|
||
| 30 éve ért véget a görög diktatúra
Elszámolták a marathóni futás idejét |
1946-ban, az Antikvitások és Történelmi Műemlékek Igazgatósága kiadott egy jelentést a görög állam világháborús veszteségeiről.
A Görögországot megszálló németek magukkal hozták a régiségek iránti vágyat, és az árja faj gyökerét az ókori Hellászban kereső ideológiát. A Wehrmacht ellátta a katonákat Görögország régészeti értékeiről szóló röpiratokkal, hangsúlyozták, hogy a lelőhelyeket sértetlenül kell birtokba venniük. De még egy, a némethez hasonlóan fanatikus és fegyelmezett hadseregben is távol állt egymástól az elmélet és a gyakorlat. A magas rangú tisztek, ha a lehetőségük adódott rá nem tétováztak, hogy szuvenírként magukkal vigyenek valamit. Mindemellett gyakoriak voltak a kitervelt fosztogatások is.
A pusztítás elől még az Akropolisz - ahol a németek légvédelmi ágyúkat állítottak fel - sem menekülhetett. A görög régészek tiltakozására végül, 1942 februárjában kivonták az ágyúkat, de helyükbe olasz aknavetőket és légvédelmi fényszórókat telepítettek. A németek szövetségesei betonépületeket is emeltek a Szent Sziklán. Az 1946-os jelentés ezt írja: "A megszálló erőknek az Akropolisz csak egy vizelde volt, legfőképpen a Panthenon." A felszabadulás nem vetett véget az Akropolisz rombolásának. 1944 decemberében brit egységek vertek itt tábort, hogy tüzelőállásként használják az ellenálló, kommunista erőkkel szemben.
Ha a náci megszállást összességében nézzük, az emberek sokkal többet szenvedtek, mint a műemlékek. A németek megpróbálták fenntartani a jelenlétüket, különösen az ókori műemlékek közelében. Nyilvánvaló volt a németek szándéka, hogy az ókori görög örökséget ideológiailag felhasználják és kizsákmányolják. Ennek tipikus példája Himmler parancsa az ókori Spárta intenzív feltárására. Dór és pre-hellén leleteket kerestek, amelyeket az árja fajelmélet bizonyítására akartak felhasználni. Egyes vidékek, mint például Kréta rosszabbul jártak. A sziget szerencsétlenségére a kormányzó amatőr régész volt. Julius Ringel tábornok még Knosszosznál is ásatott, és több értékes leletre tett szert. Formálisan a németek átadták a lelőhelyek és ásatások irányítását a görög régészeknek, de valójában a kezükben tartották az ellenőrzést, és sosem törődtek a görögök ellenvetéseivel.
A múzeumok és régészeti szervezetek dolgozói megpróbálták megmenteni Görögország régiségeit. Egyik legemlékezetesebb történetük, amikor megkísérelték eltemetni az Athéni Régészeti Múzeum értékes leleteit, a görög-olasz háború kitörésekor kezdődött. A gigászi temetkezés hat teljes hónapig tartott, és sikerült befejezniük, mielőtt a németek megszállták volna Athént. A háború után a múzeum tulajdona hiánytalanul előkerült.
A németek az ún. "tisztogató hadműveletek" alatt voltak a legkíméletlenebbek - vidéki rajtaütéseik számos faluban (többek között Kalavryta és Distomo) mészárlással és hatalmas pusztítással végződtek. Ezek a portyázások főleg a megszállás utolsó éveiben váltak gyakorivá, válaszul az ELAS ellenállási mozgalom növekvő aktivitására. Ebben az időszakban nagy számú kolostort és templomot romboltak le (Meteora, Aghia Lavra, Hosios Meletios, stb.), sokuk a bizánci korból származott és fontos műemlékekkel bírt.
A görög jelentésen kívül akad egy hivatalos brit jelentés is ("Műalkotások Görögországban és a görög szigeteken: Háborús veszteségek", London, HMSO, 1946), amelyik azt mondja, hogy a nagyméretű ellenállásnak köszönhetően a régészeti lelőhelyek és ókori műemlékek viszonylagosan kevés kárt szenvedtek. Ugyanez nem igaz a templomokra, amelyeket nagy számban gyújtottak fel az olaszok és a németek. A bolgárokat a kelet-macedóniai és trákiai múzeumokat és régészeti lelőhelyeket ért súlyos pusztításban való szerepük miatt említi meg a jelentés.
