Gratulálok a fiatalon kapott díjhoz, amit Bogányi Gergely zongoraművészünk nyert még el ennyi idősen és Kocsis Zoltán előzi meg, aki szintén huszonévesen kapta az elismerést. Hogyan fogadta a hírt?
Különleges nap volt számomra, amikor kihirdették az idei Liszt-díjasokat, ugyanis aznap volt egy hirtelen beugrásom a Zeneakadémia Nagytermében: Borisz Berezovszkij lebetegedett, és reggel 8 órakor hívtak, hogy 10 órakor próba volna a Nagyteremben, este előadás, Chopin f moll zongoraversenyét el tudnám-e vállalni. Pár hónappal ezelőtt már játszottam a versenyművet, korábban a Liszt Ferenc kamarazenekarral is, így boldogan igent mondtam rá. Ez már ad egy adrenalint az embernek reggelre, és délután, amikor indultam a Nagyterembe, jelzett a telefonom, hogy jött egy e-mail, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptam. Ekkor tudtam meg, hogy díjazott lettem, így igazi örömkoncert volt az esti előadás számomra, mert egy ilyen hír és egy ilyen díj nagy boldogságot okozó elismerés.
Amivel felelősséggel is jár, gondolom?
Igen, így van. Amikor a Junior-príma Díjat és most a Liszt Ferenc díjat kaptam, az első euforikus öröm után az érem másik oldalát is megvizsgálom: ezek után még többet várok el magamtól, és ezáltal a közönség és a szakma is tőlem. A legnagyobb mércét Én állítom magam elé: még életemben nem zongoráztam úgy, hogy az nekem teljesen megfelelt volna. Azt is szoktam mondani, ha egyszer úgy érzem, hogy ennél jobbat nem tudok, akkor kell abbahagyni. Számomra ugyanis nincs olyan, hogy ez most elég jó. Nyilván vannak jobb koncertek és jobb, illetve rosszabb helyzetek, de a cél mindenképpen egy olyan zongora hangszín és zongorakoncert struktúra felépítése, amit nagy elődeink hagytak ránk.
Kikre gondol, amikor a nagy elődöket említi?
Nem kell messzire menni, kezdve Liszt Ferenctől, aki az első koncertzongorista volt, Horowitz, Richter, Cziffra György, Rubinstein, Glenn Gould, akik ikonok a számunkra. Nem olyanná kell válni, mint Ők, hanem azt a fajta különleges és zseniális, egyedi hangszínt, koncerteket és repertoárt kell megcélozni, amit Ők létrehoztak.
Mit jelent Önnek Cziffra György, akit elődjének tekint? Több róla elnevezett nemzetközi versenyen első díjat nyert.
Cziffra György végigkíséri az életem, miatta választottam a klasszikus zenét. A családomban senki nem a klasszikus zenét képviselte, viszont klasszikus zeneként Cziffra György hanglemezei szóltak otthon, és elsőként azokat a Liszt darabokat pötyögtem le, amiket ezekről a lemezekről hallottam: részleteket a Dante-szonátából, és amiket már nem tudok felidézni, csak másodkézből tudok róla. Cziffra játéka megbabonázott, és mai napig az ő bűvkörében élek, ami nem jelenti azt, hogy feltétlenül utánoznám és másolnám őt. Egyrészt nagy egyéniségeket nem is lehet másolni, másrészt törekedni kell egy saját egyéniség kialakítására, de ő olyan káprázatos technikával, különleges zenei érzékkel és fantasztikus emberi lélekkel rendelkezett, ami példaértékű. Sosem adta fel, pedig az akkori helyzetben neki nagyon nem volt könnyű érvényesülni, és a sok gáncsoskodás és nehéz sors ellenére mindig felállt, mindig erőt vett magán és hitt önmagában, hitt a zenében és nyilván igaza is volt, mert őt igazolja fantasztikus karrierje. Ez nekem mindig erőt ad, mert egy művész életében mindig vannak árnyoldalak és fényoldalak. Mind a kettő oldal formálja az embert, és mindkettőt megvizsgálva kell tovább lépni, felhasználni mindazt a jót vagy rosszat, amit érzünk. Mi előadóművészek vagyunk, és az érzéseinkből táplálkozunk.
Úgy tudom, minden évben szeretne Cziffra György emlékére koncertet adni.
Igen, ez a célom, eddig úgy hozta a sors, hogy vagy saját erőből, vagy zeneakadémiai, tavaszi fesztiváli felkérésben eleget tudok tenni ennek, ami határtalan öröm számomra, mert úgy látom, Magyarországon még mindig nem kapta meg azt az elismerést Cziffra György, amit Franciaországban, második választott hazájában képvisel. A közönség körében azért nem mindenki ismeri Cziffra György nevét, és megérdemelné, hogy a legnagyobbjaink közé emelkedjen.
Cziffrát elsősorban Ferenczy György zongoraművész tanára támogatta, akinek sokat köszönhetett. Balázs János kiket említene, akik segítségével idáig eljutott és tanárként sokat köszönhet?
Sok ember közrejátszott az eddig elért eredményeimben. Amikor az ember egy ilyen díjat kap, akarva akaratlanul összegez, hogy mi is volt eddig és kik voltak azok, akiknek sok mindent lehet köszönni. A teljesség igénye nélkül néhány nevet szeretnék mondani: zeneiskolai tanárom, Becht Erika, akinél az alapokat kezdtem, nagyon fontos volt. A Zeneakadémia előkészítő tagozatán Keveházi Gyöngyi tanárnő, aki a szárnyai alá vett, későbbiekben Dráfi Kálmán, aki jelenleg is nem csak tanárom, hanem egy olyan művésztársam, akivel apa-fiú-tanár kapcsolatom van, ami nagyon különleges érzés. Meg kell említenem Vásáry Tamás nevét, aki több mint tíz éve figyelemmel kíséri pályafutásom minden tekintetben, sokszor hívott meg és játszottunk is együtt, zseniális ember, nagyon szeretem. Megemlíteném még azokat a barátokat, akik mellettem voltak már akkor is, amikor még csak reménység voltam!
A kezdetéknél különösen fontos, hogy biztatást kapjon egy művész?
Igen, a bizalom, ami nagyon fontos. Sok mindenre jó egy díj, arra nem jó, hogy jobb zongorista legyen valaki, de arra többek között igen, hogy ezeknek a tanároknak, és akik hittek bennem, visszaigazolást adjon, hogy valószínűleg jó helyre tették le a voksukat. Én pedig szeretném ezt tovább szolgálni, őket is, a szeretetüket és nyilván a közönséget is.
Össze lehet egyeztetni a tanulást és a sok koncertfelkérést?
Sajnos nem igazán. Nehéz, és hihetetlenül bonyolult helyzet, mert engem mindig érdekelt a tanulás, fanatikusan tudok tanulni, ha belevetem magam. A sok koncert felemészti az ember életét, de erre megoldás egy olyan logisztikai rendszer kialakítása az életben, ami döntő, és ebben a feleségem hatalmas segítség. Hátteret biztosít, és történhet bármi, mert a siker és a bánat is furcsa dolgokat indít el az ember lelkében. Van egy biztos alap, ha hazamegy az ember, és jó érzés, ami felülír mindent, s egy idő után minden a helyére kerül, s megtalálja a puzzle hiányzó darabjait, és egyszer csak minden szép és jó. Ettől lesz kerek egész az élet, mert nem csak szép és jó dolgok történnek. Amíg fiatal az ember és így hozza a sors, díjakat kap és tapsol a közönség, van energiája, de lesznek árnyoldalak, mint minden ember-művész-tanár életében. Szerencsésnek érzem magam a feleségemmel, hogy feltétel nélkül bízhatok benne, szeretjük és segítjük egymást.
Kikkel szeret koncertezni, kamarakoncerteket ad, vagy elsősorban szóló zongoraművész?
