Négy mű egy vásznon

Barcsay Jenő: Dombok és Tornyai János: Virágkötő festménye is szerepelni fog a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban május 17-én nyíló Barcsay Jenő a festő, a tanár című nagyszabású kiállításon. E szemet gyönyörködtető alkotások önmagukban is a kiállítás ékei lennének, de e két mű különlegessége, hogy egy vászon két oldalán szerepelnek.

A Barcsay kiállítás különleges darabja nem az életmű egyetlen kétoldalas alkotása. A nagyközönség már ismerheti azt a "közös" Barcsay-Tornyai művet, mely az Alföldi Galéria állandó kiállításának látogatóit fogadja a Kossuth téri kiállítóhely emeletén. Barcsay Jenő 1933-34 táján készült Befejezetlen akt tanulmányának különlegessége, hogy a vászon másik oldalára Tornyai János a Csokorkötő című képéhez készített tanulmányt.

A vászon azonban eredetileg Barcsay Jenő tulajdonában volt – mint a vakráma vízszintes oldalaira feketével felfestett BJ monogram is jelzi – s ezt ajándékozhatta Barcsay közös szentendrei éveikben az idős Tornyainak. A vászon hátoldalán azonban, egy Barcsay konstruktív korszakának kezdeti éveiben festett női akttanulmány látható. A május 17-én nyíló Barcsay Jenő a festő, a tanár monografikus kiállítás egyik termében további kétoldalas alkotásokat láthatnak majd a tárlat látogatói.

 

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a szentendrei Ferenczy Múzeum, Barcsay Jenő Gyűjteménye és a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum közös szervezésében létrejövő hiánypótló kiállítás Barcsay Jenő (1900-1988), a 20. századi magyar művészet meghatározó alakjának, hat évtizedet átfogó életművének teljes egészét mutatja be .