A felszabadító háborúk Napóleon bukásával végződnek. A győztes szövetségesek - Poroszország, Ausztria, Oroszország és Nagy-Britannia - bevonulása után I. Napóleon, a franciák császára arra kényszerül, hogy Párizsban lemondjon trónjáról. A győztesek döntése értelmében a bukott császár száműzetése helyének a Földközi-tengerben fekvő Elba szigetét jelölik ki, magas évjáradékban részesül, és 600 katonából álló őrséget biztosítanak számára. Napóleon április 28-án elindul száműzetésébe. A lemondás a tábornokok tanácsára történt, mivel a négy európai nagyhatalom túlerejével szembeni harcot kilátástalannak ítélték. A háborút Párizs elvesztése ellenére is folytatni akaró Napóleont csak szívós és energikus tiltakozással, és minden rábeszélő tehetségük bevetésével tudták a feltétel nélküli lemondás elfogadására rávenni. A francia tábornoki kar erőteljesen lázadt a császár ellen. Michel Ney marsall április 2-án kijelentette: "A hadsereg nem fog hadba vonulni". Auguste Frédéric Louis Marmont marsall a Montmartre-on vívott heves csatározások után már március 31-én önálló fegyverszünetet kötött a szövetségesekkel. A harc folytatásához szilárdan ragaszkodó I. Napóleon öngyilkossággal próbálkozott, méreggel, de sikertelenül. Április 20-án, 14 nappal lemondása után Napóleon még egyszer összehívja a hozzá hű gárdát, és búcsút vesz tőle. Három nappal elutazása után a győztes szövetségesek az új királlyal, XVIII. Lajossal megkötik a párizsi békét. Napóleon lemondásával Franciaország Európa feletti hegemóniája a múlté. Az európai államok - köztük Oroszország - katonai erőfeszítései és politikai elszántsága megtörte Napóleon hatalmát.
