Így történt Petőfivel és Arannyal is, és ugyanezt tapasztaltuk Adynál és Móricz Zsigmondnál, Ottlik Gézánál és Mándy Ivánnál, és még sorolhatnánk. Mindannyian az irodalom iránti közös szenvedélyből és egymás művészete iránti lelkesedésből merítettek, amely ideális esetben egész életükön át kitartott. Ha ez néha mégsem sikerült, annak hátterében többnyire az irodalmon kívüli nézeteltérések álltak. Sorozatunk legújabb részében ikonikus irodalmi barátságokat mutatunk meg izgalmas feljegyzésekkel kiegészítve.
1. Petőfi Sándor és Arany János
Kettejük barátsága a Toldival kezdődött. Petőfinek annyira megtetszett Arany János műve, hogy rögtön levelet írt a költőnek, melyhez egy verset is csatolt Arany Jánoshoz címmel. Már az első levélváltás után barátként hivatkoztak a másikra – „Igaz, hogy ismernünk kell annak jellemét, kit barátunknak választunk; de hiszen, gondoltam, te az enyémet már ismerheted munkáimból, valamint én kiismertem a tiedet Toldidból” –, s ez a kötelék életük végéig kitartott.
Részlet Petőfi Sándor Arany Jánoshoz címzett leveléből:
„Üdvezlem Önt!
Ma olvastam Toldit, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm. Az Életképekben ki fog ugyan jőni, de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk hát rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! […]
Irjon Ön nekem, ha nem fogja restellni: írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony... minden érdekelni fog. Isten önnel, isten önnel. Ab invisis
őszinte barátja Petőfi Sándor”
Arany Jánoshoz
TOLDI írójához elküldöm lelkemet
Meleg kézfogásra, forró ölelésre!...
Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,
S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége.
Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni:
Nem tehetek róla... te gyujtottad ugy fel!
Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi
Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel?
Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt
Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.
Más csak levelenként kapja a borostyánt,
S neked rögtön egész koszorút kell adni.
[…]
Ezen gondolatok elmém környékezték,
Midőn a költői szent hegyre jövék fel;
Mit én nem egészen dicstelenül kezdék,
Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!
Pest, 1847. február
2. József Attila és Juhász Gyula
Juhász Gyula és József Attila barátságát szintén a költészet iránti közös szenvedély kovácsolta össze. Juhász, aki ekkor már negyvenes éveiben járt, hamar felismerte a fiatal József Attila kiemelkedő tehetségét, és néhány levélváltás után barátságába fogadta őt. Nemcsak támogatta, hanem elismerése jeléül megírta első verseskötetének, a Szépség koldusának előszavát is, amivel egyértelműen a nagy költők sorába emelte a fiatal zsenit. József Attila a költészetben és a politikában is sokat tanult mesterétől, „halála előtt félévvel, Juhász Gyula öngyilkossága ösztönzi újból, hogy verset írjon – ismét szonettet! – egykori pártfogója és tanítója emlékére. A Meghalt Juhász Gyula zárja le e két nagy költő barátságát” - olvashatjuk Péter László írásában.
Juhász Gyula levele József Attilához, melyben reagál a fiatal költő neki címzett verseire:
„Kedves Attila öcsém,
levele és új versei nagyon megkaptak és meghatottak. Sok gondom és bajom mellett nem feledem és azon tűnődöm, hogyan kellene magát okosan és szépen fölfedezni. A Szegedben akartam először, de kilőtték ezt a lovat alólam azóta. Végre is arra az elhatározásra jutottam, hogy szép és meleg fölfedezőcikket írok magáról és poéziséről, valószínűleg a Magyarországba, esetleg a Világba. Talán más nagy olvasott pesti lapba rövidesen. Hiszen igaz, maga még ráérne, de a sorsa miatt nem érhet rá, ugye. Higgye el, hogy ha van ma hazai költő, aki magát szívből szereti és becsüli, elsősorban Juhász Gyula az.
Bízzék, ne lankadjon, írjon tovább, tanuljon tovább, magának nem szabad és ha akarja, nem lehet elkallódni!
Öleli öreg barátja,
Juhász Gyula.”
