Itthon a műtárgypiac nagy hátrányból indult, amikor 1989-ben megnyíltak a határok, de azóta sikerült a lemaradásunkból lefaragni. Az itthoni azonban egy pici közeg, kevés nemzetközi szereplővel. Még időre van szükség, hogy tudjunk versenyezni a globális művészeti világgal. A szentendrei ÚjMűhely Galéria beszélgetésén Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezetője kérdezte a hazai műtárgypiac néhány fontos szereplőjét a hazai tendenciákról.

A beszélgetés kiindulópontja a Senki többet című dokumentumfilm volt. Ez a kortárs művészeti világ útvesztőit körüljárva azt vizsgálja, hogy milyen mechanizmusok irányítják a műtárgypiacot, hogy a társadalmi értékrendek változása hogyan hat e szcéna dinamikájára. Fenyvesi Áron, az acb Galéria főkurátora kiemelte: ez a film rávilágít arra, hogy manapság a sikerhez nem elegendő, hogy valaki jó művész legyen. Ahhoz, hogy műveinek az ára megugorjon, sok szereplő összehangolt dialógusára van szükség. A műtárgypiacon az árakat ugyanis már nemcsak a mű kvalitása, hanem a művész neve, a kereskedők árazása, az árverések dinamikája és a gyűjtők érdeklődése is meghatározza.

Balról jobbra: Fenyvesi Áron, Vass László, Ledényi Attila és Tardy-Molnár Anna

Habár nemzetközi szinten a műtárgyeladás pörög, az itthoni piac egyelőre még nem tud versenyezni a nemzetközivel. De belátható távolságra vagyunk. Óriási hátrányból indultunk, hiszen a rendszerváltásig nem is tudtunk bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe.

„Amink van, az csak attól a pillanattól nyer értelmet, amikortól kinyíltak a határok”

– hangsúlyozta Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója. 

Azóta sokkal komplexebbé vált a műtárgy-kereskedelem itthon is. Míg régen a hazai gyűjtők impulzusaik alapján választottak művet, és jellemzően közvetlenül a művésztől vásároltak, addig ma már sokkal ritkább a gyűjtő és a művész közötti személyes kapcsolat. A vásárlás sokkal inkább a galériákon, művészeti vásárokon, aukciókon keresztül történik – hangsúlyozta Fenyvesi.

Fenyvesi Áron és Vass László

A műtárgypiaci infrastruktúra mostanra itthon is jól kiépült, a piacnak stabil szereplői vannak. Ledényi úgy látja, hogy a románokkal és csehekkel szembeni hátrányból az évek során sikerült bőven lefaragnunk. Sőt: már van 10-20 olyan galériánk is, amelyek rendszeresen vesznek részt nemzetközi művészeti vásárokon és láthatóan megállják ott a helyüket. „Az idei Art Market Budapest során kiderült, hogy oroszoknak is nagyjából ennyire szofisztikált az infrastruktúrájuk, mint a miénk” – tette hozzá Ledényi.

Vass László gyűjtő azonban azt látja, hogy itthon még mindig kevesen vannak, akik pénzüket műtárgyra költenék. Míg a két világháború között a gyűjtés része volt a kultúránknak, ma már kevéssé jellemző, hogy az otthonok falait műalkotások díszítenék. A gyűjtő szerint ennek az is az oka, hogy a „látáskultúránk” is le van maradva más országokhoz képest. Itthon a gyerekek vizuális nevelése nem megfelelő. A kicsik csak ritkán találkoznak közvetlen közelről műtárgyakkal, és nem tanítják meg őket „látni”. 

Vass László

Az oktatásban ma már egy elavult, nem érvényes műtárgyfogalommal találkoznak, ami nem teszi lehetővé, hogy értelmezni tudják a kortárs vagy nem figurális műveket. De ez a probléma is egyre inkább a felszínre kerül, amit az egyre több művészetpedagógiai foglalkozás is igazol. Vass elmondta: magángyűjteményét is azért tette közkinccsé, hogy az másoknak is örömet szerezzen.

Fenyvesi Áron hozzátette, hogy a hazai műtárgypiac megélénkülésében nemcsak az edukáció lenne kulcsfontosságú, jól elmesélhető történetekre is szükség van.

„Kellenek olyan művészmítoszok, amikkel lehet dolgozni” – mondta.

Maurer Dóra-kiállítás például azért lehet most a Tate-ben, mert neki és kortársainak van egy olyan sorsa, amelyhez lehet kapcsolódni. Történetük nemzetközi szinten is egyre inkább értelmezhető.

Ledényi Attila és Tardy-Molnár Anna

A beszélgetés végén Vass László még kiemelte, hogy az is fontos lenne, ha itthon a gyűjtői identitás megszerzése épp olyan gördülékenyen menne, mint külföldön. Kint már azt is gyűjtőnek tartják, aki valaha 2-3 képet vásárolt teljesen random módon. Itthon csak azt fogadják be a körbe, csak azt tartják igazi gyűjtőnek, aki tudatosan, meghatározó koncepció mentén gyűjt. Szerinte ebből a hozzáállásból is fontos lenne engedni.

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond