A Santa Monica-hegység lábánál fekvő kanyonok egyikében egy évtizedek óta teljesen kiégett, graffitivel borított acélszerkezetű épület áll, melynek földalatti pincerendszere és lépcsői a kanyon egész területét átszövik. A maradványok az egyik helyi történész szerint egy rövidéletű náci kolónia romjai - ám biztosan senki nem tudja, hogy ki lakott ott. A könyvkiadóvá avanzsált fotóriporter Randy Young szerint 1933 és 1945 között 40 náci élt ezen a birtokon.
"Nagyon nehéz összeszedni az információkat, ugyanis ennek nagyrészét módszeresen tüntették el" - mondta el a helyi történelmet tanulmányozó Young. A híres birtokról már gyerekkorában is titokzatos történeteket hallott, így azok hamar felkeltették az érdeklődését. Anyja, Betty Lou Young 1975-ben könyvet írt a terület történetéről, és abban már a náci-teóriát hivatalosan elfogadott tényként kezelte. Youngot azonban nem hagyta nyugodni az eset, és anyja kutatásait folytatva a kis közösség nyomába eredt.
Kutatásai során az évtizedek távlatából csupán szóbeli elbeszélésekre, építészeti tervekre, és dokumentumokra illetve levelekre alapozhatott. A náci-kolónia legkomolyabb bizonyítékait a kanyon lakói szolgáltatták, akik közül az egyik lakos elmesélte neki, hogy vörös-ezüst keresztekkel díszített barna egyenruhát viselő őrök vigyázták a birtok bejáratát, ezen kívül az elmondásuk alapján készített rajzok egyértelműen a barnaingesek egyenruhájára emlékeztetnek. Young elméletét alátámasztotta az UCLA visszavonult zeneprofesszorával, John Vincenttel készített interjú is, aki 1948-ban szerette volna megvenni a birtokot, és akinek elmondása szerint az a náci-szimpatizánsok kommunája volt.
A Young könyvét és teóriáját jól ismerő és Kalifornia szélsőséges mozgalmait kutató emeritus professzor, Gloria Ricci Lothrop azt állítja, hogy a jelenség egyáltalán nem számít meglepőnek a térségben, ugyanis több náci-szimpatizáns csoport is működött itt a korban. E mellett pedig az amerikai német nemzetiszocializmus története a német hagyományok mellett jóval aktívabban támaszkodott amerikai gyökereire is. Ennek szellemi atyja az önmagát nemzetiszocialistának nevező Francis Bellamy volt, aki például már a 19. század végén megalkotta a szívre tett kézzel való köszönést, melyet aztán karlendítés egészített ki - ahogy azt az 1892-ben megjelent Youth's Companion magazin is részletezi. A History Chanel "Nazi America: A Secret History" című dokumentumfilmje szerint az első világháború során az Európában harcoló német-amerikaiaktól vették át később ezt a köszöntést a németek, melyet később saját mozgalmukban is felhasználták.
Bellamy szövetsége alapító iratában "100%-os Amerikai"-nak nevezte mozgalmát, és az Alkotmány, a Nemzeti Lobogó és a "Valódi Szabad Amerika" mellett kötelezte el magát. A szövetség nagy és népszerű gyűléseket tartott egész Amerikában - nem sokban különbözve más, rasszista vonásokkal felvértezett mozgalmaktól; és nyári táborokat rendezett diákoknak is, melyet később a Hitlerjugend táborai is lemásoltak. A válság azonban nem kímélte ezt a mozgalmat sem: eredeti irányát elvesztette, és egész más vezetők kezébe került, akik más ideológiai alapokat kerestek. A Német-Amerikai Szövetség mozgalma 1933-ban született meg Chicagóban "Új-Németország barátai" néven. Alapítóik a Teuton Szövetség és a Nemzetiszocialista Munkáspárt tagjai voltak, melyek a 20-as évek Amerikájának "népszerű" rasszista-izolacionista tömörülései voltak. Mikor 1936-ban Hitler lerohanta a Rajna-vidéket, a Német-Amerikai Szövetség vezetője Fritz Kuhn, és követői Németországba látogattak, ahol részt vettek az olimpián is. Látogatásuk során ellátogattak Berlinbe is, és közös fénykép készült róluk és Hitlerről, aki igen hevesen érdeklődött othoni mozgalmaikról, és annak támogatási lehetőségeiről.
