b1f03a00-201d-4a7c-b652-a31830e95944.jpg

Nemzeti ünnepünk Szent István királyunk, az államalapítás, az új kenyér jegyében

Augusztus 20. jelmondata idén a partnerség és a nyitottság, a közös múltban rejlő érték és az ígéret, hogy a hagyományainkból építkezve együtt formálhatjuk Magyarország jövőjét. Mert mi magunk vagyunk az ország története.

Az ünnep központi eleme a szimbolikus jelentést is hordozó fény, melynek segítségével a már megszokott tűzijátékot kiegészítve készülnek látványos vizuális installációk, többek között fényfestések, lézershow és nagyszabású drónshow is. Így az esti előadás egy rendhagyó, dramaturgiailag felépített összművészeti élménnyé válik, ahol kortárs nézőpontból tekintünk vissza történelmünk kulcsfontosságú eseményeire.

Budai Vár

Az ünnepi forgatag a történelmi falak között már korán reggel életre kel. Reggel nyolctól egészen a délután négy órás zárásig a Nyitott Karmelita program jóvoltából bárki ingyenesen beléphet a Karmelita Kolostor épületébe. Ugyancsak a Vár ad otthont a népművészet szerelmeseit vonzó Mesterségek Ünnepének, amely délelőtt 10.00-tól egészen este fél tízig várja a látogatókat a Budavári Palotában. Ezzel párhuzamosan a IV. Protestáns sokadalom színes forgataga is kibontakozik: 10.00 és 17.30 között szabadtéri koncertek, orgonamaraton, kórustalálkozó és kiállítások váltják egymást a budai Várban.

Kossuth tér

A nemzeti ünnep hivatalos mozzanatai a Kossuth téren veszik kezdetüket, ahol reggel nyolctól kilenc óráig tart az ünnepélyes tisztavatás és a zászlófelvonás. A korán kelők és a családok ezt követően, tíz órai kezdettel egészen 18.00-ig járhatják be az Országházat a Nyitott Parlament program keretében, ahol előzetes regisztráció nélkül csodálhatják meg a Szent Koronát. Ahogy leszáll az éj, a tér átalakul egy hatalmas szabadtéri táncparketté, a Diszkótérré. A hangulatot este fél tíztől az Anima Sound System alapozza meg DJ-szettjével, majd 22.30-kor JumoDaddy veszi át a stafétát meglepetésvendégeivel. Az éjszakai pörgést végül a 23.59-kor színpadra lépő Abertura x Matyó páros viszi tovább egészen hajnali fél kettőig.

Margitsziget

A zöldellő Margitsziget egész napos kikapcsolódást kínál a családoknak és a zeneimádóknak. A gyerekeket és szüleiket délelőtt tíz órától délután 18.00-ig az Élménysziget, míg 11.00 és 16.00 között a Csillagsátor színházi élményei és interaktív foglalkozásai várják. Mindeközben a Beats Sziget színpadán egymást váltják a legkülönbözőbb műfajok képviselői. A dallamos felhozatalt 10.00-kor a Zabszalma zenekar indítja kortárs versfeldolgozásaival, majd délután négy órakor Дeva (Deva) varázsolja el a közönséget egy félórás elektronikus zenei utazással. 17.30-tól a Random Trip - LGT Special idézi fel a legendás slágereket, hogy aztán este hétkor a balkáni rézfúvós ritmusok mestere, a Boban Marković Orkestar táncoltassa meg a hallgatóságot egészen 20.20-ig. Este kilenc óra harminctól a Quimby Live csap a húrok közé egy másfél órás koncert erejéig, a napot pedig Infragandhi zárja a pult mögött 23.00-tól hajnali 1.30-ig. Akik pedig a hűsítő éjszakában sétálnának egyet, azokat este nyolctól egészen 1.00-ig a Rózsakertben kialakított Fénykert varázslatos fénypompája nyűgözi le.

Műegyetem rakpart

Az elektronikus ütemek rajongói a Műegyetem rakparton, az Elektro Rakpart helyszínén lelhetnek otthonra. A zenei felhozatal délután ötkor indul DJ Reload szettjével, aki egészen 19.50-ig diktálja az ütemet. Őt követi a német ambient és techno nemzetközi hírű alakja, Christian Löffler, aki 21.30-ig varázsolja el a közönséget. A késő esti órákban, éjféli kezdettel pedig a LavaLava alapítói, Tolo + Falcao pörgetik a lemezeket egészen 1.30-ig.

Rakpartok

A Dunával párhuzamosan húzódó pesti és budai rakpartok a vizuális élmények központi helyszínei. Reggel 9.00-tól tíz óráig a Duna feletti látványos katonai vízi és légi parádé vonzza a tekinteteket. Az esti órákban a fényeké és a látványé a főszerep: 21.00-kor veszi kezdetét a modern technológiát felvonultató Esti Show, amely fél órán át tart, majd este tíztől 22.30-ig az Esti Show ismétlése tekinthető meg. Ezt követően, 22.30-as kezdettel egészen hajnali egy óráig a Lánchíd és a Parlament felületén kibontakozó lenyűgöző fényfestés koronázza meg az ünnepet.

Szabadság tér

A gasztronómia és a közösségi élmények iránt érdeklődők a Szabadság téren gyűlhetnek össze, ahol a Gasztrokert már kora reggel 8.00-kor megnyitja kapuit. A hangulatos találkozóhely egészen másnap hajnali három óráig folyamatosan várja a finom falatokra és kényelmes időtöltésre vágyó vendégeket.

