Négynapos Kamaszfesztivál diákzenekari mustrával Fonyódon

Egyéb

(MTI) - Eddig az ország legkülönbözőbb pontjáról 25 diákcsoport és 19 diákzenekar jelezte a részvételét a rendezvényen, amely bárki számára korhatár nélkül nyitott. Meglátogatni napijeggyel vagy az egész rendezvény idejére szóló belépőjeggyel lehet, utóbbi sátorozásra vagy - már csak korlátozott számban - fedett szálláshely igénybevételére is jogosít.
   
Kamaszfesztivált először négy éve rendeztek a 12-18 évesek számára hagyományteremtő szándékkal az EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Turisztikai Találkozója) mintájára, hogy ennek a korosztálynak is legyen országos méretű fesztiválja. Tiszafüred, Zánka és a Csattogó-völgy után a diákok szavazatai alapján idén a Balatont, illetve Fonyódot választották a rendezvény helyszínéül.
   
 The Grenma
 
 
Az idei fesztivál két nagy zenei rendezvénye péntek este 9 órától a The Grenma, szombat este 9 órától pedig a Barbárfivérek koncertje lesz, a többi zenei műsort a diák együttesek adják.