Minek a hatására kezdtetek el balettezni?
Hosachynskyi Viacheslav: Anyukám balettművész, ő vitt el először balettórákra.
Lázár Emma: Kisebb koromban szerettem a balettről szóló rajzfilmeket. Háromévesen mondtam anyukámnak, hogy szeretnék balettezni. Elvitt Exner Judithoz a Klebelsberg Kultúrkúriába, aki később azt javasolta, hogy felvételizzem a Magyar Nemzeti Balettintézetbe.
Hogyan tudjátok összeegyeztetni az iskolát, a balettpróbákat és az egyéb elfoglaltságaitokat? Marad időtök arra is, hogy a barátaitokkal játsszatok?
Viacheslav: Az iskolában tömbösítve vannak az óráim, de így is nagyon nehéz, egész nap elfoglalt vagyok. A balett mellett zenét is tanulok: hatodikos vagyok a zeneiskolában, ahol zongorázom. És szeretek videójátékokkal játszani. Év közben nincs sok időm, leginkább nyáron tudok a barátaimmal játszani.
Emma: Én nem járok más különórára, csak balettre. Amikor van egy kis szabadidőm, a barátaimmal találkozom. A legtöbbet a legjobb barátnőmék kertjében, egy faházban szoktunk játszani.
Mi a kedvenc tantárgyatok?
Emma: A testnevelés.
Viacheslav: A biológia.
Hogyan készültetek A diótörőben játszott szerepetekre?
Viacheslav: Olga mesternő (Chernakova Olga) és Dmitrij (Kirejko Dmitrij Taraszovics) mester készítettek fel Misi szerepére, ők magyaráztak el mindent az utolsó részletig.
Emma: Olga mesternő és Dima mester tanította be Marika szerepét. Nagyon sokat próbáltunk, hogy megtanuljuk a szerepünket.
Melyik a kedvenc jelenetetek A diótörőben?
Viacheslav: Nekem a Virágkeringő.
Emma: Nekem pedig a legelső jelenet, a Party-kép.
Milyen kihívásokkal szembesültetek az előadás próbaidőszakában? Mi a legnehezebb a balettben?
Emma: Az a legnehezebb, amikor a balett-teremben az összes mozdulatot, a koreográfiát meg kell tanulni. A próbákon fegyelmezettnek kell lenni; nem könnyű megállni, hogy közben ne beszélgessünk a lányokkal. Nehéz, hogy figyelni tudjak minden testrészemre: lefeszítenem a spiccemet, miközben a kéztartásomra is figyelek. Az is nagyon fontos, hogy bele tudjam élni magam, mit érez Marika. Hogy amikor a karácsonyfa alatt megkapom a diótörőt, látsszon rajtam az öröm.
Viacheslav: A legnagyobb nehézséget számomra is a hosszú próbafolyamat, a sok próba és a próbateremben töltött idő jelentette.
Milyen érzés az Operaház színpadára lépni? Izgultok?
Viacheslav: A színpadra lépés előtti pillanatokban nagyon izgulok. Fejben úgy tudok készülni az előadásokra, hogy gyakran átismétlem magamban, mit fogok táncolni.
Emma: Előadás előtt izgulok, mert amikor bemegyek a színpadra, egyedül vagyok, és mindenki engem néz. Szerencsére ez azonnal elmúlik, amikor elkezdek táncolni.
Ki inspirál benneteket? Vannak példaképeitek?
Emma: Porkoláb Cecília gyakran a mellettünk lévő, üvegfalú próbateremben táncol. Őt szoktam megnézni, amikor csak tudom. Jóban is vagyunk, szoktunk beszélgetni. Nagyon tetszik az is, ahogy Pollák Julianna Éva táncol. Ő tavaly első díjas lett a Youth American Grand Prix párizsi elődöntőjén, majd idén Floridában a döntőben is a legjobb 12 közé került.
Viacheslav: Nincs példaképem, de szeretem, ahogy Carlos Taravillo (a Magyar Nemzeti Balett grand sujet-je vagy karaktertáncosa, A diótörő egyik egérkirálya, spanyol szólistája és Virágkeringő szólistája – a szerk.) táncol.
Mit szerettek legjobban a táncban? Mit éreztek, amikor színpadra léptek?
Viacheslav: A gyakorlás, a tanulás és a tapasztalatszerzés miatt szeretek színpadon lenni, és ezt a tudást a jövőben is tudom majd használni. Szeretem, hogy szép ruhákban táncolunk, és mókás, amit csinálunk. A színpadon nyugodt vagyok, és örömet ad, hogy olyan sok embert látok a nézőtéren.
Emma: Jó érzés másoknak is megmutatni, amit olyan sokáig gyakoroltunk a balettórákon. Szeretem, hogy a balettintézetben minden a táncról szól, és hogy az óráinkon mesék, rajzfilmek zenéjére balettezünk. A tánc által régi álmom teljesült: ott lehetek az Operaházban.
Porkoláb Cecília a Magyar Nemzeti Balettintézet, a Magyar Állami Operaház balettiskolájának végzős növendéke. Már több nívós versenyen szerepelt eredményesen; novemberben a Magyar Táncművészeti Egyetem első nemzetközi balettversenyén, a Budapest Ballet Grand Prix-n senior kategóriájában az első díjat nyerte.
Mit gondolsz, minek köszönhető, hogy a Budapest Ballet Grand Prix-n olyan szépen szerepeltél?
Nem tudom, nem értem, miért én nyertem, egyáltalán nem számítottam rá. Persze hosszú felkészülés és sok munka előzte meg a versenyt, de nyilván a többi versenyző is így érkezett oda. Mindenesetre nagyon örültem neki, boldog vagyok, hogy első helyezést értem el. Hálás vagyok a mestereimnek és a Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítványnak, hogy segítették a felkészülésemet.
Más érzésekkel, figyelemmel balettezel a versenyeken, mint az előadásokon?
A versenyeken sokkal jobban izgulok, mint előadások előtt, hiszen ott szakmai a közönség: balettintézmények, színházak vezetői, balettmesterek figyelnek bennünket, nem is beszélve a zsűriről. A balettelőadásokon többnyire balettrajongók és a családjaink néznek bennünket, akiknek akkor is tetszik az előadás, ha esetleg valami nem sikerül a legjobban.
Mi indított arra, hogy táncolj?
Korábban egy kisebb tánciskolában tanultam, ahol klasszikus balettel nem nagyon foglalkoztunk. 12 évesen kezdtem el a Magyar Nemzeti Balettintézetben táncolni. Megnéztem egy nyílt órát, ami nagyon tetszett, felvételiztem, és szerencsére felvettek. Az elején nehéz dolgom volt, mert a második évfolyamhoz csatlakoztam, és be kellett hoznom a lemaradást. Nagyon tetszik, hogy nálunk minden a balettről szól. Van egyfajta jóindulatú szigor; a mesterek professzionálisak, kedvesek, és figyelnek ránk.
Jártál az Operaház balettelőadásaira?
Anyukámmal sok előadást láttunk. Nagyon tetszett az a világ. De arra, hogy egyszer én is táncolhatok ott, mivel annyira nagynak és elérhetetlennek tűnt, akkor még nem is mertem arra gondolni. De jó volt álmodozni róla. Csak miután elkezdtem a képzést, fordult meg a fejemben, hogy komolyabban szeretnék ezzel foglalkozni, szívesen lennék balett-táncos.
Milyen elfoglaltságot jelent a tánc?
Mindennap balettóráim vannak, még hétvégén is. Sok-sok lemondással jár, hogy táncos legyek, de egyáltalán nem bánom. Megéri.
Hogyan marad időd a tanulnivalókra, egyáltalán tudsz iskolába járni?
Most fogok érettségizni, 15 éves korom óta magántanuló vagyok. Nem lehetett másképp megoldani, mert salgótarjáni gimnáziumba járok.
Nem hiányzik az iskolai közeg?
Nem, mert a balettintézetben is sokan vagyunk, és ott mindenkit ugyanaz, a balett érdekel. Nem hiszem, hogy találhatnék ennél jobb közösséget.
Miben különbözik az életed más 18 éves lányokétól?
Mi valahogy mindent sokkal nagyobb precizitással végzünk el; még a legkisebb dologba, feladatba is beleadjuk a lelkünket. A balett az életre is tanít. Szerintem komolyabbak és fegyelmezettebbek vagyunk a kortársainknál. Sok gyakorlat nem megy rögtön; idő kell, hogy megtanuljam, kidolgozzam őket. Ez elég frusztráló, amikor sokat dolgozom rajta, és mégsem látszik az eredmény. Az viszont nagyon jó érzés, amikor végre sikerül, és így bebizonyosodik, hogy a sok gyakorlás nem volt hiábavaló. Ezáltal megtanultam türelmesnek lenni, amit nemcsak a táncban, hanem talán az életben is kamatoztatni tudok majd.
Mögöttünk éppen díszleteket tologatnak. Izgalmas, érdekes lehet, hogy részese lehetsz, ahogy egy produkció elkészül…
Nagyon szeretem ezt a részét is, tényleg varázslatos.
Mit szeretsz a legjobban a táncban?
Szeretem a balett-termi órákat, és természetesen a színpadon is nagy élmény táncolni. A balettórákban az a jó, hogy többször elpróbálhatjuk a mozdulatokat, gyakorlatokat; van rá időnk, hogy mindegyiket kidolgozzunk. A színpadon viszont csak egyszer lehet előadni őket… – ezt is szeretem. Hihetetlennek tűnik, hogy nemrég még nézőként ültem az Operaházban, most pedig már a színpadon állok.
És mi a legnehezebb benne?
A balett nagyon összetett műfaj, már eleve nehéz. De talán az a legnehezebb, hogy megtanuljuk: nem szabad magunkat másokkal összehasonlítani. Lehet mások táncából inspirálódni, tanulni, de azt fontos tudni, hogy nem mindenkinek ugyanaz a története és ugyanolyan a testalkata, az adottságai.
Nem fáj a balettórák után minden porcikád? Elég nagy megterhelés lehet például órákig spicc-cipőben lenni…
A balettnek talán az a legnehezebb része, amikor szeretnéd a határaidat kitolni, de a tested már azt mondja, hogy lassítani kell. Amikor fáj valami, az olyan érzés, mintha levágnák a szárnyaidat, és nem tudnál repülni. Aki napról napra táncol, nem tudja elkerülni, hogy valamelyik testrésze néha egy kicsit ne fájduljon meg. Nekem egy éve fáradásos törésem és részleges szalagszakadásom volt, ezért öt hónapot ki kellett hagynom. Nagyon nehéz időszak volt, de sokat tanultam belőle. Rengeteget erősítettem; nem volt olyan nap, hogy tétlenül feküdtem volna. Próbáltam arra koncentrálni, hogy erős legyek, amikor visszatérek. Nem volt könnyű később újra belépni a balett-terembe, az elején sokat küzdöttem.
Éjjel-nappal vigyáznod kell magadra…
Fontos, hogy egy hosszú próbanap vagy előadás után ne menjünk el például korcsolyázni, hanem inkább polcoljuk fel a lábunkat, masszírozzuk az izmainkat, nyújtsunk. A sérülésemkor azt is megtanultam, hogy időt kell adni a testnek a regenerálódásra.
Nem kényelmetlen a spicc-cipő?
Ha fáj a lábam, akkor gyorsan ki kell belőle bújni, és érdemes a lábfejünket, a lábujjainkat kicsit átmozgatni. Szerencsére nekem ezzel nem szoktak problémáim lenni. Fontos, hogy a cipő kényelmes legyen, mert fájdalommal nem lehet táncolni.
Sok balettcipőt használsz el egy év alatt?
Nem vagyok nagy cipőelhasználó, szeretek mindent párt a végsőkig hordani. Párhuzamosan négy cipőt használok. Olyankor, amikor színpadi próbáink vagy előadásaink vannak, gyorsabban fogynak.
Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a balerinák életformája állandó tudatosságot, fegyelmezettséget igényel.
Még nem vagyok balerina, csak balettnövendék.
Mikor leszel balerina?
Hivatalosan az a balerina, aki profi társulatnál táncol. Az év végi balettvizsgám sorsdöntő lesz. Kicsit rémisztő belegondolni, hogy én leszek az első végzős növendék. Hatalmas öröm, leírhatatlan boldogság lenne számomra, ha bekerülhetnék az Operaház balettkarába. Ott mindenki gyönyörűen táncol, és nagyon figyelnek egymásra. A diótörőben, a Hópelyhek táncában már a felnőtt balettkarban táncolhatok, ami óriási élmény, teljes szívemből hálás vagyok érte. Előadás előtt nagyon izgulok, mert nem szeretnék közülük kilógni.
Mindig izgulsz, mielőtt színpadra lépsz?
Igen, nagyon izgulós vagyok. A színpadon is próbálok úgy táncolni, mintha a teremben lennék; a fejemben vannak a korrekciók, amiket a mesterek adnak, és próbálok a helyezkedésre és az előadásmódra odafigyelni. Sok minden jár a fejemben tánc közben, de nagyon jó érzés ott lenni. A gyönyörű zene és a jelmezek segítenek belekerülni a jelenet hangulatába.
Mi a kedvenc darabod?
Az Anyegin, a Hattyúk tava és a Giselle.
Fontos számodra a zenéjük is?
Számomra elsősorban a zene fontos.
Ki az, aki leginkább inspirál?
Sok külföldi, híres balerinára és az Opera társulatában is mindenkire felnézek. Nagyon szeretem az együttes vezető szólistái közül Yakovleva Mariát és Tanykpayeva Aliyát, valamint Szvetlana Zaharovát, a moszkvai Bolsoj sztárját. Nagy ajándék, hogy nézhetjük, amikor próbálnak, és bármikor megnézhetjük őket a színpadon is.
Mi volt eddig a legnagyobb színpadi élményed?
Nyáron, a veszprémi Hungarian Ballet Grand Prix-n Nikia monológját táncoltam a Bajadér című balettből. Ez hosszú, öt-hat perces szóló. Nagyon élveztem táncolni; hálás vagyok érte a mesternőmnek, Radina Dacének, hogy ezt választotta ki nekem.
Szoktál azért néha bulizni is?
Nekem a balett a buli.
Mi a legnagyobb vágyad?
Szeretnék itt, az Opera társulatánál táncolni, és remélem, hogy minél tovább balettezhetem majd, semmi sem fog ebben megakadályozni.
Mit ad neked a tánc?
Biztos vagyok benne, hogy a balett olyasmit ad nekem, amit semmi más nem tudna megadni. A tánc lefoglal, és mindig lehet benne fejlődni. Nincsenek határai.
Nyitóképen Porkoláb Cecília (hátul középen) A diótörő című mesebalettben. Fotó: Szabó-Gamos Attila / Magyar Állami Operaház
