Pál István Szalonna 2005 óta a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, 2018 óta az együttes művészeti vezetője, saját zenekarával, a Szalonna és bandájával a világ legrangosabb koncerttermeinek állandó vendége.  

Pál István Szalonna Kárpátalján, a Máramarosi-havasok lábánál fekvő Visken született 1980. június 7-én. Zenei indíttatását zenetanár szüleitől, Jancsó Katalintól és Pál Lajostól kapta, édesapja a kijevi operaház karnagyaként dolgozott, édesanyja szolfézstanár volt, valamint a Kodály-módszer kárpátaljai meghonosításán dolgozott.

A fiatal hegedűst 1999-nem Népművészet Ifjú Mestere címmel tüntették ki. 2007-ben a Nyíregyházi Főiskola Ének-Zene, Népzene szakán szerzett tanári diplomát, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója lett, itt diplomázott 2012-ben népi vonóstanári szakon.

Tanulmányai mellett is folytatta népzenegyűjtő munkáját, régi zenészmestereket kutatott fel az egész magyar nyelvterületen. A gyűjtőmunka mellett a mai napig fontosnak tartja a tudás átadását, azt, hogy az idős muzsikusok hagyatéka újra életre keljen és eljusson a fiatalsághoz mind Magyarországon, mind a határon túli magyar közösségekben.

Pál István Szalonna tizenkilenc éves kora óta tagja a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának, 2005 óta zenekarvezető prímása, majd 2018 óta művészeti vezetője az együttesnek. Megalapította saját zenekarát, a Szalonna és bandáját, amelynek repertoárján a legszebb kárpát-medencei dallamok mellett népzenei feldolgozások is szerepelnek. Az együttes évek óta az ország legnagyobb koncerttermeinek vendége, felléptek többek között a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremében, a Papp László Sportarénában, a debreceni Főnix Csarnokban, de koncerteztek a világ legrangosabb színpadain és többször játszottak az angol királyi család ünnepi eseményein is. A Szalonna és bandájával két nagylemezt jelentettek meg Örömzene és Népzene a Kárpát-medencéből címmel.

Pál István Szalonna, napjaink egyik legkiválóbb magyar prímása munkája elismeréséül 2010-ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztben részesült, kiemelkedő zenei és előadóművészeti tevékenységéért 2015-ben Liszt Ferenc díjat kapott, majd 2019-ben Érdemes Művész lett.

Nyitókép forrása: sopronmedia.hu