Mint kiderült, egy ügyben döntő bizonyíték lehet az is, amikor a nyelvész rámutat, hogy a nyilatkozattevő olyan szavakat használ, amelyeket valójában nem ért – például következetesen „bozontvágót” mond bozótvágó helyett vagy a visszavonja a vallomását helyett „visszamondja a vallomását”.

De a nyelvész feladata az is, hogy egy bűnszervezet titkos nyelvét megfejtse, szövegek alapján nyelvi profilt állítson fel, megvizsgálja, hogy egy szövegnek egyetlen szerzője van-e vagy több, azonos-e a szerző azzal, akié a kézírás, és még hosszan sorolhatnánk, hogy a nyelvész tudása milyen helyzetekben hasznosítható.

Ránki Sára fő kutatási területe a börtönnyelv, viszont olyan meghökkentő módszerrel is élt már, hogy az AnoTalk nevű anonim csetelős oldalon 14 éves lánynak adta ki magát, bejelölte, hogy 15-16 évesekkel szeretne beszélgetni, majd 48 óra leforgása alatt több száz felhasználóval váltott üzenetet – legtöbbük jóval idősebb felhasználó volt, aki felnőtt tartalmú beszélgetéseket kezdeményezett a kiskorúnak hitt lánnyal. Az erről írt cikk nagy vihart kavart, az AnoTalk is reagált, kifejezte azon szándékát, hogy biztonságosabbá tenné a felületet. 

Amikor szakdolgozati témát választottál, miért döntöttél a bűnügyi nyelvészet mellett? Mit kutattál akkor? 

A szakdolgozatomat először alternatív pedagógiából akartam írni, de 2004-ben még nem voltak annyira divatosak az alternatív tanítási módszerek, és az egyetemen azt javasolták, hogy inkább ne ezzel foglalkozzam. A nyelvészet volt a másik terület, ami érdekelt, és talán van ebben valami sorsszerűség, hogy az Országgyűlési Könyvtárba jártam olvasni, ott még lapozgatós katalógus volt, és akkor gondoltam, átnézem a nyelvészetet, hátha találok valamit, ami annyira érdekelne, hogy abból szakdolgozatot írjak. Így találtam meg Nagy Ferenc Kriminalisztikai szövegnyelvészet című könyvét, elolvastam, és rájöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

Előtte soha nem láttam egy bűnügyet sem, nem olvastam krimit, láttam persze a Derricket meg a Columbót, de körülbelül ennyit tudtam arról, milyen lehet a nyomozás. Büky László nyelvész vállalta el a témavezetésemet, és azt javasolta, hogy föl kéne venni valahol sok szöveget, a dolgozatban azokat kéne elemezni, és jó lenne, hogyha külön lennének a férfi- és a női szövegek, mert azokat külön vizsgáljuk. Akkor kezdtem el börtönökbe járni.

Az Országgyűlési Könyvtárban

Hogyan fogadták azt, hogy egy csinos lány börtönökben akar kutatni, és szövegeket gyűjt?

Azt nyilván tudtam, hogy smink nélkül, tetőtől talpig zárt öltözetben illik menni, hiszen oda nem nőként érkezem, hanem kutatóként. Tehát elkerültem azt, hogy nagy feltűnést keltsek. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokságán kellett engedélyt kérni börtönkutatáshoz – akkor még nagyon nyitott börtönvezetőség volt, de most már a magyarországi börtönökbe civil kutatók nem igazán mehetnek be.

Azért nem fejeztem be a doktori disszertációmat, mert hat éve nem kapok kutatási engedélyt egyetlen hazai börtönbe sem. A 2000-es években viszont más volt a helyzet, mert a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, Csóti András tisztában volt a bv. működésével, azzal, hogy nem lehet úgy fönntartani egy börtönrendszert, ha azt nem teszi kutathatóvá a civilek számára. Pontosan felmérte, hogy nemcsak szükséges, de tudományos szempontból kötelessége is beengedni a civil kutatókat a börtönbe. Így nekem is volt országos kutatási engedélyem, bármelyik börtönbe bemehettem.

