Nem adják vissza a Herzog-örökösök képeit

Kultpol

Martha Nierenberg, a híres műgyűjtő, Herzog Mór Lipót unokája az egykor nagyapja tulajdonát képező 10 festmény visszaadását követelte a magyar államtól - emlékeztetett Varga Tamás. Az ügyvéd tájékoztatása szerint a Fővárosi Ítélőtábla az 1973-as magyar-amerikai vagyonjogi szerződésre hivatkozva utasította el az örökösök keresetét. A Herzog család nemzetközi jogi fórumon folytatja a küzdelmet - fűzte hozzá.

Az 1973-as magyar-amerikai vagyonjogi egyezmény hivatott rendezni az amerikai állampolgároknak a magyarországi államosítás, kisajátítás miatti igényeit. A sokéves pereskedés során korábban a felperes jogi képviselője egyebek között azzal érvelt: a szerződés szerint azok, akik nem az általuk igényelt kártérítést kapták, nem vesztették el a tulajdon visszakérésének jogát sem. "Herzog Mór Lipót örököse az ítélőtábla döntését követően csalódottságának adott hangot, mondván, hogy a magyar igazságszolgáltatás ismételten elmulasztott egy lehetőséget arra, hogy jóvátegyen egy történelmi igazságtalanságot" - közölte Varga Tamás.

A jogi képviselő kitért arra, hogy a bírósági ítéletek kimenetelétől függetlenül az elrabolt műkincsek visszaadását kérte a magyar kormánytól Hillary Clinton, az amerikai elnökjelöltségért versenybe szálló demokrata párti szenátor. Az erről szóló - immár második - levelet Hillary Clinton január 8-án küldte el Göncz Kinga külügyminiszternek, hangsúlyozva: a Fővárosi Ítélőtábla döntésétől függetlenül szorgalmazza a festmények visszaadását a jogos örökösöknek, Herzog Mór Lipót leszármazottainak.

Az örökösnő

Varga Tamás szerint az Egyesült Államokban élő Martha Nierenberg jogi képviselői és Hillary Clinton szerint az 1973-as magyar-amerikai vagyonjogi szerződés nem vonatkozik a műkincsekre. Emlékeztetett arra, hogy a csaknem másfél évtizede elkezdődött egyezkedés, és a 10 éve különböző bíróságokon folyó per tárgya az egykor Herzog Mór Lipót tulajdonában volt 10 festmény, amelyet unokája, Martha Nierenberg követel vissza a magyar államtól, pontosabban a Szépművészeti Múzeumtól és a Magyar Nemzeti Galériától.

A festményeket a második világháborúban rabolták el a nácik, a műtárgyak az ötvenes években kerültek a Szépművészeti Múzeumba és a Magyar Nemzeti Galériába, de tulajdonjogot a magyar állam nem szerzett. A Martha Nierenberg által visszakövetelt képek közül eddig - bírósági ítélet alapján - mindössze egy festményt, Munkácsy Mihály Krisztus fehér lepelben című alkotását adták vissza az örökösnek, a többiről (köztük El Greco, idősebb Lucas Cranach és Courbet alkotásairól) évek óta folyik a vita - közölte az ügyvéd.

A történelem legrettenetesebb igazságtalanságainak egyike, a holokauszt után igazságot szeretne végre kapni az Egyesült Államokban élő Martha Nierenberg, Herzog Mór Lipót unokája - írta a vasárnapi The New York Times a Herzog-műkincsek ügyében hozott budapesti bírósági döntéssel kapcsolatban. A lap szerint Martha Nierenberg számára ezek után már nem volt meglepetés a Fővárosi Ítélőtáblának a magyar kormány javára hozott döntése. Az ítélőtábla szerint a kormány elbirtoklással - vagyis miután a műkincsek kellően hosszú ideig a birtokában voltak - megszerezte a tulajdonjogot. Az örökös és támogatói az ötödik bírósági határozat után meg vannak győződve arról, hogy ha valaha is igazságot szolgáltatnak nekik, az nem a magyar bíróságokon fog megtörténni.

"Nyolcvanhárom éves vagyok, talán azt remélik, hogy már nem érem meg az ügy végét" - mondta a The New York Timesnak Martha Nierenberg, akinek a családja, egyike a háború előtti Magyarország legvagyonosabb és legbefolyásosabb famíliáinak, 1944-ben menekült el a holokauszt elől. "Részben csalódott vagyok, részben dühös a (magyar) kormányra, már hosszú idő eltelt, de az ember nem adja fel" - mondta a New York államban, Armonkban élő örökös.

Martha Nierenberg 1999 októberében indított polgári peres eljárást a magyar állam és a két magyar múzeum ellen, hogy az egykor nagyapja tulajdonát képező műtárgyakat visszaszerezze. Az örökös a Fővárosi Bíróságon 2000 októberében első fokon pert nyert, a határozat értelmében a jogvita tárgyát képező 12 kép közül tizet kellett volna visszakapnia a múzeumoktól. Az elsőfokú ítélet alapján a műtárgyak visszaadásán túl a Szépművészeti Múzeumnak (elsőrendű alperes) 7 millió 500 ezer forintot, a Magyar Nemzeti Galériának (másodrendű alperes) pedig a harmadrendű alperes Kincstári Vagyoni Igazgatósággal közösen 350 ezer forint perköltséget kellett volna megfizetnie. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság a döntést megfellebbezte.

Az ügyben másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság (LB) 2002 novemberében megalapozatlanságra hivatkozva hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új per lefolytatására kötelezte az Fővárosi Bíróságot. A megismételt perben 2005 decemberében hozott nem jogerős ítélet szerint Martha Nierenberg egy El Greco-képet visszakap az államtól, a többi kép vonatkozásában a keresetet elutasították. Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója az MTI megkeresésére elmondta, hogy tud a bíróság jogerős döntéséről, az ügyben péntekre ígért reagálást. Egyelőre nem nyilatkozott érdemben a kulturális tárca sem. A Külügyminisztérium Hillary Clinton megkeresésével kapcsolatban azt közölte, hogy tavaly ősszel kaptak levelet az ügyben a szenátor aláírásával, akkor azt válaszolták: a magyar állam meg akarja várni a per végét. Az újabb levél egyelőre nem érkezett meg a tárcához.

(Múlt-kor/MTI)