Festivalvibes.jpg

Négy színpadon több mint negyven zenei programmal vár a VéNégy Fesztivál

Sokszínű nemzetközi felhozatallal és több mint negyven zenei programmal csábít a Dunakanyarba július 2. és 5. között a VéNégy Fesztivál. A nyárindító esemény zenei kínálatában a legnépszerűbb hazai bandák mellett a feltörekvő tehetségek és az ambient elektronikus zenei szcéna jeles képviselői is helyet kaptak.

Nemzetközi szcéna

A fesztivál zenei palettájának különleges színfoltja az osztrák Cari Cari koncertje, akik július 3-án lépnek színpadra. A Rolling Stone Magazine által a Primavera Sound Barcelona legnagyobb felfedezéseként emlegetett, Stephanie Widmer és Alexander Koeck alkotta indie rock duó egyedülálló zenei világba kalauzolja a közönséget. Dalaikban egyedi, harmonikus egységet alkot az álomszerű, melankolikus hangulat, valamint a kirobbanó, nyers erő. Szintén július 3-án lép fel Erika Rein. Az elragadó szlovák énekesnő zenéjében könnyedén, természetesen ötvözi az új hullámos pop és az R&B műfajt. A budapesti Haldamas és a krakkói Hulajdusza zenekar a lengyel és a magyar nemzet több évszázados barátságát erősítve közös albummal állt elő. A fesztiválon is együtt állnak színpadra július 4-én, az Áldomás című korongról klasszikus, kortárs és jazz-zenei stílusokban újragondolt magyar és lengyel népdalokat hallhatunk tőlük. A zárónapon ad koncertet a YASNO., a vidám, sodró lendületű, fülbemászó dallamairól híres lengyel indie-pop duó, valamint önfeledt táncba hívja a fesztiválozókat a cseh DJ, zenei producer Nill Garçon.

A hazai élvonal

A fesztivál visszatérő sztárja Dzsúdló, aki elképesztő energiájával és közvetlen, őszinte stílusával minden alkalommal leveszi a lábáról a rajongókat, de fellép a szintén közönségkedvenc Elefánt, Analog Balaton, Bëlga, Blahalouisiana, Bohemian Betyars és Esti Kornél. A VéNégy Fesztiválon először debütál a Z generációt mágnesként vonzó, DESH, aki látványos show-t hoz Nagymarosra, valamint a Hundred Sins, aki egy ütős DJ-settel lepi meg a közönséget. A 4S Street is elsőbálozó a Dunakanyarban, nem úgy, mint a rap belevaló figurái, Co Lee, Sisi és Lil Frakk hármasfogata. A zárónapot a Fiúk és a Hakumba örömzenélését követően a Quimby koncertje koronázza meg, de táncház is gazdagítja a programot.

Feltörekvő tehetségek

A hazai zenei élet ragyogó új csillaga, a két kategóriában is Fonogram-díjra jelölt Lenkke_ a fesztivál vízparti, vadregényes helyszínén fog fellépni. Koncertjein merengő alterpop dalai mellett teret hagy a táncra hívó elektronikus underground energiáknak. A Palo Canto is a Duna-parti színpadra érkezik, lágy, dallamos, organikus technóval koronázzák meg a naplementében fürdő Dunakanyar fantasztikus látványát. A Hangfoglaló program feltörekvő zenekarai is boldogan mondtak igent a fesztivál meghívására, köztük biankahaidu, Janet Gruber, NANANA, Swim Swim Naked, valamint WXLFLESS.  

Elektronikus zenei színtér

Elektronikus zenei produkciók, ambient live performance-ok is színesítik a kínálatot. A nulladik napon egy tábortüzes, kizárólag a bérletet váltott vendégeknek szóló exkluzív buli nyitja a fesztivált, a hangulatfelelősök, Forteba és Dj Nándi társaságában. Július 4-én életre kel a HangPart, ahol a zene és a természet összefonódik. Az ambient zenei színtér kiváló művészei érkeznek, IAMYANK, Bartha Márk, Labus Gida, Monochron és Peter Adam, az estét a Techno Műhely zárja, elhozva az éjszaka csúcspontját. A zárónapon OIEE áll a DJ-pult mögé, ő szállítja a katarzist a fesztivált záró bulin.  

Ez is érdekelheti

A SopronFesten idén a boldogságot keresik

A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között Timmy Trumpet, Parov Stelar, a Worakls, Dub FX, a Halott Pénz, Majka, Ákos, Desh és a legnagyobb hazai sztárok koncerteznek a Lővérekben, június 1. és 8. között pedig az egész város ünnepi kínálattal telik meg: 75 helyszínen több száz esemény, többek között PodcastFest, gasztronómiai és irodalmi programok várják a Sopronba látogatókat.

Nem csak egy Szép nyári nap lesz a Mézesvölgyben

Hat koncert és csaknem húsz színházi előadás várja a közönséget A padlástól a Brooklyni meséig, Cseh Tamás-daloktól az operettig a veresegyházi Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztiválon június 21. és augusztus 31. között.

Elektronikus zenei paradicsommá változik a Velencei-tó július végén

2025-ben önálló eseményként tér vissza az elektronikus zenei szcéna meghatározó eseménye, a B my Lake. A Mol Nagyon Balaton programsorozat keretében 2013-ban életre hívott underground találkozó az elmúlt 11 évben számos Balaton-parti helyszínen vonzott alkalmanként több tízezer érdeklődőt.

Vészesen fogynak a Fishing-jegyek, itt a részletes program

Összeállt az idei Fishing on Orfű részletes programja, a 17. alkalommal megrendezett fesztivál június 25. és 28. között több mint 120 zenei eseménnyel várja az érdeklődőket.