Hogy ne zavarjam a rendet, azt időben kellett egyeztetni az intézménnyel, mikor megyek, hány fős csoporttal szeretnék beszélni, kérek-e smasszert, hányat, bent kell-e velem lenni – egy ilyen kutatás rengeteg szervezést igényel. Amikor nekikezdtem, még nem tudtam pontosan, mivel szeretnék foglalkozni, de az egyértelmű volt, hogy a börtönben vannak bűnözők, ezért ideális közeg a kutatásra. 

Hogyan választottad ki, kikkel szeretnél beszélgetni?

Azt mondtam, mindegy, ki milyen bűncselekményt követett el, mindegy, milyen iskolai végzettségű, de az a legjobb, ha nagyon sokféle emberrel találkozhatok. Egyetlenegy dolog volt fontos: hogy önkéntes legyen a kutatásban való részvétel. Mert az teljesen nyilvánvaló volt már akkor is, hogy ha valaki esetében ez valamilyen kikényszerített dolog, akkor nem tudunk jól együttműködni.

Az is alap, hogy emberként kell bánni a fogvatartottakkal – ők nem alanyok, nem másodrendű, alávetett lények. Muszáj őket magammal egy szinten kezelni. Ez persze nem azt jelenti, hogy az alapvető távolságot nem tartjuk be. Például egyáltalán nem tegeződöm az elítéltekkel, a határt meg kell tartani, és mindig muszáj keretet adni egy vizsgálatnak vagy találkozásnak.

Nagyon kevesen vagyunk az országban bűnügyi nyelvészek vagy igazságügyi nyelvészek. Ezt a szakmát nem tanítják egyetemen. Ezt autodidakta módon tanulhatja az ember, ha megtalálja a lehetőségeket és a külföldi szakirodalmat, amelyekből tanulhat.

Az én pályám szempontjából nagyon fontos volt, hogy be tudtam kerülni a katonai ügyészségre, hogy egy ismerősön keresztül fogadták a jelentkezésemet, és egyáltalán meghallgatták, mi az, amivel foglalkozni szeretnék. Ingyen dolgoztam nagyon sokáig, csak hogy tanulhassak – elkezdhettem börtönbe járni, kihallgatástaktikát tanultam, rengeteg fogvatartottal találkoztam, nyomozásokban vettem részt, főleg katonai ügyeken dolgoztam, láttam, hogyan tud működni ez az egész rendszer.

És ami még fontosabb, hogy a doktori képzés alatt az ottani témavezetőim, mentoraim, például Ács Tibor katonai ügyész, aki korábban a budapesti katonai ügyészségnek volt a szóvivője, fölismerte ennek a szakmának a létjogosultságát, hogy ez miért fontos az igazságszolgáltatásban.

Lassan haladtam előre, kaptam próbamunkákat, közben befejeztem a doktori iskolát, letettem a szigorlatot, viszont a börtönnyelv kutatását nem tudtam folytatni a börtönökben. Ez nem a börtönszlenget jelenti, hanem egy összetett nyelvi rendszert. Azt vizsgáltam, hogy a börtönnyelv ismerete hogyan befolyásolja a fogvatartott börtönhierarchiában betöltött szerepét, és ez hogyan determinálja őket egyes bűncselekmények elkövetésére a börtönben. Aztán azt a választ kaptam a büntetés-végrehajtástól:

„A magyarországi börtönökben nincsen bűnözés.”

A sajtóban is olvashattunk brutális cellatársakról, elfajult bántalmazásról. A börtönnyelv ismerete hasznosítható lehet ezek megelőzésében?

A feltárásban mindenképp, és az ilyen bántalmazási szituációk korai felismerésében is szerepe lehet. Ez egy alkalmazott nyelvészeti kutatás. A külföldi szakirodalom tudomásom szerint még nem tette az igazságügyi nyelvészet részévé a börtönnyelvészetet. Nincs külön ilyen ága, holott a börtönnyelvészetnek az igazságügyi nyelvészet egyik diszciplínájává kellene válnia.

Érdemes vizsgálni, hogy a fogvatartottak hogyan használják a börtönnyelvet, a smasszerek hogyan használják azt, és hogyan érintkezik a két csoport között a nyelv, milyen struktúra alapján működik, hogy ezt a belső rendszert hogyan tudja működtetni egy titkos nyelv. Ezt nagyon fontos lenne tudni.

