Nem elég a könyv. Kell a szerző is – a világhír felé vezető út
A magyar irodalom újabb Nobel-díjasa kapcsán Demeter Szilárd írt arról, mit jelent ma az írói siker. A tehetségtől a fordításig, a könyv mögött álló munkától a nemzetközi jelenlétig vezet végig azon az úton, amelyen a remekművek eljuthatnak a világ olvasóihoz.
Remélt, de nem várt örömhír felhajtóerejével készült a magyar pavilon a frankfurti könyvvásárra: irodalmi Nobel-díjat kapott egy magyar író. Csak az okozott problémát, hogy a frissen díjazott magyar alkotónak nem volt könyve kint a könyvvásáron, a kiadója lóhalálában sporttáskában vitt magával annyit, amennyit tudott. Időpont: 2002. A díjazott: Kertész Imre. A sporttáskás kiadó: Morcsányi Géza. 2002-ben a frankfurti könyvvásáron a magyar pavilont a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) működtette, vezetője az a Kocsis András Sándor volt, aki most köpködi a Petőfi Kulturális Ügynökséget (PKÜ) és szerénytelen személyemet. Az idei könyvvásáron ismét friss magyar irodalmi Nobel-díjast süvegelhetünk.
Pedig még mintája is lett volna hozzá: amikor Nádas Péter új könyvét akarták bevezetni a német piacra, a magyar kiadója nem sajnálta rá a pénzt, és a PKÜ-vel együttműködve elég sikeres kampányt tudott lebonyolítani.
Ennyit erről a „botrányról”. Arra viszont jó a (közösségi) médiában keltett felhorgadás, hogy összefoglaljam mindazt, amit az elmúlt években megtanultam az írói siker feltételeiről.
Kezdjük onnan, hogy a meg nem írt remekműveket nem lehet eladni.
Ha egy magyar író remekművet alkot, azt legtöbbször magyarul teszi. Ez nekünk, magyar olvasóknak jó, mert elolvashatjuk, megtámaszthat bennünket, szebbé és igazabbá teheti a világunkat – csakhogy a világolvasó abban a szerencsétlen helyzetben van, hogy nem tud magyarul. Így sok milliárd embernek a Földön fogalma sincs arról, mennyi zseniális mű születik nap mint nap magyar nyelven.
Azt, hogy egy alkotás remekmű, manapság elsősorban a szerző családja és baráti köre (virtuális buborékja, elvtársi szekértábora) ítéli meg. Illetve azok a kiadók szokták ezt hazudni a szerzőnek, amelyek pénzt akarnak legombolni róla a kiadást megfinanszírozandó.
A tisztességesebb kiadók tudják, hogy remekművek ritkán születnek, és hogy remekművekként megálljanak a lábukon, ahhoz kell legalább egy kiváló szerkesztő. Kiváló kiadói szerkesztőből nincs sok.
