A szőnyegfoltok eltüntetésének rejtelmeibe már nem tekinthettem be, hiszen várt rám a Nemzeti Múzeum, ahol mongol tüzeket és Akutagava művének kísérleti előadását ígérte a program. Amint az Iparművészeti bejárata előtt, úgy a Múzeumkertben is hosszan tekergőzött a reménybeli látogatók sora, akik majd mindannyian derűs elszántsággal vártak a bebocsáttatásra. Unatkozniuk sem feltétlenül kellett a várakozásnak közepette: egy rokonszenves reklámjáték ugyanis, mely rikkancsaival és bűnügyi rejtvényeivel teleszórta a Múzeumok Éjszakáját, Arany János szobrának tövébe telepítette a fiktív bűntett színhelyét, ahol az ánglus gabonakereskedő holtteteme hevert. A konstáblerek eligazították a kíváncsiskodókat, a detektív tereferélt a konfidens sorállókkal, s lobbant a magnézium lángja, hogy megörökítse a nyugtalanul izgő-mozgó hullát. Bent az épületben zavarba ejtő módon hullámzott a tömeg, egy muzeális néni riadtan pislogott a sarokból, s félelmeit (miszerint a tatárok dúlása immár megelevenedik) egy hamutartó edény zajos borulása pillanatokra igazolni látszott. De semmi vész, a látogatók rendesen viselkedtek, s ha nehányan unták is kissé a nívós tudományos előadást a samanizmusról, azért a torokéneklés meg a tűzzsonglőrök egykönnyen ámulatba ejtettek mindőnket.
A Vihar kapujában előadását már kényszerűségből odahagytam ("amúgy is ismerem a történetét" - ez ebben az esetben a szokottnál is csacskább kijelentés lenne), hogy Közép-Ázsiát és a Távol Keletet Latin-Amerikára, a sátor szimbolikáját pediglen a nap ünnepére cseréljem. A Szépművészetiben ugyanis az inkák ősi fesztiválját ülték, s így továbbűzött a kiváncsiság, ám ebből a rendezvényből - fájdalom! - csak igen keveset láthattam. Ezúttal ugyanis a sajtó ereje végképp kevésnek bizonyult, s ki kellett állnom az órás sort, ami a Hősök terének szélében kígyózott. A Bank Discót sokszorosan lealázó sorban, amíg türelmem, valamint a természetes lemorzsolódás a bejáratig juttatott, újabb fürgekezű tüzeskedőket, majd utóbb egy komplett tűzijátékot is megbámulhattam. Beérve renitensként elsőbben az egyiptomi gyűjteményt kerestem fel, ahol még elkaphattam néhány mondatot a szexualitás és az ókori egyiptomi vallás érdekfeszítő kapcsolatáról (lásd az előszeretettel tehénként ábrázolt Hathor istennőt, stb.), majd megadtam magam, s fegyelmezetten sodródtam a nagyszerű inka kiállítás felé. Haladtamban szinte beleütköztem a Kultúrház serény munkatársaiba, akik valaminő okból éppen Szántó Dávid sportriporterre vártak, várogattak. Lelkük rajta, én mindenesetre elpályáztam az éjszakai napünnep, s a kubai táncparti irányába.
