Nem csak gyermekeknek

Bartók több sorozatot is szentelt a zongorázni tanulóknak, ki ne ismerné a Mikrokozmoszt vagy a Gyermekeknek füzeteit. A varázslatos bennük az, hogy a legegyszerűbb alapdallamot, egyszerű gyermekdalocskát egy-egy megbicsakló, disszonáns akkorddal szinte a vészterhes tragédia világába billenti egy ütem erejéig, hol egyetlen énekhangot hallunk, hol egész kórust, nagyzenekart. Átcsusszan a víg dúrból a mollba néhány hang, és máris drámai mélységet nyer az egyszerű dallamocska. Klukon Edit és Ránki Dezső egész sorozatot szentel e gyermekdaraboknak a Zeneakadémián. Ezúttal az első füzet darabjait hallottuk a két művész egymást váltó, egymásba folyó, szerves egységében, csodás kidolgozásban.

 

Bach ugyancsak pedagógiai céllal szerzett két- és háromszólamú darabjait, melyeket Invenciók néven tartunk számon, sajnos egyre inkább csak a zongorát tanulók játsszák, koncerten rendkívül ritkán hangzanak el, pedig Bach zsenije ugyanúgy megmutatkozik bennük, mint Bartóké az általa írt "iskolákban" A 15 kétszólamú invenció azt vizsgálja, hogyan lehet kitalálni, kifejleszteni és kidolgozni egy precízen körülírható zenei gondolatot, amely vagy egy adott anyagból (például egy lutheránus ének dallamából) származik, vagy önállóan fogant. Bár tehát ezek inkább zeneszerzés-technikai darabok, mint előadás-pedagógiaiak, remek alkalmat kínálnak a technika és gondolat összesimításához. Ránki élt is a lehetőséggel, szenvedélyes, érzelmekkel teli, precíz, dinamikus játéka egyszerűen semmi kívánnivalót nem hagyott maga után.

 

Az est megkoronázása mű és előadás szempontjából egyaránt a koncert második részében következett: Bartók Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című zseniális darabját a négy nagyszerű művész tökéletesen összecsiszolt, egymásra figyelő játékában csak elragadtatással lehetett hallgatni.

 

A kamarajátékban az a lenyűgöző, ahogy a művészek, akik teljesen egyenrangúak, alázattal és koncentráltan figyelik egymást. A két zongorista közös játéka hosszú évek óta csiszolódik, hisz sok éve lép fel együtt a házaspár. Nem csoda, hogy tökéletes az összhang. Az együttes másik fele valóban fél, az Amadinda együttes fele: Holló Aurél és Rácz Zoltán ugyancsak évtizedek óta mesterei ennek a koncentrált együttzenélésnek. Négyesük hibátlan, felemelő élményt nyújtott, Holló Aurél játéka pedig még ezen belül is emlékezetes, xilofonja úgy szól a keze alatt, úgy sír és jajong, hogy belefacsarodik az ember szíve. Bartók is tesz róla, hogy így legyen.

 

Ráadásként a kis csapat megismételte a Szonáta első tételét, ahogy Ránki mondta: "Nem voltunk elégedettek vele". A közönség az volt.