thumbnail_Joan_Miro_Festmeny_Copy
Joan Miró: Festmény
Fotó: Csákvári Zsigmond/kultura.hu

A kiállítás megálmodói nem törekedtek arra, hogy a szürrealizmust a maga teljességében mutassák be, a Magyar Nemzeti Galériának ez a kiállítótere nem is lenne alkalmas ilyen nagyszabású tárlathoz. Ehelyett emberléptékű, kellemesen végigjárható kiállítás született, amely a mozgalom történetének egy rendkívül izgalmas szeletére, az 1929-es évre fókuszál: ezen a személyes és művészi ellentétekben gazdag időszakon keresztül ismerjük meg a szürrealizmus fő tendenciáit és a csoport kiemelkedő alkotóit.

A kiállítás meg tudja ragadni és a műveken keresztül érzékeltetni e komplex időszakot a maga teljességében, miközben igazán emblematikus munkákat vonultat fel, és számos érdekességre, izgalmas műre is ráirányítja a figyelmet.
Max_Ersnt
Max Ernst: Loplop bemutat egy fiatal lányt
Fotó: Csákvári Zsigmond/kultura.hu

Rögtön a kiállítás elején ott van mások mellett Max Ernst Loplop bemutat egy fiatal lányt című kollázsa, egy gipsszel alapozott régi ajtó, amelyen a művész alteregójaként értelmezhető különös és rejtélyes madárfigura, alatta pedig egy bekeretezett “festmény” fémkerékkel, hálóba kötött kővel és lószőrrel látható. A képen szereplő dísztelen és jelentéktelen tárgyak testesítik meg az alkotó gondolatát, amely szerint a művészet nem más, csak szemfényvesztés.

Ebben a térben szerepel még Joan Miró néhány munkája, köztük a Festmény-tárgy kollázs, amely egyszerre értelmezhető szoborként (tárgyként) és festményként. Ez a munka is tanúskodik a szürrealisták tárgyak iránti új érdeklődéséről, ugyanakkor a mű líraisága az, ami igazán megragadja a figyelmünket. Apró mérete ellenére igazán nagy hatást tesz rám.

SALVADOR_DALI_Reszleges_hallucinacio._Hat_Lenin-fej_jelenese_a_hangversenyzongoran_Copy
Salvador Dalí: Részleges hallucináció. Hat Lenin-fej egy zongorán
Fotó: Csákvári Zsigmond/kultura.hu

A tárlaton szerepel Mirónak még két, figyelemreméltó és szintén kicsi munkája, amelyek nagyon ötletesen a kiállítás egy folyosóján kaptak helyet az ugyancsak kisebb méretű Ernst Virágok kagylók című munkájával együtt.

A kiállítás a következő teremben, a Dalí és a biomorfizmus címet viselő egységben csúcsosodik ki. (Jó, bevallom, óriási Dalí-rajongó vagyok, szóval én most itt tényleg elámulok.) Itt igazán nagy méretben nézhetjük végig Bunuel és Dalí Andalúziai kutyáját, amely 1929-ben “tőrt döfött a szellemes és elegáns Párizs szívébe”, valamint Yves Tanguynek is láthatók azok a művei, amelyek már a katalán festő hatása alatt születtek: A világítótorony egy primitív, álomszerű festmény, amely a lemeztelenített művészt ábrázolja a tengerparton, míg a Négy órakor, nyáron, a remény című mű egy “kétségtáj”, amelyen csak az árnyékokból és fényekből álló sávok tagolják a tájat. A képen látható lebegő formák asszociációs játékra hívnak, és plasztikusságuk folytán ráébresztenek a Tanguy-képek és a kiállított Jean Arp-szobrok közötti párhuzamosságokra.

Salvador_Dali_Granatalma_korul_ropkodo_mehecsketol_kivaltott_alom_egy_pillanattal_ebredes_elott_2_Copy
Dalí: Álom egy gránátalma körül repkedő méhről
Fotó: Csákvári Zsigmond/kultura.hu

A terem nem lenne teljes Dalí festményei nélkül, kapunk is pár csúcsművet. Kiállították például az Álom egy gránátalmafa körül repkedő méhről című festményt, amelyen az alvó Gala, Dalí felesége és múzsája egy nyugodt tengeri tájban lebeg, meztelen teste mellett levitál két csepp víz, egy gránátalma és egy méh. Gala álma pedig a kép felső részébe vetül ki: a gránátalmából egy hal robban ki, annak szájából két tigris ugrik elő egy puskával, amely a következő pillanatban fel is ébreszti a nőt. Csodálatos. Annyi megfejtendő részlet van ezen a festményen, hogy órákig lehet szemlélni.

