Nagykunsági kulturális napok nyitánya Karcagon

Egyéb

Az idei, egy hétig tartó rendezvénysorozat célja, hogy felhívják a figyelmet a Nagykunság csodálatos természeti adottságaira, ezért a Hortobágyi Nemzeti Park szakembereinek segítségével a tájegység védettséget élvező természeti értékeiből is kiállítást rendeznek, amely szerdán nyílik meg a helyi múzeumban. A tárlatot természetfilmek vetítése, ekhós szekérrel való sétakocsikázás egészíti ki.

Kedden a városi könyvtárban Körmendi Lajos író A táltos kincse című mondákat, meséket és történeteket tartalmazó kötetét mutatták be, amely a török hódoltság korától egészen az első világháborúig enged bepillantást a karcagi népéletbe. A könyvbemutatóhoz nagykunsági népzenei est társul.

Csütörtökön a városi múzeumpark kovácsoltvasból készült kerítésszakaszát adják át, míg pénteken a nagykunsági honismereti pályázat eredményhirdetésére és a díjak átadásra kerül sor. A hagyományos aratófelvonulást szombaton tartják, amit folkór műsor, fürdő-show, valamint nóta- és operettest színesít.