Napjaink problémáira reflektálnak a Kortárs Drámafesztiválon

Egyéb


dealoher_promo.jpg
Dea Loher

A november 21. és 23. között megvalósuló projekt öt külföldi dráma felolvasásából áll. A műveket összekapcsolja, hogy a történetek napjaink emberének problémáira reflektálnak.

 
Az angolszász nyelvterület színházi fesztiváljain nagy népszerűségnek örvendenek az úgynevezett PPP-rendezvények. A három P feloldása: Play, Pie, Pint - vagyis egy kortárs színdarab felolvasószínházi előadása mellé egy szelet pitét és egy italt is kap a nagyérdemű. Ennek hazai meghonosításával is megpróbálkozik az idén a Kortárs Drámafesztivál Budapest.
 
Az öt felolvasott előadás három blokkban valósul meg. November 21-én, szombaton a skót David Greig Európa és a német Dea Loher Az utolsó tűz című darabját olvassák fel; november 22-én, vasárnap a kanadai Greg MacArthur Hóember és a szlovén Simona Semenic 5kisfiu.si című munkája kerül terítékre a Merlin Színház kamaratermében. November 23-án a MU Színházban a K.V. Társulat mutatja be Caryl Churchill Hetedik mennyország című drámáját felolvasószínházi változatban.
 
Korábban: