Az élőben zajló elődöntők után az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny zsűrije június 20-án döntött arról, hogy kik folytathatják a versenyt a középdöntőben.

Június 21-én és 22-én a középdöntőkkel folytatódik az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny, mely során a versenyzők zongorakísérettel vagy duóban lépnek fel. A Baráti Kristóf hegedűművész által vezetett nemzetközi zsűri döntése értelmében 18 versenyző folytathatja a megmérettetést. 

A középdöntőbe a következő versenyzők kerültek: 

Valeria Abramova, Katharina Auer, Csikós Vilmos, Hartmann Domonkos Péter, Marie-Astrid Hulot, Brian Isaacs, Karls Lorenz, Krzysztof Michalski, Nam Jeongheon, Sofia Silva Sousa, Philipp Sussmann, Takahashi Mio, Temesvári Bence, Tóth Kristóf, Carlos Vidal, Wakui Eimi, Yuri Yoon és Martin Zayranov.

A június 17. és 26. között zajló első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyen a fiatal hegedűsök, brácsások és csellisták egy kategóriában versenyeznek. 

A 45 ezer euró összdíjazású verseny nemzetközi zsűrijében Baráti Kristóf (hegedű, Budapest) mellett a világ legrangosabb intézményeinek tanárai foglalnak helyet: Vladimír Bukač (brácsa, Prága), Anne Shih (hegedű, Mainz), Denis Severin (cselló, Genf, Bern), Wilfried Strehle (brácsa, Berlin), Szűcs Máté (brácsa, Genf), Várdai István (cselló, Bécs), valamint a Kodály Filharmónia Debrecen képviseletében Somogyi-Tóth Dániel fő-zeneigazgató és Kollár Imre vezető karmester.

A verseny valamennyi fordulója ingyenesen látogatható, továbbá élő internetes közvetítésben is elérhető a verseny honlapján és a Papageno Facebook-oldalán.

A verseny díjátadóval egybekötött gálakoncertjét – amelyen a legjobb versenyzőket hallgathatják meg – június 26-án tartják a debreceni Kölcsey Központban.

Nyitókép: Csikós Vilmos, Hartmann Domonkos, Tóth Kristóf, Temesvári Bence. Fotó: Kodály Nemzetközi Zenei Verseny via Papageno/Máthé András