Négyezer éves nekropoliszt találtak Szerbiában
A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) Régészeti Intézetének munkatársaiból verbuválódott kutatócsapat és a belgrádi egyetem szakemberei Vranje mellett egy négyezer éves ókori temetkezőhelyre bukkantak.
Az ásatást Ranutovacban, három kilométerre a dél-szerbiai város mellett kezdték meg. Az ásatásokat végző régész, Alekszander Bulatovics a Tanjug szerb hírügynökségnek elmondta, hogy a sírokban olyan áldozatok maradványai vannak, akiket halotti máglyán égettek el.
? A nekropolisz a korai bronzkorra keltezhető; első becslésünk i.e. 2000 és 1800 közé helyezi a korát, s azért jelentős, mivel ez az egyetlen olyan ókori temetkezési hely a Balkánon, amely teljesen fennmaradt ? nyilatkozta a szakember. ? A helyszínen fejlett kézművességről árulkodó kerámiatárgyakat is találtunk, ami igazán szokatlan ezen a területen, s számos tárolót, de ezen tárgyak felhasználásának célja eddig ismeretlen előttünk ? tette hozzá.
A nekropoliszban talált régészeti leleteket a vranjei Nemzeti Múzeumba szállítják, ahol hamarosan kiállítják a tárgyakat.