Művészet ez még? – A Cinema Mystica megnyitójáról

Csak ámul és bámul az ember, hogy mivé lett, és még mivé lehet a művészet. A technológia fejlődésének, úgy látszik, semmi sem szabhat gátat, és ez végtelenül kitágítja a lehetőségeket. A kiállításon néhány installációt mi magunk vezérelhetünk: karral, gombokkal, sőt még közvetlenül a kezünkkel is. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy mindez, eltávolodva a mű és szemlélője hagyományos felállásától, nem áll-e közelebb a játékhoz?

Már a kiindulópontként szolgáló terem megalapozza a tárlat hangulatát. Körös-körül színes fényárban úszó növényi formák vetülnek ki a falakra, a középpontban oszlop sudarasodik. Akár a bibliai Édenkertben is bolyonghatnánk, csakhogy itt nem a természet ölel körül, hanem egy illuzórikus tér és neonszínben pompázó alakzatai. Ez a Garden, a kiállítás legkomplexebb műve. A sötét teremben 17 projektor vetít, szenzorként infravörös kamerák szolgálnak, a padló is színekkel teli, a tér közepén magasodó oszlop pedig maga az Életfa. Innen kalauzolja végig az érdeklődőket Vigh Dávid, a Cinema Mystica művészeti vezetője, a tárlat kurátora, aki szerint fő missziójuk a szakralitás és a spiritualitás kapcsolatának feltárása.

A Cinema Mysticában – miként neve is mutatja – „valamennyire misztikus témákat járunk körbe” – mondja Vigh, aki szerint olyan univerzális tematikákat boncolgatnak, amelyeknek relevanciájuk van. „A hosszú távú terv, hogy létrehozzunk itt, a belvárosban, Budapesten egy olyan európai szintű digitális alkotóteret, ahol a médiaművészek megtalálják otthonukat és közzétehetik a munkájukat – mondja Vigh Dávid, akire hamarosan csak úgy „záporoznak” a kérdések a megnyitón. Mint például, hogy mennyire népszerű műfaj ez Magyarországon, és mióta beszélhetünk médiaművészetről?

Vigh szerint meglepően sokan foglalkoznak médiaművészettel hazánkban. Egy olyan területtel, amelynek megjelenése a hatvanas évek második felére tehető, amikor elindult az űrkutatás, de a digitális művészethez szükséges technológia még igencsak gyerekcipőben járt. A kifejezést kezdetben a kísérleti fotográfiára, a képzőművészeti célra használt filmre, fotóra és videóra használták, majd megjelentek a számítógéppel készített alkotások: animációk, grafikák, szimulációk, térbeli installációk, videószobrok és a mesterséges intelligencia által generált művek.

Mára a digitális művészetet is behálózta az algoritmusokon alapuló mesterséges intelligencia, amely voltaképpen nem új keletű. Története 1642-re nyúlik vissza, amikor Blaise Pascal létrehozta az első „digitális” számológépet. A 19. században Charles Babbage és Ada Lovelance programozható számítógépet fejlesztett, az 1910-es években Bertrand Russel és Alfred North adott ki kötetet Principia Mathematica címen, ami forradalmasította a formális logikát.

Az ötvenes években maga a terminus is megszületett, köszönhetően John McCarthynak, aki külön konferenciát szentelt a témának. Habár a hatvanas, hetvenes, nyolcavanas és kilencvenes évek is hoztak jelentős eredményeket (Alain Colmerauer Prolog elnevezésű programozási nyelvét, Malvin Minsky és Seymour Paper neutronhálózatok lehetőségeit bemutató Perceptrons című kötetét), a mesterséges intelligencia 2017-től kezdett csak komoly ütemben fejlődni, mostanra pedig a művészetben is jelen van. Az MI leképezi a belétáplált festményeket, rajzokat, fotókat, sőt még szavakat is, hogy aztán minél egyedibb munkák születhessenek meg. Az innováció lassan éppen olyan hétköznapi dologgá válik, mint a Google-ban keresni, fájlokat cserélni, vagy emailezni.

A Cinema Mystica kiállítóterében is látható egy olyan installáció, amely Vigh Dávid ismertetése szerint a „mesterséges intelligencia és az emberi kreativitás interakcióját járja körbe”. Az Aedan egy ChatGPT alapú, interaktív multimédia szoborinstalláció. Érzékelhető zónájába belépve egy mikrofonon keresztül kérdezhetjük ezt a félistenszerű szobrot, amiről csak szeretnénk. Az Aedan mellett animációk, audiovizuális, interaktív és immerzív videóinstallációk (Pantheon, Aquarina, We are membranes, Nexus, Into the Void) ragyogják be a Cinema Mystica terét.

Érdemes hosszabban elidőzni az alkotások előtt, amelyekhez a The Cleansing című műalkotás a belépő. A 3D-s nyomtatott tárgyra leképezett interaktív videóinstalláció voltaképpen egy virtuális bemosakodás. Szó szerint a tenyerén hordoz bennünket, hiszen olyan óriási méretű kezekből áll, amelyekbe „belesüppedhetünk” vagy szimplán csak rájuk léphetünk.

A kiállítás művei alaposan megdolgoztatják érzékszerveinket, egyszerre a szemünket, de a fülünket is, hiszen a háttérből morajló, meditatív hangok hallatszanak. A való világ megszűnik, mi pedig érzékszervi utazásra indulunk. A Cinema Mystica a fények és a hangok birodalma. Egy olyan tér, ahol csak pislogunk, fülelünk. A szervezők úgy tervezik, hogy félévente új tárlatokkal jelentkeznek, amelyekkel megismertetik mind a hazai, mind a közép-kelet-európai térség médiaművészetét és a benne alkotókat.

Kiállító művészek: ABDFX, AuralEye, Zemba Ákos, Blase Clark, Katona Kati, Krizanic Antonin, Zeke Ádám, Fóris-Ferenci Gábor, Mátis András, NAAVI, Szatmári György Dure, Nagy Kála, Polonyi András Axa, Fekete Máté

Nyitókép: részlet a Cinema Mystica kiállításából. Fotó: Vigh-Hidegh Katalin / Cinema Mystica