Hasonló radikális mozgalom volt a 22 államban jelen lévő Ezüst Ingek-csoport, melynek a harmincas években 15-50000 tagja volt. A csoport hamar megtelepedett Dél-Kaliforniában, különösen Hollywoodban, ahonnan zsidóellenes kampányukat akarták levezényelni. Az Amerika-szerte folytatott propagandát is Los Angelesből irányították, melyet már Washington is veszélyesnek ítélt: 1934-ben kongresszusi albizottságot állítottak fel arra, hogy kivizsgálja ezt az amerikai náci-mozgalmat. Young szerint a birtokon élő nácik talán az Ezüst Ingesek németországi kapcsolatát biztosíthatták - erre utalhatnak a már korábban említett telek őrei is.
Az épület, illetve az amatőr
helytörténészek: Young és anyja
Los Angeles telekkönyvi kivonatai szerint az 50 hektáros területet a Rustic Canyonban 1933-ban vásárolta meg Jessie M. Murphy, akiről a helyet Murphy Ranch-nek nevezték. Young szerint a "Murphy" csak egy fedőnév volt a földet megvásárló náci-csoport számára. Ilyen néven ugyanis nincs semmilyen más bejegyzés vagy anyakönyv, és a név egyáltalán nem szerepel a helyi lakosok emlékezetében sem. A helyi szájhagyomány ellenben a birtok vezetőjeként Herr Schmidt-re emlékszik, aki a lakók szerint természetfeletti erővel ruházta fel magát. A német ugyanis sokszor használta a házát arra, hogy politikai filozófiáját ismertesse a közelben lakókkal. A Herr Schmidtnek nevezett alak feleségével együtt tehetős párként volt ismert a kolónián.
A Murphy Ranch megvásárlása után belefogtak annak újjáépítésébe, és több millió dollárt költöttek el (1933-ban járunk, a nagy válság idején) a tervekre, az épületek megépítésére és a táj átalakítására is. A vaskapuval lezárt és magas kőfallal kerített területen élő lakóknak arra is megvolt a lehetőségük, hogy megtermeljék saját élelmüket, előállítsák az áramot, és kutat is fúrtak. Hatalma víztározóval rendelkeztek, illetve saját elektromos erőművön kívül nagy és jól kiépített óvóhelyet is létrehoztak a dombok árnyékában. 1934-ben Welton Becketet bérelték fel, hogy megtervezzen egy kis kőházat, és több kisebb épületet a ranch területén. Az állítólagos megbízó, Jessie Murphy neve az összes tervrajzon szerepel: ám gót betűkkel! A domboldalakon nagyjából 3000 fát ültettek, illetve csatornákkal és locsoló-berendezésekkel építették ki a területet - és ekkor készült el a magasfeszültségű áramot vezető kerítés is. Young kutatásai során olyan levelet is talált, melyben a pár gátak építését és folyószabályozást is tervezett a völgy teljes átalakítására.
A nácik megjelenése azonban sokakban félelmet keltett: 1938-ban a nem messze lakó Lewis Browne, angliai születésű zsidó író és a nácik kérlelhetetlen ellensége fehér horogkeresztet talált egy reggel az ajtaján. Elmondása szerint korábban több fenyegető levelet is kapott, illetve többször jelezték neki, hogy nem lesz jó vége, ha nem költözik el onnan.
1941-ben Paul Williams építész egy négy szárnyból álló 22 hálószobás épületet tervezett a birtokra öt könyvtárteremmel és több dolgozószobával. "Szerintem több mint ironikus, hogy egy színes bőrű építészt kértek fel" - mondta Young. Ám a tervrajzok csak tervek maradtak, mert 1941. december 8-án hajnalban, közvetlen a Pearl Harbori támadás utáni reggelen rendőrök és álruhás ügynökök szállták meg a farmot, és letartóztattak mindenkit - tartja a szájhagyomány. Ám ennek egyáltalán nincs írásos nyoma. Ekkor ugyanis több Amerikában élő németet vittek Terminal Island és La Tuna Canyon táboraiba, ahol előbb kihallgatták őket, majd katonai őrizet alatti munkatáborokba szállították őket, csakúgy mint az Amerikában élő japánokat.
A pár 1948-ban eladta a birtokot, mely végül 1973-ban került Los Angeles tulajdonába. A kolónia eredtének története azonban máig homályos, és a történet legnagyobb része bizonyítékok híján inkább legendának tekinthető. A kanyon ma Los Angeles egyik kedvelt nemzeti parkjának területe, ahol az évek során nem messze egy cserkésztábor és egy művész-telep is megtelepedett.
