Szegeden nincsenek nagy adu-ászok, világszenzációk, csak tisztes értékek, s lám-lám, ami van, az mégis több ezer embert érdekel. Kifejezetten örültem annak, hogy most éppen nincs felfújt szuperkiállítás, meg "Magyarországon először", mert ezek nélkül hitelesebbnek tűnnek majd a végleges látogatási adatok. A Fekete ház éjféli zárásakor már konkrétan lehetett tudni, hogy a tavalyi nyolcszázzal szemben idén 3650 néző jött be, a Móra Ferenc Múzeumban még csak saccolni lehetett, hogy a zárásig túljutnak a tízezren.
Mitagadás, e régi épületekben nem a Múzeumok Éjszakája forgalmára tervezték a szellőzést, úgyhogy kilenc óra tájban már mindenki intenzíven méregtelenítette a szervezetét, amíg a folyosókon sorba állva várta, hogy bejusson a légkondicionált kiállítótermekbe. (Már ahol van ilyen. A Mórában van, a Fekete házban nincs.)
A Múzeumok éjszakája persze Szegeden is muzeális éjszakává terebélyesedett, és a szigorúan vett múzeumi helyszínek mellé becsatlakozott a Dóm és a Somogyi Könyvtár is. Főleg az utóbbi érdekelt, vajon pár helytörténészen kívül vonzanak-e valakit a régi dokumentumok? Hát vonzanak. Szolíd létszámú csoportok (de mégiscsak csoportok) böngészték igen elmélyülten például azokat a fényképalbumokat, amelyekben korabeli fotók mutatták Horthyt az egyetem alapkőletételének ünnepségén, vagy egy másikat, amelyben valaki Szeged 1944. június 2-i bombázását rögzítette, vagy azt, amelyikben a Szabadtéri első, 1931-es Passio előadásának jellegzetes barnás színű, de tűéles képei láthatók.
Szemben a dómban még 11-kor is végtelen sor kígyózott a torony ajtaja előtt, hogy 300 forintért és rengeteg lépcső megmászásával madártávlatból is láthassák az éjszakai várost. Az altemplomba viszont várakozás nélkül is be lehetett jutni, ennek a programnak az volt a címe, hogy "Fénylabirintus" ami azt jelentette, hogy minden belépő kapott egy mécsest, és azzal járta be a hihetetlenül nagy kiterjedésű folyosókat. Nem egy eget-földet rengető művészettörténeti csoda az altemplom, a tégla boltozatok azonban imponálóak, de még ennél is hatásosabb az a miliő, ami lelassítja és elcsendesíti az embereket egy pillanatra.
Fent, a földfelszínen aztán be lehet ülni valahová. A Várkertben még elcsípem Groó Diana "Tarka képzelet" című filmsorozatát, aminek az a lényege, hogy "belemegyünk" egy-egy festménybe. Éjfél felé itt már kevesebben vannak, mert 9-kor is ment már, de néhány méterrel odébb, a múzeum előtt a nézők tántoríthatatlanok. A színpadon a folk után volt jazz is, a gyepen a tűzzsonglőrök is összepakoltak, így most azokat nézik, akik kalandvágyból átugorják a tüzet.
