Munkácsy blue chip – Békéscsaba: egy gyűjtemény története

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum már évekkel ezelőtt kiérdemelte A világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteménye megtisztelő titulust. Reprezentatív tárgyegyüttese alkalmas arra, hogy végigvezesse az érdeklődőt Munkácsy Mihály izgalmas életútján és az érdeklődés középpontjában állva ma is meglepetések sorát okozó, gazdag életművén.

A békéscsabai gyűjtemény históriájának feltérképezéséhez a festő 1900. május 1-jén bekövetkezett halálához kell visszatérnünk. Azután történt a csabaiak levélváltása Munkácsy Mihályné Marie Anne Cécile Papier-val, amely Munkácsy-alkotások Békéscsabára juttatására vonatkozott. A válasz az Ecce homóhoz készült Krisztus töviskoszorúval című festmény adományozására vonatkozó ígéretet tartalmazta. Egy év múlva pedig Csabán találjuk az özvegyet az emléktábla avatásán. Munkácsyné a férjét tizenöt évvel később követte. Végrendeletének végrehajtója, Cécile von Barnewitz áttekintve az ingóságokat 1917-ben faládákba csomagolva csodálatosan gazdag, vegyes tárgyanyagot küldött Magyarországra. Az első világháború eseményeire való hivatkozással a ládákat a kultuszminisztérium padlásán tárolták, majd átszállították a Magyar Nemzeti Múzeumba, amely „…a személyes használati tárgyakat és a fotók egy részét átadta a békéscsabai múzeumnak. 1941-ben a Szépművészeti Múzeum vette át a modellfotókat.”[1] Dunai Andrea Berlinben élő provenienciakutató publikálta a Békéscsabára szánt ládák felnyitásakor készült lajstromot: „A Budapesten megjelent Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1918/1. füzete arról adott hírt, hogy C. Barnewitz úrhölgy Munkácsy Mihályné hagyatékából az előző évben a következő emléktárgyakat küldte Budapestre, a Békéscsabának való adományozás szándékával: »Munkácsy M. feltámasztható festőasztalát, 5 db festőeszközét, 2 szemüvegét, 1 pár kesztyűjét, Munkácsy élete végéről 7 fényképet, 1 mappában fényképeket Munkácsy műterméből, 1 vázlatkönyvet a műteremből, a művész festőpalettáját, 1 tölgyfa szekrényt, 1 kesztyűtágítót, 1 cipőhúzót, 1 fésűt, 1 írómappát, 1 poharat és Munkácsy M. kezének gipszöntvényét.«

A becses tárgyakat a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége őrizte átmenetileg, és úgy tervezte, hogy majd átadja az időközben múzeummá intézményesedett békéscsabai gyűjteménynek. A terv a világháború és a forradalmak következtében meghiúsult, 1930-ban pedig a főfelügyelőség beolvadt a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba.”[2] 

Nem volt tanulságok nélkül való az eredeti lista összevetése a Békéscsabára körülbelül másfél évtized alatt eljutó, azóta is a múzeumban őrzött tárgyegyüttessel. A felsorolásban azonban több olyan tárgy is szerepel, amely nem érkezett meg címzettjéhez, ilyen például a feltámasztható festőasztal, a tölgyfa szekrény és többek között az egyik legérdekesebb darab, Munkácsy kezének gipszöntvénye. A Békéscsabára el nem küldött tárgyak útja magyar közgyűjteményi keretek között követhető. A békéscsabaiak végül hozzájutottak örökségük java részéhez, így a város múzeuma már 1935 körül egy kisebb teremben kiállítást nyithatott a Munkácsy előtt való tiszteletadás szándékával. 

A Szépművészeti Múzeum Irattára több dokumentumot őriz, amelyek segítenek a békéscsabai múzeumnak szánt tárgyanyag útját feltérképezni. Munkácsy Mihályné 1912. szeptember 20-án kelt, Felix Bian közjegyző által hitelesített végrendeletére[3] hivatkozva a magánszemélyek mellett három közgyűjtemény, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a békéscsabai múzeum szerepelt a kedvezményezettek között. Az 1917. július 31-én kelt dokumentum tanúsága szerint a szállítási költséget a két nagy múzeum fele-fele arányban vállalta magára. A Cécile von Barnewitz által összeállított tárgyanyagot dr. Takács Zoltán, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum őre kísérte Luxemburgból Magyarországra. A tárgyak hazahozatalának feladatával az 1855-ben alapított Ullmann és Seligmann Szállítási és Elvámolási Üzletet[4] bízták meg.[5] Ugyanezen dokumentum szerint: „Egyben felszólítottuk levélben a békéscsabai múzeum igazgatóságát, hogy a Munkácsy Mihályné által a békéscsabai muzeumnak hagyományozott és egyelőre szintén hozzánk szállított két képet – Munkácsy Mihály, Tanulmány az „Ecce Homo”-hoz (of[6]) és Wauters K. E.  Munkácsy Mihály képmása – intézetünkből mielőbb átvegye. A békéscsabai muzeumot illető és Barnevitz Cecilia úrasszony által ajándékozott ereklyék, melyek szintén ezúttal szállíttattak Luxemburgból Budapestre, egyelőre a Magyar Nemzeti Múzeumban őriztetnek.”  