Ezt követően megismerjük a Grand Jeu (Nagy Játék) csoportot: ők a belső világ elsőbbségét és a valóság elutasítását hirdették, így egy időben hittek abban, hogy közel kerülhetnek a szürrealistákhoz. Azonban jelenlétük Breton tekintélyét fenyegette, így 1929-ben megvádolták és kizárták őket a csoportból, hatásuk azonban érezhető volt egész Európában. Közülük a kiállításon Josef Šima festményeit, valamint Maurice Henry grafikáit tekinthetjük meg. Ebbe a térbe kerül a szürrealista alkotók portréja is, valamint egy nagy kivetítőn Bunuel humoros és groteszk filmje, az Aranykor látható. Érdemes rászánni az időt, rengeteget lehet ezen az alkotáson nevetni.

andaluziai_kutya
Az Andalúziai kutya egyik emblematikus jelenete
Forrás: IMDb

A Magritte-terem azért érdekes, mert hoztak tipikus munkákat is, így például A vörös modellt, amelyen egy pár lábfejben végződő cipő látható. Vagy itt van A kettős titok, amely a műalkotás mesterségesen előállított voltára és a festmény valóságos síkszerűségére irányítja a figyelmet.

Azonban a képek sorában látható egy olyan festmény is, amely elsőre nem tipikusan Magritte-os (vagy legalábbis nekem nem az): A gyilkos égbolton négy, félig felfalt, halott madár látható, amelyek szürreális voltát fokozza, hogy a vásznon szabályosan, tapétaminta-szerűen jelennek meg.

Az utolsó nagyobb egység a Documents folyóirattal foglalkozik, amely szintén szembement André Breton tudattalanból és automatizmusból táplálkozó szürrealizmusával, és az itt csoportosuló alkotók egy kritikai és esztétikai szempontból nyersebb, kevésbé vonzó megközelítéssel viszonyultak a szürrealistákhoz.

Rene_Magritte__A_kettos_titok_Copy
Magritte: A kettős titok
Fotó: Csákvári Zsigmond/kultura.hu

Paninlevé közelről fotózott állatai például felismerhetetlenné teszik az adott részt, Boiffard Összefonódó ujjak és lábujjak című fényképe is valamiféle bizsergő undorral kevert vonzalmat vált ki belőlünk, de hasonló a helyzet Eli Lotar vágóhidas fotójánál is, ahol szép szabályos rendben sorakoznak a marhalábszárak egy falnak nekitámasztva.

A legbizarrabb élmény A szürrealista Erósz címet viselő kis, intim térben ér, ahová a Sade márki írásainak hatása alatt születő művek kerültek. Man Ray fabábuit, Mrs. és Mr. Woodmant sade-i testhelyzetekben örökítette meg, de itt láthatók Masson brutális és nyers rajzai is. Megdöbbentő, hogy az alkotó néhány vékony vonallal micsoda káoszt képes a papírra vetni, legyen szó akár szadista jelenetről vagy vérfürdőről. Próbálnám elfordítani a tekintetemet erről a tömény dózisban adagolt borzalomról, de nem eresztenek: nem tudom levenni a szemem a munkákról, és percekig bogarászom őket undorral kevert kíváncsisággal.

Man_Ray_Mr_and_Mrs_Woodman_Copy
Man Ray: Mrs. és Mr. Woodman
Fotó: Csákvári Zsigmond/kultura.hu

Giacometti Férfi és nő című szobra is ebben a térben látható: ez a művész első, szürrealistának kikiáltott alkotása, amely Erósz és Thatanosz iránti érdeklődéséről tanúskodik. Ugyanez a konfliktusokkal terhelt dualitás jelenik meg Kellemetlen tárgy című szobrán is, amelynek párjával a kiállítás egy korábbi egységében találkozunk.

kellemetlen_targy
Giacometti: Kellemetlen tárgy

Zseniális a tárlat záróakkordja is. 1929-ben Breton A szürrealizmus második kiáltványában a csoport számos tagja ellen intézett támadást, többüket ki is zárta, ami pedig kollektív lázadást indított el. Például Eli Lotar is fellépett Bretonnal szemben, méghozzá úgy, hogy Breton Egy hulla című fényképére töviskoronát montírozott. (Az eredeti kép 1924-ben egy pamflethez készült, amely Anatole France, a polgári konformizmus atyjának halálát ünnepelte.)

futo_minotaurusz
Picasso: Futó Minótaurusz

A kijáratnál pedig ott tornyosul Picasso Futó Minótaurusz című munkája, ami lehet meglepő, hiszen a festő sosem csatlakozott a mozgalomhoz, azonban szürrealista körökben nagy tisztelet övezte. Ez a félig ember, félig állat figura is fontos szimbóluma volt a szürrealistáknak, hiszen a minótaórusz az ösztönök által irányított bika és a racionális ember kettősségét képviselte.

A kiállítás október 20-ig látogatható.