A kutatóval szemben természetes elvárás, hogy a börtönnyelvet börtönben kell vizsgálnia, de amikor erre már nem volt lehetőségem, elkezdtem szabadult fogvatartottak körében kutatni. Jártam egy olyan teherautó-mosóban, amelynek a területén volt fogvatartottak alakítottak ki egy telepet, ahol élnek.

Egy szociális munkás ismerősömmel mentem oda, mert tudtam, hogy vásárra vinném a bőrömet egyedül, nem is álltak volna velem szóba. Így is az volt, hogy jó, beszélnek velem, de akkor ők nem tudnak elmenni guberálni, mennyi pénzt veszítenek emiatt, és azt én miben fogom nekik kifizetni: sörben, pokrócban, cigarettában…

Kintről kutatni a börtönnyelvet azért is nehézkes, mert teljesen más információkat kap a szakember, ha olyanokkal beszélget, akik tíz-tizenöt éve szabadultak vagy azokkal, akik csak nemrég vannak szabadlábon. Ez a kutatás megrekedt, most magánszakértőként dolgozom, rendszeresen vannak ügyeim, és „civilben” magyartanár vagyok.

Van Magyarországon olyan szakértő, aki nyelvészként részt tud venni például a pedofíliára irányuló nyomozásban? A gyerekeink igen kiszolgáltatottak a neten, bár az alapvető óvintézkedésekre a tudatos szülők felhívják a figyelmüket, de ezen helyzetek egy része beszélgetésekkel kezdődik – ezekből egy nyelvész már sok mindent fel tudna térképezni.

A magyar igazságszolgáltatás a bűnügyi nyelvészettel kapcsolatban egyelőre eléggé zártnak tűnik. Ez annyira új szakterület, hogy sokan összekeverik a grafológiával, meg is lepődnek, amikor mondom, hogy írásképet nem vizsgálok, hanem szövegekkel dolgozom. Nem tudom, vannak-e nyelvészek, akik kifejezetten pedofil elkövetők szövegeire szakosodtak.

A 2010-es évek környékén, a gyakornoki időm alatt a Nemzeti Nyomozó Irodában én dolgoztam olyan oldalak felszámolásában, amelyek ellen pedofil bűncselekmények miatt kellett vizsgálatot indítani, de arra a kérdésre nem tudnék most válaszolni, hogy manapság hányan csinálnak ilyet.

Minden szakértő általában más-más területen dolgozik. Én főleg bűnügyekkel szeretek foglalkozni, a nyomozó főügyészségen korrupciós ügyekben, gazdasági ügyekben, mindenfélével foglalkoztam, rengeteg nyelvi profilozást, szövegösszehasonlítást csináltam, de volt szerencsém például egy bűnszervezet titkos nyelvét is dekódolni.

Ez a szakma nekem egy el nem múló szerelem. De amikor pedofiloldalakon dolgoztam, utána mondtam, hogy fél évig ne adjanak több ilyen szöveget, mert el fogom magam hányni. Van, amit az ember hosszasan nem bír el.

Téged civilek is megkereshetnek? Például ha fenyegető levelet kapok, akkor te segíthetsz kitalálni, milyen ember áll mögötte?

Magánszakértőként bárki megkereshet ilyen feladattal is. Az a lényeg, hogy a vizsgálandó dolog szövegből legyen.

Búcsúlevelekkel, öngyilkosok utolsó üzeneteivel is volt már dolgod?

Igen, ez is gyakori helyzet. Az első kérdésem, ha nyomozati szakaszban találkozom egy búcsúlevéllel, hogy biztosan az írta-e, akinek ott szerepel a neve? És akkor jön a válasz, hogy igen, a grafológus már megnézte. Mondom, az rendben van, hogy az ő kézírása, de biztos, hogy a szöveg is az övé? Nem az volt, hogy mögötte álltak, és mondták, mit írjon? Láttam már olyan esetet, hogy egy búcsúlevelet a kézírásból ítélve búcsúlevélként is kezeltek, aztán a szövegvizsgálat megállapította, hogy azt biztosan nem az elhunyt „írta”. Erre szokták azt mondani a nyelvészek, hogy nem a kéz ír, hanem az agy.

Fotók: Magyar Kultúra/Kurucz Árpád

A teljes interjú a Magyar Kultúra magazin 2022/4. számában olvasható.