A versenyre mintegy százhúszan jelentkeztek, a legtöbben Magyarországról és a határon túli magyar zenei intézményekből, de érkeztek versenyzők Szegedre Európa országai mellett az Egyesült Államokból, Dél-Koreából, Kínából, Mongóliából és Japánból is.

A legfiatalabbak, a zeneművészeti szakgimnáziumok növendékei közül az Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója vezette nemzetközi zsűri Andrija Sekulic szerb baritonnak ítélte oda az első díjat. A második helyezést a moszkvai születésű orosz–szerb szoprán, Ana Bosert, a harmadikat a fiatal magyar tenor, Szabó Bence érdemelte ki.

A felsőfokú tanulmányaik alapképzését folytató hallgatók között a zentai születésű szoprán, Csuzdi Eszter lett az első, Papp Balázs tenornak a második, Szenthelyi Krisztián baritonnak a harmadik díjat ítélte oda a zsűri.

A mesterképzésben részt vevő hallgatók között az első díjat Josipa Bilic horvát szoprán kapta, aki a tizedik Simándy-versenyen is kategóriája legjobbja lett. A második díjat Gebe-Fügi Renáta kolozsvári születésű szoprán, a harmadikat Süle Dalma szoprán vehette át.

A 36 esztendősnél fiatalabb művészek között Sonja Saric szerb szoprán érdemelte ki az első díjat, Vesna Durkovic szerb szoprán második, Chen Hongyu mongol bariton harmadik lett.

Temesi Mária, a verseny egyik alapítója és főszervezője az MTI-nek elmondta, a járvány miatt a versenyzők nem voltak könnyű helyzetben, hiszen szinte mindenhol online folyt az oktatás, ezt azonban egyáltalán nem lehetett észlelni a fiatal művészek teljesítményén. Az énekesek alig várták már, hogy élőben megmutatkozhassanak, a zsűri és a közönség magas nívójú produkciókat hallhatott.

Az idei volt a verseny csaknem negyedszázados történetének legmagasabb színvonalú megmérettetése – közölte.

A professzor hangsúlyozta, a kategóriák elismerései mellett számos, elsősorban fellépési lehetőséget kínáló különdíjat kiosztott a zsűri. A fiatal művészek a verseny révén komoly segítséget kapnak pályájuk indulásához, többükkel már a helyszínen felvették a kapcsolatot a hazai és az európai zenei intézmények képviselői, menedzserei.

A Simándy József emlékét őrző versenyt 1998-ban – egykori szegedi főiskolai énektanárával, Sinkó Györggyel együtt – Temesi Mária alapította. A 11. versenyt eredetileg 2020-ban rendezték volna meg, de a pandémia miatt idén tavaszra, majd kora nyárra halasztották. Az elmúlt több mint húsz év során a megmérettetés Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező énekversenyévé vált, és olyan tehetségek mutatkoztak be rajta, akik azóta hazai és nemzetközi karriert futottak be.

Fotó forrása: Szeged.hu