József Attila a Nincsen apám, se anyám című kötetének Juhász Gyulához címzett példányában a következőt írja:
„Juhász Gyulának,
igaz barátsággal,
tiszta szeretettel
köszönöm Néked e könyvvel,
hogy vagyok.”
Pest, 1929. febr.
József Attila
3. Ady Endre és Móricz Zsigmond
Móricz Zsigmond és Ady Endre barátsága különös dinamikát hordozott magában: a költészet iránti elkötelezettségük és az ebből fakadó rivalizálás alapozta meg kapcsolatukat. Móricz nagyra becsülte Ady művészetét, ugyanakkor vetélytársat is látott benne. Viszonyuk összetettségét az adta, hogy többnyire távolról figyelték egymás munkásságát, és gyakran kritikai észrevételekkel illették egymást. Bár természetük jelentősen eltért, éppen ez a különbözőség tette lehetővé, hogy sokat tanuljanak egymás művészetéből.
Móricz Zsigmond feljegyzése Adyról:
„Az irodalmi életnek egyik legérdekesebb problémája, hogy hogyan terjed a gondolat, a költői hang, a költői hírnév. Adynál sajátságosan szinte testi hatás formájában történt. Aki nem ismerte őt, nem érti, mit mondok, de aki sose látta, sose beszélt vele, nagyon sajnálhatja, mert egy páratlan szuggesztív egyéniség ismeretétől van megfosztva. Én legelőször Debrecenben találkoztam a hatásával, egy pillanatra láttam őt, s míg élek, nem feledem el a teljesen jelentéktelen pillantást.”
4. Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Polcz Aleine és Mészöly Miklós
Ritkaság, hogy két házaspár mindkét tagja alkotóként tevékenykedjen, és még ritkább, hogy ilyen mély barátság fűzze őket össze, mint Nemes Nagy Ágnest és Lengyel Balázst, valamint Polcz Alaine-t és Mészöly Miklóst. Barátságuk – melyről a legtöbbet Polcz Alaine feljegyzéseiből olvashatunk – kisebb-nagyobb szünetekkel életük végig tartott.
Polcz Alaine gondolatai négyük barátságáról:
„Sokat voltunk együtt, és szorosan összetartoztunk. Ez egy olyan négyes volt, hogy mindenki mindeniket szerette. Ritkaság két házaspárnak ilyen meleg barátsága. […] Balázzsal mi voltunk a szelídek, az engedékenyek, és Ágnes, Miklós a tigrisek, a nemes vadak, akiket mi néha borzadva néztünk és próbáltunk szelídíteni, lágyítani, kisebb-nagyobb eredménnyel. Persze azért sok-sok szeretet volt bennük.”
Szintén Polcz Alaine feljegyzése barátnőjével, Nemes Nagy Ágnessel töltött utolsó napjairól:
„Egyszer azt mondja: »Ne hozzál nekem több virágot«. Meglepetve kérdezem: »De Ágnes, ha egyszer úgy szereted, most miért ne?« »El akarok szakadni mindentől, ami földi. El akarok szakadni a bánattól, a szeretettől és az örömtől, ezért ne hozzál többet virágot.« Az utolsó tavaszon Szigligeten voltam vele egy hétig, szomszédos szobában, hogy tudjon jelezni, a falon kopogva. Tavaszodott. Akkor egy hétig újból el tudta fogadni a virágokat; utolsó oldott és szép napok… Egy magnóliagally, madár elhullatott tolla; tudta ismét szeretni, nézni, megtapintani. […] Egyszer meg azt mondja: »Nézz ki az ablakon, mit látsz ott?« Egy háztetőt. »Milyen az a háztető?« Egy kicsit kopott és semmitmondó, szürke.« »Nem, nézd meg jobban! Nem látod, hogy gyönyörű?« Nézem a háztetőt, és rájövök, hogy tényleg szép. Erre azt mondja Ágnes: »Látod, ezért nem akarok meghalni, mert olyan gyönyörű az élet.«”
Felhasznált források:
Petőfi Sándor összes prózai művei és levelezése, MEK
Juhász Gyula levele József Attilához, hanganyag
Móricz Zsigmond: Adyról, Nyugat, 1923. 23 szám
Makrai Sonja: „Nem akarok meghalni, mert olyan gyönyörű az élet”, Libri Magazin, 2022. június 20.
