Idén két részletben tartja téli aukcióját a Virág Judit Galéria, a kortársak után szombaton a klasszikus alkotásokat árverezik el.

Novemberben átütő sikert aratott a kortárs aukciójuk, ezért ismételtek: először bocsátottak árverésre karácsony előtt kortárs és háború utáni műveket.

A pénteki árverésen is magas értékek születtek: tízmillió forint körüli leütéssel legalább 6-7 tétel cserélt gazdát.

Nádler István: Fekete (1997)
Forrás: nadleristvan.hu

A nyáron elhunyt Reigl Judit Folyamat című, 1974-es alkotása 17 millió forintért kelt, és ugyancsak ennyiért talált új gazdára Nádler István 1976-ra datált, Csavarás című műve. Rozsda Endre Danse de la guerre (Háborús tánc) című festménye pedig 8,5 millió forintos kikiáltási árról kúszott fel 14 millió forintra.

A legnagyobb meglepetést a Franciaországban világhírűvé vált Fiedler Ferenc (Francois Fiedler) cím nélküli műve érte el, amely 13 millió forintos leütési árral életműrekordot döntött, Fiedler-művek ezidáig 2 és 5 millió forint közötti áron keltek el.

Bak Imre Improvizáció IV. című, 1982-es alkotása pedig kicsivel 10 millió alatt, 9 millió forintért cserélt gazdát.

Sok mű 5 és 6 millió forint közötti leütéssel végzett: 6,5 millió forintért kelt el Keserü Ilona Hommage a Nervi című műve és Birkás Ákos Fej című festménye. Csernus Tibor Ézsua eladja az elsőszülöttség jogát című képét 5,5 millió forintnál ütötték le, de ugyanennyit fizettek Gyarmathy Tihamér Elmozdulás a horizontális vertikálisból című festményéért is.

Az online térnek köszönhetően külföldi országokból is sokan licitáltak, egyebek mellett Ausztriából, Szlovákiából, Romániából, Németországból, Franciaországból és az Egyesült Államokból.

A nyitóképen részlet látható Lakner László Konyhai csendélet című munkájából. Fotó forrása. Virág Judit Galéria.