Szent István tér, Bazilika

Az ünnep vallási és szakrális középpontja idén is a Szent István-bazilika előtti tér. Este hat órakor itt veszi kezdetét a magyarság egyik legfontosabb hagyománya, a két órán át tartó, 20.00-ig húzódó Szent Jobb-körmenet.

Várkert

A Várkert Bazárnál a Kárpát-medence ízeié a főszerep: a Magyar Ízek Utcája reggel kilenc órától egészen éjfélig látogatható. A látogatók a legkülönfélébb tradicionális fogások mellett itt kóstolhatják meg a hagyományosan erre az alkalomra sütött ország kenyerét is.

Városliget

A fiatalabbak és a haditechnika iránt érdeklődők a Városliget felé vehetik az irányt. Tíz órától egészen délután 18.00-ig a Haditechnika testközelből elnevezésű interaktív program kínál közvetlen betekintést a katonai felszerelések és járművek világába.

Az év kenyere, az év tortája

A Hel Pékség Kft. (Szász Pékség) Pilisi Pityókás kenyere nyerte idén a Szent István-napi kenyér kategóriát, innovatív kenyér kategóriában a Sütőmix Kft. – Kossuth 1 Pékség Magvető kenyér elnevezésű, hosszú érlelésű, vadkovászos technológia felhasználásával készült kenyere lett az első helyezett, az év leveles sétálósüteménye pedig a Citrom virág lett a Pedró Pékségtől – jelentette be Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. Elmondta, hogy idén 26 pékség 80 kenyérrel nevezett a versenyre.

Az innovatív kategória győztese, a Magvető kenyér a hosszú érlelésű vadkovászos technológia és a tudatos receptúra találkozása. A fejlesztés célja egy olyan kenyér megalkotása volt, amely a teljes kiőrlés előnyeit nem korpadúsítással, hanem természetes magvak felhasználásával biztosítja. A pirított lenmag, szezámmag, zabpehely és napraforgómag gazdagítja az ízviláqot, miközben kellemes textúrát és magas rosttartalmat ad a kenyérnek – mondta Septe József.

A Citrom virág sétálósütemény a Pedró Pékség saját fejlesztésű, különleges formavilágú vajas leveles süteménye, 16 órán át érlelt leveles tésztájának könnyed, roppanós szerkezetét saját készítésű citromkrém teszi teljessé. Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke elmondta, hogy ebben az évben rekordszámú, 60 nevezés érkezett a Magyarország tortája versenyre, amelyre a rögös túrót és a tejfölt mint kötelező alapanyagokat tartalmazó tortákkal lehetett nevezni. Kiemelte, hogy a rögös túró a magyar konyha egyik kedvelt alapanyagának számít mintegy 500 éve, és a Kárpát-medencén kívül sehol máshol nem készítenek hasonló tejterméket. 2019-ben a rögös túrót elismerte és felvette nyilvántartásába az Európai Unió is mint hagyományos, különleges terméket – hangsúlyozta Erdélyi Balázs. A versenyzőknek a rögös túrót és a tejfölt oly módon kellett felhasználni, hogy a tortában karakteresen megjelenjen. Idén négykörös zsűrizési folyamatra volt szükség a nevezések megnövekedett száma miatt.

A nyertes cukrászok a tavalyi győztes torta, a DCJ stílusgyakorlat megalkotása után idén a Bíborfehér tortával védték meg első helyüket – emelte ki Erdélyi Balázs. A Bíborfehér fantázianevű torta – Balogh László, Kis Roland és Balogh Zoltán cukrászmesterek alkotása – erdei bogyós gyümölcsök, pirított mandula, tejfölös mousse és rögös túró kombinációjából készült. Nándori László, a Magyarország Cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke elmondta, hogy a megmérettetést tizenötödik alkalommal rendezte meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány együttműködésben a Magyar Cukrász Ipartestülettel. A kezdeményezés célja, hogy bebizonyítsa, hozzáadott cukor nélkül is készülhetnek kiváló minőségű és élvezetes desszertek, amelyek a cukorbetegek és az egészségtudatos fogyasztók számára is kiváló választások lehetnek.

Az idei győztes Szilvafácska inspirációját gyermekkori emlékek adták: a nagymama kertjének illatai, az érett szilva, a fahéj és a frissen főtt lekvár zamata jelenik meg benne, modern cukrászati formában újragondolva – hangsúlyozta Nándori László. A Szilvafácska Puchovszki Alena, Vadócz Jenő és Pethő Gábor kreációja, amelyben a szilvából, dióból és tejcsokoládéból álló rétegeket fahéjas mousse fogja össze, és amelyben a zöld tea frissessége is megjelenik. Egy szelet a tortából 15,3 gramm szénhidrátot és 253,7 kilokalóriát tartalmaz, így nemcsak cukorbetegeknek, hanem mindazoknak is ajánlható, akik tudatosan táplálkoznak.

A győztes tortákat augusztus 20-tól lehet megkóstolni az ország számos cukrászdájában és Budapesten, a Magyar Ízek Utcájában.

Címlapkép: Szent Jobb-körmenet a Szent István-bazilika előtt.  Fotó:  MTI/MTVA/ Kovács Tamás