A művészi kizsákmányolás határairól
Az Alabama song Zelda Fitzgeraldnak, egy meg nem értett nőnek, egy különleges művészi léleknek fájdalmas ?blues-a?, aki a média, a furcsa család és a társadalmi körülmények láthatatlan hálójában vergődik. Az előadás Zeldáról, Francis Scott Fitzgerald híres amerikai író feleségéről, kettejük egymás iránti, mindent megmozgató és ugyanakkor mindent megsemmisítő szerelméről és gyűlölködéséről szól. Az előadás lehetőséget nyújt arra, hogy felfedezhessük, hogyan valósíthatja meg önmagát egy nő a nagy író árnyékában, milyen az, amikor egy ennyire bonyolult egyéniség a média és tömegkultúra áldozatává válik. Az újvidéki előadás olvasatában ez az ellentétes pár arra emlékeztet bennünket, hogy választásaink mindig változásokat eredményeznek, amelyek gyakran kivonják magukat ellenőrzésünk alól és a legtöbbször olyan útra terelnek bennünket, amelyre sohasem volt szándékunkban rálépni.
Rahim Burhan, az előadás rendezője először a könyv ismertetőjét olvasta el, amit annyira érdekesnek talált, hogy a megjelenése után azonnal kézbe vette a regényt. ?Nagyon fellelkesített ? meséli a rendező, mert sajátságosan szól a manapság egyre problematikusabbá váló intézményről, a házasságról. A nők egyre öntudatosabbak, és nem engedik meg, hogy közönséges kísérőkké degradálják őket. Jelen esetben az keltette fel az érdeklődésemet, hogy miként élnek vissza Zelda kreativitásával, hogyan használja ki az ?édes ura? a nő tehetségét és ötleteit.
Gyarmati Kata számra a legfontosabb kérdés azt volt, vajon a tehetség áruba bocsátható-e, lehet-e áruként kezelni? ?Scott Fitzgerald elorozza Zelda ötleteit, kész szövegeit és beilleszti azokat a saját szövegeibe. ? mondja a dramaturg. Noha fizikai értelemben nem lop, mentálisan, intellektuálisan ezt teszi. Ez valamilyen közöttük létező furcsa művészi szimbiózis. És most kérdem én, hol vannak ennek és az ilyen kizsákmányolásnak a határai??
Vidovszky György a Fanny és Alexander című előadás rendezője szerint Bergman művében két idős ember bolyong emlékei és fájdalmai útvesztőjében vagy két gyermek keresi a kiutat az élet feldolgozhatatlan kihívásaiból. ?A hatvannégy éves Ingmar Bergman utolsó filmjében a nyolcéves Fanny és a tízéves Alexander szemszögén keresztül mutatta meg azt a világot, amely sok ponton hasonlított, megegyezett saját gyermekkorával. A két gyermekben az idős ember beszél, az előadásban pedig a két idős emberben a gyermek szólal meg újra.
Ahogyan az Alabama song, a Fanny és Alexander is Gyarmati Kata átdolgozásában kerül színpadra. ?Ingmar Bergman egyedülálló és megismételhetetlen jelenség. Aki Ingmar Bergman művei után nyúl, nem azért teszi ezt, hogy megkísérelje megismételni, vagy illusztrálni filmjeit, mert ezt lehetetlen és szükségtelen. Azért teszi ezt, hogy éppen Bergman többrétű és látszólag mégis egyszerű gondolkodásmódjában felkutassa azt, amit lehetséges újra és másként is kimutatni" -mondja a dramaturg, aki szerint a darab színpadi adaptációjában az a sorsdöntő, hogy Fanny és Alexander szerepét idősebb színészek játsszák el.
Forrás: Jászai Mari Színház, Népház, uvszinhaz.co.rs