Elsősorban szólóművész vagyok, de elég gyakran vállalok kamarakoncerteket is, viszont csak azokkal, akikkel ?stílszerűen? egy húron pendülünk. Megválogatom azokat az embereket, akikkel pódiumra állok. Ebben nincs semmi egoizmus, csak szimplán a zene szolgálatába szeretném állítani a kettőnk közös produkcióját, és ha bármilyen jó is egy másik művész, de másképp gondolja, mint én, nem lesz jó a végeredmény. Mindenképpen meg kell találni azt a partnert, akivel legalább nagy vonalakban a zenéről egy képet alkotunk. Ilyen Lajkó Félix, ami egy különleges találkozás klasszikus és világzenész között. Még vita sem merült fel, mert annyira egyértelműen egy nyelvet beszélünk improvizációs téren. Hiszünk a zene erejében és szeretünk együtt játszani.
Hogyan született a közös fellépés ötlete Lajkó Félixszel?
Nem is koncertezésnek indult a duónk, hanem örömzenélésnek. Több mint egy éve még otthon a szobában játszottunk. Erre felfigyeltek, és nagyon örvendünk, hogy megtelik a MÜPA, Zeneakadémia, és bárhol, ahol eddig játszunk, nagyon nagy a siker. Külön öröm számunkra, hogy még mi is élvezzük, művészi megvalósítás a színpadon valami sajátot játszani. Helyben találjuk ki a teljes koncert műsorát, ezzel felvállaljuk, hogy néha nem jó, mert mindenki hibázhat. Egy Chopin darabot is lehet rosszul eljátszani, még egy nagy művésznek is, mindenesetre belőlünk kijön akkor valami, abból az adott pillanatból, amit soha többé nem tudunk sem mi eljátszani, sem a közönségnek átadni. Legközelebb május 3-án a Zeneakadémia Nagytermében lépünk fel, önálló bérletem a ?Balázs János 3 arca? második hangversenyén melynek alcíme: ?Az Improvizáció?.
Másokkal is tervez közös fellépést?
Ezen kívül játszom nagyzenekarokkal zongoraversenyeket, kamarazenében kvintetteket vonósnégyessel. Kállai Ernővel, klasszikus hegedűművész barátommal játszunk közösen, Devich Gergellyel, aki egy fantasztikusan fiatal, de annál tehetségesebb csellista.
Tervezi-e, hogy zenei versenyen vesz részt, benevez még a továbbiakban, hiszen fiatal kora lehetővé teszi még néhány évig?
Valószínűleg igen, bár a versenyekről azt gondolom, amit Bartók mondott, hogy a verseny inkább lovaknak, mint embereknek való. Amellett, hogy több nemzetközi versenygyőzelmet elértem, azt gondolom, versenyeken nehéz megítélni a zenei minőséget. A mai zenei világban túlsúlyba került a technikai perfekció, olyan tökéletesen akarnak játszani, ahogyan talán Liszt sem tudott, és nem törődnek azzal, hogy érzelmileg mit kéne kifejezni. Pedig a zeneszerző érzelmi indíttatással komponál, s a művészet abban áll, hogy segíteni kell az embereknek átélni az érzelmeket, visszaállítani az érzelmi egyensúlyt. Olyan zenét játszani, ami megmozgatja a fantáziát, érzéseket, színeket, illatokat ad a léleknek. Zongoraművészként ezt az oldalt képviselem a szakma és közönség felé.
Milyen koncerteken hallhatjuk még a közeljövőben, mik a legközelebbi tervei?
A tavaszi fesztiválon április 19-én a Vigadóban játszom Cziffra György emlékére tartott idei koncertemen, majd ősszel, október 28-án a Művészetek palotájában az ?MVM koncertek A Zongora?- sorozatban lépek fel, ahol Liszt transzcendens etűdjeit is eljátszom, ami számomra a zene Mount-Everestje. Dubrovay László zongoraműveinek hangfelvételét tervezzük még, akinek zongoraversenyeit is tervezem előadni, s aki nekem ajánlotta ?A clown utolsó álma? című művét. Fontos, hogy kortárs magyar zeneszerzőink műveit játsszuk, rögzítsük, hiszen mi lett volna Szkrjabin és Rahmanyinov műveivel Horowitz és Richter előadóművészete nélkül?
Csanda Mária
