveken, szakértői anyagokon, a színházi háttérszakmák képzését sikerült megreformálnom, ami hozzájárulhat a fontos mesterségek presztízsének helyreállításához. Egyetemeken, mesterkurzusokon, konferenciákon A színház belső kommunikációs rendszerének felépítése, A színházi üzem rendszere, felépítése, A közönség figyelmének koncentrálása, elterelése, Focus and Missdirection címmel tartok előadásokat.
Színházzal kezdtük, fejezzük be színházzal a beszélgetést! A Jászai-díj átvétele után egyik interjújában azt mondta: ?A világ eseményeire kell spontán módon reagálnunk, hiszen a füle, szája, lelke kell legyünk a közönségünknek folyamatosan.? Mit jelent ez?
Nem az önmegvalósítás, hanem az alázat, az empátia, a közönségünk ki nem mondott, rejtett vágyai és gondolatai is kell, hogy irányítsák munkánkat. És nem csak azért, hogy ezzel megháláljuk nézőink eddigi bizalmát, ragaszkodását. A lehető legszélesebb körnek kell játszani, ám ehhez az kell, hogy nyitott szemmel járjunk a világban, érzékenyek legyünk az emberek bánataira, gondjaira és örömeire; meg az is, hogy kellő figyelemmel és pontossággal tudjuk modellálni társadalmunk aktuális mozgásait azok számára, akik a mindennapjaikban való tájékozódáshoz az itinert, az útleírást tőlünk várják. Be kell szippantanunk a színházi nyelvezetet még nem ismerőket a színház berkeibe, meg kell győznünk közönségünk mellett a potenciális nézőinket, hogy érdemes színházba járniuk, mert nálunk a fel sem tett kérdéseikre is választ kapnak, a kétségeikre megerősítést, a fájdalmukra lágy, simogató vigaszt, bánatukra enyhítő örömtapaszt. Meggyőződésem szerint ez a színház dolga, az ilyen színjátszásnak van értelme.
készítette: Niedzielsky Katalin
