Múzeumok Éjszakája - BUDAPESTI KULTURÁLIS KLASZTER

Egyéb

A Földalattizz! elnevezésű program felhozatala meglehetősen színes volt, a fogadtatás pedig vegyes. A Hősök terei megállónál például, ahol a Műcsarnokba és a Szépművészeti Múzeumba igyekvő tömegek szálltak ki és be, csak kisebb csoportok ragadtak le élvezni a Merlin Színház legsikeresebb produkcióiból válogatott Hólyagcirkuszt. A különleges hangszereket felvonultató, szellemes és tehetséges performansz érzékenyebb közönség előtt nagy sikert aratott volna, de aki ezen az estén, a barátságtalan időjárás ellenére is útnak indult, az könnyedebb kikapcsolódásra vágyott.
 
 
Feltehetően ugyanezért volt szerényebb az érdeklődés a Vörösmarty utcánál is, ahol a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tehetséges hallgatói adtak komolyzenei ízelítőt. Az Oktogonnál már többeket késztetett megállásra a ? szintén az intézmény növendékeinek köszönhető ? jazz koncert, s valóságos kis bulizó tömeg tolongott a peronon az Operánál, ahol este nyolctól a TRAVARICA szolgáltatta a balkáni örömzenét. Többen még táncoltak is a bolgár népzenei ritmusokra.
De jutott program a Széchenyi fürdő megállójába is, ott a Honvéd Színház művészei Federico Garcia Lorca Vérnászából mutattak be részleteket, a Bajza utcánál a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói mutatkoztak be filmplakátjaikkal, a Deák téren Bekő Judit festőművész vezetésével hajléktalan művészek rajzoltak portrékat, a Bajcsy-Zsilinszky úti megállóban pedig a POP UP BUDAPEST a külföldieket és a fővárosiakat igyekezett közelebb hozni egymáshoz.
A programokat összefogó Budapesti Kulturális Klaszter (BUKK) hivatalosan alig egy órával a Múzeumok Éjszakájának kezdete előtt alakult meg. Ez pedig nem más, mint egy számos budapesti kulturális intézményt tömörítő szerveződés, amely a BKV, a városvezetés és az OKM támogatását élvezi.  
? A minisztérium örömmel állt a szó szerint alulról jövő kezdeményezés, a BUKK mellé ? mondta az ünnepélyes megnyitón a minisztérium részéről Szél Felícia, a Múzeumok Éjszakájának kommunikációs koordinátora, aki arról is boldogan számolt be, hogy míg az induláskor, hét évvel ezelőtt mindössze 20 intézmény vett részt a Múzeumok Éjszakájában, addig idén már 260.