Az összefoglaló dokumentum keltének napján, 1917. július 31-én a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatói irodájában a Luxemburgban összeállított tárgyanyagot magában foglaló hat faládát felnyitották, és a tapasztaltakról jegyzőkönyvet vettek fel. A Munkácsy Mihály Múzeum szemszögéből ez a részlet a legérdekesebb, hisz a végül a békéscsabai múzeumba került tárgyanyagról szól: „Megjegyzendő, hogy az egyik ládában, melyben magyar népies ruhadarabok, továbbá koszorúk szalagjai, díszpolgári oklevelek, egyéb iratok, ecsetek stb. foglaltattak, egérpusztítás nyomai voltak láthatók, sőt ugyaninnen két egér hullája is előkerült.”[7] 

Előbbiekről talán nem is értesült, mégis a teljes tárgyanyag Békéscsabára juttatását sürgette Rell Lajos, a Békéscsabai Múzeum igazgatója az 1917. december 24-én írt válaszlevelében. „A jelzett tárgyakat személyesen óhajtottuk volna átvenni, mivel azonban ez idő szerint ez lehetetlen, mély tisztelettel kérjük Méltóságodat: méltóztassék a néhai özv. Munkácsy Mihályné úrasszony 1912. szeptember 20-án kelt végrendeletével a Békéscsabai Múzeumnak hagyományozott összes műtárgyakat múzeumunk címére és költségére a szükséges intézkedések (biztosítás, stb.) megtételével elszállíttatni.”[8] 

Munkácsyné végrendeletének végrehajtója, Cécile von Barnewitz 1929-ben arról érdeklődött a békéscsabai múzeumnál, hogy az általa 1917-ben küldött relikviákat láthatja-e a közönség Békéscsabán. A Magyarországra szállítástól számítva eltelt tizennégy év (!), az ügyben azonban még mindig nem történt előrelépés. 1931 májusának elején dr. Korniss Géza városi tanácsnok levélben igyekezett kieszközölni a végrendeletben említett festmény és pasztellrajz Békéscsabára küldetését.[9] Néhány nap múlva megérkezett Békéscsabára az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum válaszlevele, első mondatában biztosítva címzettjét, miszerint a múzeum igazgatója „legott intézkedik…”. „A képek, mint méltóztatik tudni, eddig ugyanabban a gyenge ládában voltak, melyben a hagyaték átvétele idején ideérkeztek. (…) most új láda készült a szállítás biztonsága érdekében.” A levél arról tájékoztatta dr. Korniss Gézát, hogy megbízták a T. Ullmann és Seligmann szállítócéget a faláda elkészítésével és a műtárgyak Békéscsabára juttatásával. A cég képviseletében Szép József átvette a tárgyakat, majd gyorsáruként vitte Békéscsabára. Dr. Korniss Géza, a Békéscsabai Múzeum bizottságának elnöke 1931. május 12-én aláírásával igazolta a két műtárgy átvételét, majd rövid levélben köszönte meg dr. Petrovics Elek főigazgató úrnak az „előzékeny elintézést”.[10] A relikviaanyag érkezésére 1933-ig azonban még két esztendőt kellett várni Békéscsabán. Az akkori alig több mint négyszáz darabot kitevő tárgyegyüttes ma, 2024 decemberének elején 605 műtárgyat számlál.

A Munkácsy Mihály Múzeum 2024. december 16-án megjelenő évkönyve, a Munkácsy blue chip – Békéscsaba a múzeum Munkácsy-gyűjteményének egyedülálló tárgyegyüttesén keresztül tárja fel Munkácsy Mihály életútját, nem feledkezve meg kiváló életművéről. Az 590 műtárgyfotó felhasználásával készülő kiadvány 416 oldal terjedelmű.