Néha kevés szirupot! - INTIME

Tagadhatatlan, hogy Frenák a legesztétizálóbb magyar koreográfus. A színpad rózsákkal van teleszórva, a jobb oldalán piros kanapé áll, mögötte nagy, csorba tükör vagy valami ipari hulladék, melynek felülete torzítva tükröz. A színlapon ugyan vízzel elárasztott padlót ígértek, de vagy felszáradt a víz, mire beléptünk, vagy végül elvetették az ötletet. A rózsák, a fehér padló, a kanapé: a szokásos giccses Frenák-háttér, amit azonban imádok. Kell olykor ez a szirup.

 

Augusztusban, a pannonhalmai tornaterem izgalmas sötétjében kissé lassúnak éreztem az előadást. Ott valahogy vontatottan váltakoztak a párok, illetve a szólók. Most viszont a Trafóban - ki tudja, talán a térváltás miatt - túlságosan gyorsnak, kapkodónak tartom a tempót, mintha biztosra akarna menni a koreográfus. A pannonhalmi munkaverzióban még voltak maszkok, most nincsenek. Két emlékezetes  jelenet is többé-kevésbé változatlan: Lisa Kostur és Jantner Emese mint két próbababa kilépnek a közönség elé és csókra kerekített szájukból egy levegő után kapkodó, csodálkozó hal cuppogása lesz.

 

A másik emblematikus mozzanatban a kubai táncos, Nelson Reguera meztelen testéhez tapad Jantner, végigsimítja, kissé méregeti. Ha jól emlékszem, Pannonhalmán még volt egy kemény fenékbemarkolás is, azóta ezt mintha kivették volna. A testsimogatás azonban nem szenvedélyes. Merthogy ez a darab is a magányos testekről szól. Az InTimE-ban sok a szexuális célzás (ez nem igazán meglepő persze), sőt, a darab csúcspontja egy hármas orgia.

 

Itt tétovázok kissé. A munkabemutatón ez a rész számomra túlságosan öncélúnak tűnt, túlságosan erotizálónak: azt gondoltam, hogy nehéz lesz különbséget tenni egy lokálban és a színpadon zajló mozdulatsorok között. Most azonban úgy látom, - de lehet, hogy csak a szemem és az idő csal - hogy ez a jelenet finomodott, és remélem, hogy még finomodni is fog. A kanapé tetején két férfi fog közre egy nőt (Kolozsi Viktória) és különös játékokat játszanak: mintha a két férfi ki szeretné lökni a zavaró nőt, aki mindig visszatér - de vissza is hívják, visszabujtatják, maguk a férfiak dobják vissza a nőt, újra és újra.

 

A másodpercek törtrészére kimerevedő testek megannyi Laokoón-csoport. Frenák egyébként is jobbára a tökéletes, fiatal testek mágiájának megszállottja. E hármasban olykor mintha egyetlen test három csapkodó felsőteste, máskor egymással feleselő végtagok szörnyű kavalkádját láthatjuk. Az InTimE testbeállításai bizonyos pillanataiban hasonlítanak a fin-de-si?cle antikvitáskultuszának fényképeihez - ott egy fellelhető múlt, itt pedig egy kilátástalan jövő szimbólumai.

 

Azonban a végső jelenetben megjelenő sárszínű, hatalmas végtagjait gyengéden csavargató, magányos ember nekem kissé túl sok a szánalomból. Azt hiszem, a koreográfus életművével már épp eléggé képviseli az elesetteket - nem kell állandóan a szánkba rágni a magányos kommunikációképtelenek amúgy rettenetes magányát. Oly sokáig elnéztem volna még a testek előbbi intim heroikus kavargását - ha ez mégoly értelmetlen is.