A múzeumok nemzetközi napját ünnepeljük

Kultpol

Hazánkban a világnapot követő hétvégén, május 19-20-án rendezik meg a Múzeumok Majálisát, a közönség és a szakemberek találkozóját. Az első ízben 1996-ban tartott rendezvényen a hagyományos helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben mintegy 100 budapesti, vidéki és határon túli múzeum és közgyűjtemény ad ízelítőt látnivalóiból. Több mint kilencven program várja az érdeklődőket, a fiatalok kézműves foglalkozások, bábelőadások, koncertprogramok között válogathatnak, a Mesterségek Utcáján pedig nép- és iparművészek kínálják portékáikat.

A rendezvény megnyitóján ünnepélyesen kihirdetik Az Év Múzeuma 2006 pályázat eredményeit. A Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület által kiírt pályázatra összesen hat pályamű érkezett (budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum, veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, berettyóújfalui Bihari Múzeum, mezőkövesdi Matyó Múzeum, bajai Türr István Múzeum, bonyhádi Völgységi Múzeum).

Ez alkalommal adják át a Vendégbarát Múzeum pályázat díjait is, a látogatók szavazatai alapján három-három országos, illetve regionális jelentőségű, vendégbarát szolgáltatásokat nyújtó, interaktív, érdekes programokkal szolgáló közgyűjtemény részesül a díjban.

Magyarországon tavaly összességében növekedett a múzeumok látogatottsága. Az önkormányzati fenntartású múzeumok, kiállítóhelyek szakmai rekonstrukcióját, infrastrukturális fejlesztését támogató Alfa Program keretében 30 állandó kiállítás újult meg országszerte összesen 300 millió forintból, a program idén 230 millió forint pályázati lehetőséget nyújt az intézményeknek.

Európa legtöbb országában május 19-én rendezik meg a Múzeumok éjszakáját, amikor is hajnalig lehet ingyen látogatni a közgyűjteményeket. Először francia kezdeményezésre, az Európa Tanács védnöksége alatt 2005-ben került sor erre. (Magyarországon hagyományosan június 23-án tartanak nyitva éjjel a múzeumok.)

(Múlt-kor/MTI)