Nagyfeszültség alatt a Francia Intézet utcabálja

Egyéb

A történelmi fordulópontok tekintetében az idei fesztivál nemcsak az 1789. július 14-i Nagy Francia Forradalom napját ünnepli, hanem a francia EU-elnökség és a Franciaország, a Cseh Köztársaság, illetve Svédország "triójának" három félévre szóló programjának kezdetét is.
 
Francia Intézet

A Francia Intézet melletti Duna-partra látogatók újfent belekóstolhatnak egy igazi francia piac magával ragadó hangulatába, és válogathatnak a francia és magyar kiállítók gasztronómiai ínyencségeiből és változatos, illatos portékáiból.  

 
A délutáni program főszereplői a 2000-ben, eredetileg Franciaországban kialakult, de ma már világszerte ismert Tecktonik stílus képviselői (Eklesiast csoport, Dj RVB) lesznek, akik táncban és zenében mondják el ennek az új kulturális jelenségnek a lényegét. Az est során a digitális művészet egyik kiemelkedő képviselője, Pierre Giner Budapest legnagyobb óriáskivetítőjén mutatja be I dance elnevezésű produkcióját.
 

Olyan virtuális divatbemutató tárul elénk, ahol a háromdimenziós emberi alakok neves divattervezők ruháiban (Christian Lacroix, Anne Valérie Hash, Issey Miyake, Christian Wijnants) vonulnak fel. Emellett a kivetítőn megjelennek az Európai Unió 27 országának színeibe öltözött, kifejezetten a budapesti előadásra készített figurák is. A háromdimenziós, mozgásvezérlővel irányított figurák a köztéren felállított óriáskivetítőn az élőben játszó DJ-k zenéjére és a vibráló diszkógömbök fényében táncolnak majd. 

 
A sötétedés utáni tűzijáték idén sem maradhat el, amelyet ezúttal egy francia-olasz dj-párbaj követ.