Az esti körutunk alatt ez volt az egyetlen hely, ahol zavarónak tűnt a tömeg kezelésének szervezetlensége. Nyolc óra előtt bejutni még nem volt nehéz: kifelé azonban már komoly küzdelmet kellett folytatni a hömpölyögve érkező látogatókkal. Nem hiába: a Szépművészeti fekvése és kínálata együtt minden évben az egyik leglátogatottabb múzeummá teszi ezen az éjszakán is. Ha nincs a szitáló eső, talán ebben az évben is sorok kígyóztak volna a bejárat előtt.
Az épületen belül így is szép számban nézelődtek a látogatók. Az emeleti kiállítótermekben egymást váltották a tárlatvezetővel haladó csoportok, a múzeum festménygyűjteményére most is rengetegen voltak kíváncsiak. A barokk mestereknél is többen időztek, de a legnagyobb érdeklődést ? nyilván nem meglepő ? most is a reneszánsz festők, köztük Tiziano munkái váltották ki. A Műcsarnok mellett ez volt az az intézmény, ahol a legtöbb idegen szót hallottuk: a legkülönbözőbb nációk képviselői nem csupán a tárlatokat járták körbe, szívesen időztek az olyan gyülekezésre alkalmas helyeken is, mint a büfé vagy a lépcsőforduló.
