Egy cselédlány házasságon kívüli gyermekeként született Apostagon, származása egész életében nyomasztotta. Nagyszülei nevelték az Apostag melletti Tabánitelken, majd 1889-ben Budapestre került. A gimnáziumban kitűnően tanult, 1901-ben érettségizett. Először matematikatanár akart lenni, később mégis a jogi kar mellett döntött. Tanulmányai alatt alkalmi munkákból élt. Diplomát nem szerzett, 1904-ben Horvátországban házitanító lett egy jómódú családnál, majd 1906-ban Abaújszántón szolgabíró.
1907-ben a Népszavában publikálta első aláírt novelláját Két leány címmel. Hamarosan más lapok, köztük a Nyugat is közölték írásait. 1911-ben látott napvilágot első kötete Az asszony, a szeretője, meg a férje címmel. Ez a korszak a naturalizmushoz kötődik, újszerű volt az erotika ábrázolása írásaiban.
Az első világháború alatt, 1915-ben besorozták, két évvel később ideggyengeség miatt leszerelték. A háborút gyűlölte, az 1918-as polgári forradalmat, majd a Tanácsköztársaságot lelkesen üdvözölte. 1919 után csalódottságát, keserűségét sötét humorú, szatirikus karcolataiban fogalmazta meg, legjobb példája a Képtelen természetrajz című 1921-es kötete.
1922 és 1929 között a Nyugat főmunkatársa volt, 1927-28-ban Együtt címmel haladó szellemű folyóiratot szerkesztett. Hangja megújult, hatott rá az avantgárd, különösen az expresszionizmus. Novelláiban lefojtott indulatok, szenvedélyek törnek fel. Ez az időszak művészetének virágkora, sorra jelentek meg novelláskötetei (Lecke, Bérház, Uccai baleset), megannyi dokumentarista látlelet korának társadalmáról, szegények és gazdagok, elnyomók és megalázottak ellentétéről, e helyzet tarthatatlanságáról.
Anyagi helyzete 1932-ben vált stabilabbá, amikor megkapta első Baumgarten-díját. Az elismeréssel 1935-ben és 1938-ban is kitüntették. A szülőfalujában eltöltött idő során született meg benne a gondolat, hogy a teljesség igényével leírja egy alföldi nagyfalu egy napjának életét. Az 1934-ben megjelent Kiskunhalom, az irodalmi szociográfia úttörő alkotása osztatlan elismerést hozott számára. Ugyanebben az évben Illyés Gyulával együtt részt vett a szovjet írókongresszuson. A megvalósult szocializmus ellentmondásai, a nyomor képei kiábrándulttá, kritikusabbá tették. 1941-ben kis könyvesboltot nyitott, de felesége zsidó származása miatt hamarosan bujkálni kényszerültek. Nagy Lajos ezalatt is folyamatosan alkotott. 1945-ben publikálta az ostrom alatt született Pincenaplóját.
1945 után rövid időre reflektorfénybe került, belépett a kmmunista pártba, a Szabad Nép munkatársa lett, 1948-ban elsők között kapott Kossuth-díjat. Örökös kritikai magatartása, meg nem alkuvó ténytisztelete azonban hamarosan elszigetelte, a dogmatikus politika mellőzte és egyre jobban bírálta. Az 1951-es írókongresszuson „kávéházi írónak” bélyegezték. Ő az önéletírás fedezékébe húzódott. A lázadó ember és A menekülő ember címmel megjelent írásai fontos vallomások önmagáról és koráról.
Nagy Lajos 1954. október 28-án halt meg. A Csillag című folyóirat 1954. decemberi tematikus száma a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel búcsúztatta a két világháború közötti magyar próza egyik legmarkánsabb alakját. 1987-ben alakult meg a nevét viselő irodalmi és művészeti társaság, amely több antológiát is megjelentetett, és 1991-ben létrehozta a Nagy Lajos-díjat.
Fotó: Nagy Lajos Kossuth-díjas író, publicista. Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum
