A Vígszínház fiatal női szerepeiben bűvöli el a közönséget és a szakmát Waskovics Andrea, aki három éve végzett a Színművészeti Egyetemen. Szereti a természetet, múzeumokat, mozit, könyveket, Budapestet. Minden érdekli. Mosolygós, kedves, bájos, tartózkodó színésznő hírében áll.

Dolly vagy Daisy szerepével tudsz jobban azonosulni?

Az Anna Karenina nagyon érdekes munka volt. A rendező, Roman Polák határozott elképzeléssel irányított minden egyes mozdulatot, és miután az egész darabot hamar lerendelkezte, hagyott időt a szerep érlelésére. Azt kérte, csak egymásra figyeljünk a színpadon. Letisztult, klasszikus világ vett minket körül, ami megteremtette azt a légkört, amiben semmi nem vonja el a figyelmünket egymásról. Dolly, akit én alakítotok, 8 év után rájön, hogy a férje csalja. Az írott szöveg hozta volna a „nagy férfi-női” vitát, a rendezőnk viszont azt mondta, ne ez legyen, ne így csináljuk, nem egy általános veszekedésről van szó. Ezt a konfliktust el kell fojtani, hiszen abban a világban, vagy akár a maiban, az emberek igyekeznek palástolni, ami a lelküket nyomja. A nagy Gatsby Daisy-je egész más kihívás. Ez életem első szerepe, amely a személyiségemtől rendkívül távol áll. Ha én szeretek valakit, kiállok és harcolok érte, ha döntök, akkor abban megingathatatlan vagyok. Ha lezárok valamit, akkor nincs visszaút. Daisy felszínes porcelánbabaként viselkedik, jóllehet belülről egyáltalán nem ilyen. Ez nekem a való életben nem megy. Ha rossz kedvem van, igyekszem ugyan palástolni, de általában kiül rám. Dolly végül mindent feláldoz a családjáért.

Fotó: Csákvári Zsigmond

Neked is fontos a család?

Igen, nagyon. Alig várom, hogy az ünnepek alatt kicsit együtt lehessünk.

Hogy lettél színésznő?

Debrecenben az Ady Gimnázium dráma tagozatára jártam, és nagy nehezen bevallottam magamnak, hogy színésznő szeretnék lenni. De akkor hogyan tovább? Irány Budapest, a Színművészeti Egyetem. Többször jöttünk a gimivel a fővárosba kirándulni, és mindig megdobbant a szívem, mikor a Színmű mellett mentünk el. A felvételin hosszú zöld lépcsősor vezetett felfelé, úgy éreztem magam, mint Dorothy az Ózban, amikor megy a varázslóhoz. Először bábszakra jutottam be, de mivel az egyik lány nem kezdte el a színművész szakot, Máté Gábor felhívott, hogy nem akarok-e az induló osztályához csatlakozni. Akartam.

Liliomfi

Szerettél oda járni?

Nagyon! Rengeteget kaptam abban az intézményben. Sokat nyitott rajtam, de a mai napig zárkózott vagyok. Nehezen és kevés embernek nyílok meg igazán, de nem bánom. Az ember a Színművészetin megismeri önmagát. Az életünkből dolgoztunk fel jeleneteket. Megtanultam magamból, a múltamból, a nőiességemből, az élményeimből dolgozni, működni, a szerepekbe beépíteni.

Utána Szegeden kezdted a pályád, majd egy év múlva a Vígszínházba szerződtél. Jó dolog pesti színésznőnek lenni?

Gyönyörű színház, rendkívül patinás. Ahogy jöttem, megálltam és rácsodálkoztam, milyen meseszép épület. Nekem mindig az volt a fontos, hogy olyan kollégákkal dolgozhassam, akikkel építjük egymást. Ahogy Roman Polák is mondta,

két ember egymásra hangolódva játsszon, ne kifelé.

Mindig ezt keresem, hogy megtaláljuk, megismerjük egymást, és figyeljünk egymásra, a szerepre, csináljunk valami nagyon jót. Szeretek itt lenni. Remélem, hogy szeretnek és bíznak bennem. Új próbafolyamat előtt állok, nagyon várom, de konkrétumokról még nem beszélhetek.

A nagy Gatsby
Fotó: Ivan Szedo

Szabadidődben mivel foglalkozol?

Szeretek egyedül is lenni, de olyan jó lenne, ha a barátaim ráérnének, ha nekem van időm! De olyankor persze mindenki próbál. Egyszer szomorúan elmentem egyedül moziba, és rájöttem, hogy egyedül se rossz! Imádom Woody Allent, Maár Gyula filmjeit. Újra meg szeretném nézni Kubrick műveit és az új magyar filmekre is kíváncsi vagyok.

És mi a helyzet a könyvekkel?

Feldmár András könyveit olvasom mostanában, jól esik csendben ülni, gondolkodni.

Mindig olyan csinos vagy. Szeretsz öltözködni?

Kiskorom óta szeretem a ruhákat, és igen, kikapcsol a vásárlás. Sokszor, ha nagyon ideges vagyok, beugrom egy boltba, szétnézek kicsit, aztán kimegyek és megnyugszom. Ilyen az éhség is. Ha éhes vagyok, kiállhatatlan tudok lenni. Anno anyukám mindig finom ételeket főzött otthon, de most már magamnak kell gondoskodnom mindenről. Ha délelőtt próbálok, délután pedig megyek vissza előadásra és sietek, képes vagyok félkészen megenni egy tésztát, azután megfájdul a hasam. De van az a szint, amikor már nem bírom kivárni azt a 8 percet, amíg készre fő.

Fotó: Ivan Szedo

Sportolsz a szép alakodért?

Air-jógára járok, úgy érzem magam, mintha a cirkuszban lennék. Utána nagyon jó érzés.

Szerelmes vagy?

Igen.

Akkor most boldog vagy?

Igen, de mindig harcolok magammal. Elégedetlen vagyok a teljesítményemmel, kishitűségtől szenvedek. Ha megdicsérnek, jól esik, két nap múlva simán újból vívódni kezdek.

Ha például megkérdeznéd tőlem, mit kívánnék egy aranyhaltól, másokkal ellentétben biztos ötször átgondolnám, visszavonnám, kínlódnék rajta órákig.

Minden döntés előtt ezt csinálom, és a végére teljesen belehergelem magam. Végül totál kikészülve és meghozom azt a döntést, ami az elején is evidensnek tűnt.

Fotó: Csákvári Zsigmond

Minek örülsz úgy igazán? Van például álomszereped?

Van, de arra jöttem rá, hiába kapnám meg, ha nem a megfelelő partnerekkel, csapattal valósíthatnám meg. Szóval inkább álomcsapatom, álomrendezőm van. Álommunkám. Mindennek tudok örülni. A legboldogabbá az tesz, ha rég látott ismerősökkel, gyerekkori barátnőmmel végre összefutok, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ezek nekem igazi csodák. De ennek is örülök most, hogy veled beszélgetek, vártam, hogy találkozzunk. Utazni, világot látni is jó lenne. Svájcba vágyom nagyon. Olyan szép ott minden, letisztult. Kevés helyen jártam, de most itt van dolgom, ez a helyem.