A színház, vagy a rendező ötlete volt inkább A Mester és Margarita színrevitele?
Többször találkoztam az elmúlt években Gemza Péterrel, együtt dolgoztunk Kaposváron, illetve Kecskeméten is, és közben sok mindenről beszélgettünk, mi érdekel minket a színházban. Ekkor vetődött fel az, hogy amit keresgélünk, az mind benne foglaltatik A Mester és Margaritában. Megállapodtunk, amennyiben adódik rá lehetőség, dolgozunk rajta együtt. Most a Csokonai Nemzeti Színházban kapcsolódott az évad kereszténységet boncolgató tematikájához ez a mű, így volt lehetőségünk, hogy elővegyük.
Egy regényadaptáció sohasem könnyű, hogyan fogtak hozzá?
Többféle színpadi adaptációját elolvastam ennek a regénynek, és megnéztem néhány külföldi előadást is, kíváncsi voltam, hogyan próbálták feldolgozni az alapanyagot. Ezután el kellett dönteni, hogy már meglévő feldolgozásból dolgozzunk, vagy készítsünk egy saját adaptációt. Az utóbbinál maradtunk, bár ez nem volt egyszerű, mivel a színház évada is meglehetősen bonyolultan állt össze, és nem igazán tudtam, melyik színészre számíthatok majd. Ez befolyásolta azt is, milyen szereplőket vonjak esetleg össze, hogyan csoportosítsam a regénybeli történéseket. Amikor elkezdtem gondolkodni a darabon, egy teljesen másik irányba akartam elindulni, ugyanakkor abban biztos voltam, hogy a regény szövegét narrációszerűen mindenképpen használni akarom. Az is nagyon érdekelt, hogyan lehet összemosni az idősíkokat. Maga Bulgakov is összekeveri a saját korát a jeruzsálemi valósággal. Saját korának diktatúráját átszűri a jeruzsálemi történéseken, míg a regénybeli jelen idejét, tehát a moszkvai idősíkot egy hihetetlenül groteszk módon ?elrajzolja?. Eredetileg azt gondoltam, hogy nem fogunk arra törekedni, hogy ez egy ?kerek? történet legyen, és a regény végéből kiindulva mesélek. Aztán ennek végül ellenállt az anyag, illetve valamennyire használnunk kellett a regény kronológiáját. Az volt a kezdeti elképzelésem, hogy egyfajta nyomozás indul el a városban, ami megvilágítja, hogyan történtek az események, de végül ebbe sehogy sem illett bele a jeruzsálemi szál. Persze ha majd még később is foglalkozom az anyaggal, akkor valahogy lehet, hogy megoldom ezt, és beillesztem. Aztán, amikor elkezdtük követni a regény dramaturgiáját, onnantól az volt a kérdés számomra, hogy mi lehet az a fő helyszín, fő motívum, ami az egészen áthúzódik. A regényben egyre többen kerülnek be a bolondok házába, mert részesei voltak valami felfoghatatlannak. Ők nem feltétlenül azért jutnak oda, mert megbolondulnak, hanem egyszerűen elkezdenek valamit látni, amit mások nem, vagy hirtelen megértenek valamit, ezért végül ez a helyszín lett az, ami átszövi az egészet.
Mi volt az a központi gondolat, amit a színpadi változatban mindenképpen meg szerettek volna jeleníteni?
A legfontosabb talán az volt, hogy Woland nem lelkeket vásárol, vagy ront meg, hanem inkább szembesíti az embereket azzal, hogy valójában milyenek. Hajlamosak vagyunk nagyon sok mindent letagadni, még magunk elől is, ezért nehéz a szembesülés önmagunkkal. Woland jelenlétét az idézi elő Moszkvában, hogy a városban intenzíven van jelen a csalás, a gonoszság, a nyerészkedés és az erkölcstelenség, ez hívja őt oda. Vannak olyan alapkérdések, amelyekkel érdemes foglalkozni, például, hogy mi az igazság, akár színpadi értelemben is. Hogyan visszük tovább, amit egy előadásban látunk, és mit fogunk mesélni róla? Hiszen Bulgakov is elmeséli Jézus történetét, ami nyilván már áttételes, nem azonos az általunk ismert verzióval. Ezek a torzulások is érdekesek. Ahogy a Mester elmeséli a történetet, és nem tudjuk, igazából ez az igazi-e, valójában így történt-e? Ebből az elgondolásból következett a díszletünkben is az önmagába visszatérő lépcső-motívum, hogy nem tudjuk, mi hatott mire, mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás.
Maga a Bulgakov-mű is elég összetett, mennyire él meg a színpadon?
Nem nagyon, bár most már azt mondom, lehet belőle igazán jó színpadi verziót csinálni, csak több idő kellene hozzá. Az hiszem, egy picit ?oroszosabb? próbafolyamattal jobban ki lehetett volna dolgozni, ha mondjuk, egy évig foglalkozunk vele. Annyira erős ez az anyag, hogy az ember sokszor ragaszkodik hozzá, és ennek kell hosszabb idő, hogy át lehessen ültetni, elengedjünk szükségtelenebb részeket. Nyilván, itt is eljutottunk valameddig, amennyire erőnkből tellett, de ez még mindig nem végeredmény. Persze ez nem azt jelenti, hogy hitványabb lenne ez az előadás, de az biztos, hogy nehéz ügy, mert nincs benne olyan koherens történet, amit megszoktunk egy-egy színházi produkcióban. Ez annál jóval töredezettebb. Volt, ami megmaradt ?történeti? szálnak, a szerelmi szálat például próbáltam végigvinni. Később még lehet, hogy fogok ezzel a művel foglalkozni, ha alkalmam lesz rá.
Mennyire fontos ez az előadás a pályafutásában?
Nekem nem szokott jól sikerülni, ha vendégként érkezem egy-egy társulathoz, jobban szeretem, ha úgy tudok együtt dolgozni egy csapattal, hogy már jobban ismerem. Nem szeretek a nulláról indulni. Jólesett persze itt dolgozni, remek emberekkel találkoztam, de szellemileg mindenképpen kimerítő volt így. Lehet, hogy jobb lett volna egy Mágnás Miskával kezdeni először? A színpadi idő persze mindig kevés, és ebben az esetben pláne, hiszen nem egy ?kész? színdarabról van szó.
Sokféle műfajban kipróbálta már eddig magát, erre törekszik, vagy csak így adódott?
Sokat voltam Kaposváron, és az a színház is alapvetően népszínházi jellegű. Állandó a rendezői gárda, és mindenki csinált mindenfélét. Azt gondolom, ez egészséges is, hiszen egy rendező életében az a jó, ha egy évadban előjön hol egy klasszikus, hol egy kortárs darab, vagy egy zenés, mindenből egy kicsi. Persze az élet nem mindig így adja. Ha egy színház felkér valamire, akkor mondok igent, ha találok a rendezésben valamilyen szellemi kihívást. Igyekszem azért mindig találni valamit. Nyilván, teljesen más A víg özvegyet rendezni, mint A Mester és Margaritát, ami persze nem jelenti azt, hogy az előbbi alávalóbb, csak más, kevesebb a rétegzettsége. Jól esik nekem ez a változatosság, nem vagyok az a fajta színházi rendező, aki csak egy ösvényen jár, de ez nem is baj. Legközelebb például Lúdas Matyit rendezek, de szívesen csinálok gyerekdarabot is. Az azért kell, hogy legyenek ilyen nagyobb kihívást tartogató feladatok is, hiszen úgy gondolom, ezért választottam ezt a szakmát.
Hamarosan a DESZKA Fesztiválon is látható lesz egy miskolci rendezése Pintér Béla Parasztoperájából?
Az egy könnyed szárnyalás volt ehhez képest, hiszen egy jól megírt, drámai alapanyagból dolgoztam. Abban a kész struktúrához kellett hozzáadnom magamat, így a mostaninál könnyebb feladat volt.
Fotó: Máthé András
Ungvári Judit
