Művészetek hete a szlovákiai Naszvadon

Egyéb


tuzzomanc_buraiagi_utca.jpg
Burai Ági: Utca

(MTI) - Tavaly indították útra a tűzzománcművészet köré szerveződő fesztivált a dél-szlovákiai Naszvadon. A szakmai előkészítésben a kecskeméti Tűzzománc Társaság segítette a szervezőket.

   
Az első évben elsősorban a kecskeméti művészek alkotásaiból állították össze a kiállítások anyagát, idén már 10 európai ország több mint hatvan alkotója jelezte bemutatkozási szándékát.
   
A hat különböző épületben berendezett kiállítások megnyitóját június 4-én tartják. A nemzetközi seregszemlére 3-3 alkotással nevezhettek a művészek. Szakmai zsűri értékeli majd a műveket, és olyan értékes díjakat osztanak ki, mint például nemzetközi alkotótáborban való ingyenes részvétel.
   
A fesztivál ideje alatt Naszvadon is zajlik egy nemzetközi alkotótábor, amelyen hat ország képviseletében 40 festő, fa- és kőfaragó, valamint tűzzománcozó vesz részt. Munkájukba betekintést nyerhetnek a látogatók is, az érdeklődők szeme előtt születnek az alkotások, amelyek egy majdani állandó galéria alapját képezik.
   
A szervezők kísérőprogramokról is gondoskodtak. Koncertet ad többek között a Komáromi Dixieland Band, a budapesti Acousticure, az ír-skót zenét játszó Greenfields, a Tolcsvay Trió, Tabáni István, a Hooligans és a Bergendy együttes. Különleges csemegének ígérkezik a június 6-i népművészeti délután, amelynek vendégei a magyarországi csávolyi bunyevácok lesznek.
   
Június 11-én, pénteken gyereknapot tartanak, Gulyás László mesemondó és a Langaléta Garabonciások közreműködésével. E napon lép fel a Wataridori színkör, amely a naszvadi Holop Szilveszter rendezésében a Cervantes Don Quijotéje alapján készült Albert című színjátékot adja elő. Szombaton,  június 12-én délután pop-rock tehetségkutató verseny szerepel a programban.