Nagy sikerrel zárt a Debreceni Virágkarnevál
Álmosd község virágkocsija, a "Kölcsey összehoz" című alkotás a hagyományok tiszteletét, ápolását, az összefogást, a múlt emlékeinek őrzését hivatott képviselni, tisztelegve ezáltal a költőóriás szellemi hagyatéka és a Debreceni Virágkarnevál 45 éves múltja előtt - mondták a díjnyertes kompozíció megálmodói.
A virágkarnevál történetében először indított ilyen kistelepülés virágkocsit. A három pegazus jelképezi a három, Kölcsey Ferenc nevéhez szorosan kapcsolódó települést: Sződemetert, ahol a költő született, Álmosdot, ahol igazán költővé vált és ahol Magyarország egyetlen, a Himnusz írójához kötődő épülete áll, és Szatmárcsekét, ahol nyugszik.
Az alkotást Pikó Sándor képzőművész készítette, a kocsit díszítő virágok egy részét a település közmunka program keretében termelte.
A karneváli díjak átadása után 1500 résztvevővel nagyszabású karneváléji gála kezdődött a debreceni Nagyerdei Stadionban. A virágkarnevál egész napos programsorozata az Egyetem téren tűzijátékkal és hajnalig tartó utcabállal fejeződik be Debrecenben.
A kultúráért felelős miniszter felügyelete alá rendelt Nemzeti Kulturális Alap 20 millió forinttal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma további 4 millió forinttal járult hozzá a 45. Debreceni Virágkarnevál mintegy 100 millió forintos költségvetéséhez. Az Emberi Erőforrások Minisztériumát a rendezvényen Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár képviselte.