Végzettséged szerint jogász vagy, korábban a Magyar Nemzeti Bank alelnöki székében ültél, majd a CIB, később pedig az Eximbank vezérigazgatója lettél. Egy ilyen erősen reálkötődésű életpálya mellett mi az, ami a művészetek iránti érzékenységed forrása lehet?
Számomra mindig is természetes volt, hogy a művészet valamilyen formában jelen legyen az életemben. A tágabb családi körben van zongoraművész, színésznő és festőművész is. Nem sokon múlott, hogy nem lett belőlem is művész. Színész akartam lenni, és Kazinczy-érmesként egy ideig komolyan fontolóra vettem, hogy érettségi után jelentkezem a színművészeti főiskolára.
És miért nem jelentkeztél végül?
Nem éreztem magam elég tehetségesnek.
Hogyan lettél műgyűjtő?
Gyerekkoromtól fogva művek vettek körül. Gimnazistaként már grafikákat vásároltam, és felnőtt életemben is magától értetődő volt mindig is, hogy poszterek helyett képek legyenek otthon a falakon.
Ha jól tudom, nem rögtön kortárs festményekkel kezdted a gyűjtést.
Valóban így van. Kezdetben csak második világháború előtti műveket vásároltam. Ebben persze nagy szerepe volt az önbizalom hiányának is. Úgy gondoltam, hogy egy Vaszaryval vagy egy Szőnyivel akkor sem tud mellélőni az ember, ha nem rendelkezik még e téren kellő mélységű ismeretekkel. A 80-as 90-es évek fordulóján aztán fellendült a műtárgypiac, és a nagy nevű művészek alkotásait rövid időn belül felvásárolták, ami később mégis előkerült, annak olyan ára volt, amit én már nem tudtam megfizetni. Így is van néhány szép vagy érdekes darab a gyűjteményemben, például Mattis Teutsch János halála előtt festett utolsó nagy vászna a ?Szász Madonna?. Egyébként a fiatal, még kevéssé ismert művészek munkáihoz viszonylag könnyen hozzá lehet jutni, mellette viszont hatalmas kockázatot, igazi intellektuális kihívást jelentenek. Ha kortársakról van szó, még egy elismert művész esetében sem lehet előre megmondani, hogy később biztosan benne lesz e a kánonban vagy sem.
Mennyire tartod szem előtt a műgyűjtés anyagi vonatkozásait? Mennyire tekinted befektetésnek?
Gyűjtőként sohasem gondolkoztam bankárfejjel. A kollekcióm legtöbb darabja "meglátni és megszeretni" alapon került hozzám, persze az is előfordul, hogy csak a sokadik alkalommal szólít meg egy-egy mű, de a lényegen ez nem változtat: ha nem sikerül viszonyt kialakítanom egy művel, nem veszem meg még akkor sem, ha általam nagyra becsült szakértők javasolják. A döntésemet nem befolyásolja sem a divat, sem a művész nevének elismertsége. Én műveket vásárolok. Olyanokat, amilyeneket szeretnék a mindennapi környezetem részévé tenni. Szerintem akkor válik műgyűjtővé az ember, ha nem csak birtokolni akar, hanem érteni is akarja a műveket. Ahhoz viszont, hogy a kortárs művészetet érteni és értékelni tudjuk, csak tanulással megszerezhető tudásra, a szem iskolázására van szükség.
Te hogyan iskoláztad magad?
Nagyrészt autodidakta módon. Fontos, hogy a szakirodalom olvasása és a katalógusok nézegetése önmagában nem elég. Kiállításokra kell menni. Az ember csak akkor bízhat a saját szemében, ha már eleget látott. Ebben Szalóky Károly, a Várfok Galéria tulajdonosa segített nekem, pusztán azzal, hogy a kvalitásos munkák felé terelte a figyelmem, és hagyta, hogy a magam erejéből értsem meg azokat. Mű és műértő viszonya végső soron nagyon is személyes. Időt kell engedni neki, hogy túllépjünk a mű idegenségén, az értetlenség ellenállásán. Néha csak akkor válik érthetővé és érdekessé egy-egy műalkotás, ha elég időt töltünk a társaságában. Ha egyszer egy mű megérintett az értelmezés soha véget nem érő folymata indul el. Megszokott, hogy naponta akár tucatszor is elmegyek az otthonomban egy festmény előtt anélkül, hogy megállítana. Aztán egyszer csak észreveszek benne valamit, ami megszólít, gondolkodásra késztet.
Milyen jellegű művek alkotják a gyűjteményed fő profilját?
Az utóbbi 10 évben lényegében már csak absztrakt művekkel foglalkoztam. Ha időnként vásároltam is figurális, ?ábrázoló jellegű? munkákat, többnyire azok groteszk vagy abszurd jellege fogott meg. Az absztrakt művészet olykor metafizikai kérdéseit intellektuálisan sokkal izgalmasabbnak találom. Úgy látom, hogy a hűvös racionalitás és másfelől az erős emóciók kettőssége, ami a személyiségemet jellemzi, automatikusan tükröződik a gyűjteményemben is, és a ? nevezzük így ? geometrikus illetve az expresszív absztrakt iránti vonzódásomban.
Mesélnél még kicsit bővebben a gyűjteményedről?
Nos, úgy nagyjából 330-340 darabból áll. Ezek többségükben festmények és mellettük még néhány szobor. A kollekcióm egyik különleges színfoltját jelentik a távol-keleti munkák. Volt egy időszak az életemben, amikor sok hivatalos utam vezetett ázsiai országokba, Vietnamba például, Mongóliába és Sri Lankára. Természetesen minden szabad percemet az ottani galériákban töltöttem, és sok művész munkásságában fedeztem fel azt a filozofikus gondolkodásmódot, ami hozzám is közel áll. Sokuk pályáját a kezdetektől egészen a nemzetközi elismertségig sikerült nyomon követnem. Ugyanakkor több francia, német, holland és svájci művész munkája is megtalálható a gyűjteményben. A műgyűjtésben talán az a legszebb, hogy sohasem lehet pontosan tudni, mit vásárol az ember. Vannak kiszámítható részei, de azt lehetetlenség pontosan megjósolni, hogyan ítélkezik majd az idő. Mi lesz a művészből? Kommercializálódik? Eladja magát? Egyszer csak elsült a keze, festett valami kimagaslót, de többé már soha? A szerencsejáték pillanatnyi, intenzív öröméhez képest ez majdnem végtelenített izgalmat jelent. Sokféleképpen el lehet szórni a pénzt, a művészet egy nagyon jó befektetés. Aki műgyűjtésbe kezd, annak az élete intellektuálisan és vizuálisan is javulni fog. Nem is kell messzire mennie: itthon és a környező országokban is rengeteg fiatal tehetség van, akikért érdemes kockáztatni. Nekik nemcsak anyagilag, hanem mentális szempontból is sokat jelenthet bekerülni egy-egy fontosabb gyűjteménybe.
Mik a terveid? Milyen irányba szeretnéd továbbfejleszteni a gyűjteményt?
Nem kifejezetten tervezek előre, de vannak irányelveim, és persze vannak olyan művek és alkotók, akiket fontosnak tartanék a gyűjteményemben. Sajnos hosszan sorolhatnám, hogy ki is hiányzik még. Szeretném, hogy a művek a jövőben is láthatóak legyenek, ahogy a közelmúltban is számos kiállításon szerepeltek, illetve egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy ha már valamelyest kereknek érzem majd a kollekciót, jó lenne, ha fennmaradna róla valamilyen lenyomat, talán egy könyv formájában.
Bába Tibor
