Náci hecclapok utánnyomásban

Kultpol

A bajor tartományi kormányzat januárban lefoglaltatta a londoni Albertas Limited kiadó által kiadott Zeitungszeiten második számát azzal az indoklással, hogy a mellékletként közölt utánnyomott náci hecclap kiemelhető a folyóiratból, és ellenőrizetlenül terjeszthető újnáci körökben. A müncheni pénzügyminisztérium, amely Bajorország nevében a szerzői jogokat gyakorolja, a szerzői jogra való hivatkozással próbálta elérni az ilyen utánnyomatok készítésének betiltását. A bírósági döntés indoklása szerint azonban az 1938 végéig megjelent náci lapok utánnyomása nem sért szerzői jogokat, mivel e jogok hetven év után érvényüket vesztik. Egyelőre tilos azonban azon újságok utánnyomása, amelyek 1939 január elseje után jelentek meg.

A bajor pénzügyminisztérium  jelezte, hogy nem ért egyet a döntéssel, és jogorvoslatot kér. A Zeitungszeugen angol kiadójának feje, Peter McGee történész viszont elégedetten nyilatkozott az ítélethirdetés után, és kifejezte reményét, hogy mégis közölhet majd utánnyomásban 1939-es és azutáni lapszámokat is. A kiadó ügyvédje szerint ennek is lehetne jogalapja, hiszen egy német törvény megengedi bármilyen idézetek szabad közlését tudományos publikációkban. Így bizonyos körülmények között egy egész újság utánnyomása is felfogható idézetként.

Csütörtökön jelenik meg a hetilap 11. száma, de abban nem lesz mellékletként egyetlen náci lap utánnyomása sem. McGee azt nevezte a Zeitungszeugen céljának, hogy "az olvasók történelmileg megalapozott képet nyerjenek a német média 1933 és 1945 közötti állapotáról a II. világháború kitörésének 70. évfordulója kapcsán". Szavai szerint a korabeli lapok utánnyomásával közvetlenebbül lehet érzékeltetni az olvasókkal az akkori mindennapi életet, mint a korszakról írt tankönyvekkel.

Már a Zeitungszeugen első számának 2009. január 9-i megjelenése is nagy nyilvános vitákat kavart, és pereskedést váltott ki. A második számban korabeli polgári és szociáldemokrata lapok mellett megjelent mellékletként a Völkischer Beobachter (a náci párt egykori lapja) egy számának, valamint egy náci propagandaplakátnak az utánnyomása is.