Neked is van időd rá! – A Vörösmarty Színház társadalmi kampánya a magány ellen

Egyéb

A Vörösmarty Színház a művészeivel új társadalmi kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy tehetünk a magány ellen.

Karácsony közeledtével mindenki igyekszik jót tenni, lépten-nyomon jótékonysági akciókba botlunk, mindenki igyekszik azokra is gondolni, akiknek kevesebb jut a szeretetből, az odafigyelésből. A Vörösmarty Színház karácsony előtt indította kampányát, ami azonban hosszú távra szól. Tíz színművész (Ballér Bianka, Kerkay Rita, Varga Lili, Egyed Attila, Juhász Illés, Kelemen István, Keller János, Nagy Péter, Sághy Tamás, Trokán Péter) vállalta, hogy a székesfehérvári Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény otthonainak lakóval felveszi a kapcsolatot – telefonon vagy online –, hogy az ünnepek előtt egy kis beszélgetéssel, verssel, történetekkel dobja fel a jelenleg még nagyobb elszigeteltségben élő időseket.

A kampány nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy mindenkinek vannak olyan idős emberek a környezetében, akik magányosan élnek. Akik nem azért állnak hosszú percekig a közértben a pénztárnál, mert bosszantani akarják a többi a vásárlót, hanem mert talán napok óta a pénztáros az egyetlen, akihez szólni tudnak. A magány elszigetel. Viszont a nyitott szív, az odafordulás, az a tíz perc, amit egy vadidegen idős emberre szánunk, neki talán egy hétre elegendő feltöltődést adhat.

Nyitókép: Keller János. Forrás: Vörösmarty Színház