A bejáratnál álló biztonsági emberhez beszélt egy idős nő, figyeljen már rám egy kicsit, bogaram, most vagyok itt először, a bankomtól nyertem a belépőt, csak azt mondja meg, mikor énekel a Kovács Kati. A férfi mosolygott, sajnos nem tudom, de bent egy infóponton meg fogják mondani, és megnézhetem, kérdezte, mit visz a szatyorban. Csak az van nálam, ami kell, mutatta oda a nő ébredő gyanúval a férfi kompetenciája iránt, látja, vizet, esernyőt, egy kis gyümölcsöt és naptejet hoztam. Maga is jobban tenné, ha bekenné a fejét, hát meg fog égni itt a tűző napon.
Két ötvenes bikinis nő ugrált a színpad előtti harmadban a tömeggel, aztán kimentek oldalra, és a slaggal tömeget locsoló ember elé álltak, és sikoltozva addig forogtak, amíg olyan vizesek lettek, mintha úsztak volna. Gyerünk vissza, mondta egyik a másiknak, és már fordultak is.
Nahát, Béla bácsi, ment oda egy férfihez két kamaszlány nevetgélve, hogy kerül ide. Nevezett azt mondta, hát, kijöttem, úgy.
Anya és lánya egyforma farmer-sortban és fehér trikóban indultak befelé a színpad előtti tömegbe, na, innen látsz már, kérdezte a lány, csak a kivetítőt, felelte az anyja. Hát, jól van, menjünk tovább, csak meg ne bánd.
Egy félmeztelen fiú futott ki a tömegből, na, most jöhet, mondta a fürdőruhában pokrócon félálomban fekvő nőnek, aki hirtelen azt sem tudta, hol van. Aztán belenyúlt a pokróc mellett álló hátizsákba, egy szendvicset vett elő, odanyújtotta a fiúnak.
A férfi ránevetett a nyugdíjas korú nőre, amikor elolvasta a pólóján a feliratot: no school, no job, no problem. A nő mosolyogva emelte a sörét a férfi felé, aki elindult hozzá.
Az apa előrevágtatott a tömegben, a fia megtorpant egy pillanatra, hátranézett az anyjára, aki legyintett, én inkább itt maradok, menjél csak. A kétméteres kamasz fejcsóválva fordult az apja után.
A két hetvenes pár egyike tetőtől talpig túraboltból öltözött, a férfi leakasztotta az övéről a szétnyitható izolitos pokrócot, arra ültek le a földre, a négy sarkán törökülésben itták a sört, a lángosokat középre tették a piknik táskából elővett terítőre.
A korához képest remek kinézetű bronzbarna férfi biciklissapkát lengetve, biciklisnadrágban lendületesen ment át a tömegen. A lánytól, aki elé lépett, rögtön az ütközés után bocsánatot kért. Ez nem valami énekes vagy színész, kérdezte a lány elgondolkodva a barátnőjétől.
A fiú messziről integetett a férfinak, aztán odaszaladt hozzá, kicsit meghúzta a férfi hóna alatt megszorult, vállon átvetett övtáskát, és azt mondta, helló, ez így nem funkcionális.
A két ősz bajuszos férfi horgászszéket állított fel a hátsó kivetítő elé, kedélyes beszélgetés közben nézték, mi történik a színpadon. Egyik aztán elhallgatott és nagyokat pislogva nézett a kivetítőre, a másik ekkor figyelt fel a hatvanas nőre, aki hosszú szoknyára laza hastáncot lejtett, kezében igazi virágokkal díszített szalmakalapot fogott.
Egy terepmintás csodaszarvasnak öltözött bácsi keresőtávcsővel nézte a tömeg fölött a színpadot. A mellette álló lány megkérdezte tőle, na, mit lát? Ha lökdösi a kezemet, akkor semmit.
