Művészetek Völgye - rekord számú látogató

Egyéb

(MTI) - Márta István közölte: az 1270 programból csupán 60 maradt el, döntően finanszírozási nehézségek miatt. A fesztivál "fővédnöke", a közönség azonban ezúttal is segített, rekordszámú tömeg volt a völgyben a tíz nap alatt, s a programok zöme "telt házakkal ment".  Hozzátette: a legtöbb programra négyszer-ötször annyian szerettek volna bejutni, mint amennyi hely volt a teremben, sátorban vagy a szabadtéri placcon. A legtöbben szombaton voltak a völgyben, egyszerre legalább 50-60 ezer ember tartózkodott Kapolcson, Monostorapátiban, Taliándörögdön, Öcsön, Pulán, Vigántpetenden és a völgyfesztiválhoz idén először csatlakozott Nagyvázsonyban.
    Különösen nagy sikere volt Öcsön, a kőfejtőben rendezett esti világzenei programoknak, Taliándörögdön a klastrom színpadán fellépő, határainkon túli kulturális együtteseknek, a Pelsőczy Réka rendezte Én egy szemüveges kisfiú vagyok című darabnak, siker volt a Kolibri Színház több mint száz gyermekelőadása, a beregszászi Illyés Gyula Színház Liliomfi előadásai, "zajos sikert" aratott idén is az Amadinda és a Muzsikás együttes, fiatalok tömegét vonzotta a Monostorapátiban felállított rockszínpad is - mondta az igazgató.
    "Fantasztikus dzsesszélmény" volt Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György fellépése - tette hozzá Márta István. Kitért arra is, hogy idén több mint hetven kiállítást nyitottak meg, s csak a Néprajzi Múzeum hangszer-gyűjteményének bemutatóját összesen 25 ezren nézték meg Vigántpetenden.  
    Az igazgató ugyanakkor utalt arra is, hogy nagyon kedveltek voltak az úgynevezett "zöld programok" is; közel negyven hegyet-völgyet járó túrán lehetett részt venni, s a zöldaktivisták 43 köbméternyi hulladékot gyűjtöttek össze a településeken.
    Megdőlt a tavalyi véradási rekord is, idén ugyanis már a 700 litert is meghaladta a jelentkezőktől levett vér mennyisége - jegyezte meg az igazgató. Rámutatott arra is, hogy a hét faluban összesen 520 völgymunkás dolgozott, továbbá a 260 ezernyi látogató ellenére mindössze csak négy - könnyebb sérüléssel járó - közlekedési baleset történt, elkaptak viszont néhány zsebtolvajt és lebukott hét körözött személyt is.
    Az azonban tény, hogy több beígért szponzori támogatás elmaradása miatt idén először nem tudnak majd a végelszámolás után pénzt juttatni a programoknak helyet adó települések önkormányzatainak - tájékoztatott Márta István.