Érzékeny terek - kiállítás akadály nélkül címmel nyílt meg a MANK Galéria legújabb tárlata, melynek Ön a kurátora. Mi volt a koncepció a bemutató megtervezésekor, és ehhez milyen műtárgyakat választott?
Inkluzív tárlat megvalósítására kért fel a galéria. Az inkluzivitás annyit jelent, hogy egy adott közösségen belül a különbözőségek elfogadására és megbecsülésére törekszünk. Mivel a galéria egyaránt foglalkozik képző- és iparművészeti alkotások bemutatásával, így én is erre törekedtem a koncepció megalkotásakor. A kiállítás tehát hátrányos helyzetű személyek befogadásélményével foglalkozik, ezen belül is megértési nehézségekkel küzdők, látás- illetve mozgássérültek művészettel való kapcsolatáról, de a művek üzenetei az épek számára is egyaránt érvényesek.
Olyan műalkotásokat kerestem, melyekben a művész együttműködött olyan személlyel, aki az említett nehézségekkel küzd, vagy kifejezetten a célcsoport számára készítette alkotását, vagy más módon kapcsolódik ehhez a helyzethez. A kiválasztott 11 kortárs alkotás szinte mindegyike teljesen megközelíthető és megtapintható. Így minden látogató számára közvetlen helyzetet teremtettünk a műtárgyértelmezéshez és érzékeléshez, melyre máshol nincs mindig lehetőség.
Kiemelne néhány konkrét példát a kiállított műtárgyak közül?
A látássérültek számára készített, tapintható művek vannak a legnagyobb számban. Ide sorolható Boros Mátyás három műve, amelyek a vizuális világ művészetéhez kapcsolódnak, de nem csak tárgyi elemeket közvetítenek. A látássérültek például a gesztust, mint a kortárs képzőművészet egyik kategóriáját csak speciális segítséggel tudják értelmezni. Egy példa: az, hogy milyen a művész által, erőből kiszakított vonal, a tárlaton úgy tapasztalhatják meg, ha végigtapogatnak egy térbe helyezett, drót merevítésű papírmasét.
Említette, hogy képzőművészek és hátrányos helyzetű személyek együtt is készítettek munkákat. Hogyan kell ezt a munkafolyamatot elképzelni?
A kiállításban látható Tarr Hajnalka és Papp Károlyné Bánó Judit Belső bútor című műve, mely a Ludwig Múzeum Közös ügyeink elnevezésű projektjén készült. Ez tulajdonképpen egy paraván, melyen Papp Károlyné Bánó Judit folyamatos látásromlását dolgozták fel. Judit néhány éve a családi eseményein fotókat készít, melyek látásának folyamatos elvesztése miatt már emlékképekké válnak számára. A pixelesnek tűnő, szőttesszerű művel ezeket a kép-fragmentumokat mutatják be.
Milyen kísérőprogramokat szerveznek az eseményhez?
Workshopokat tartunk, amelyek az említett gesztusfestészet érzetének megtapasztalásához kapcsolódnak. Kerekasztal-beszélgetések is lesznek, ahol képző- és iparművészek számolnak be arról, hogy milyen indíttatásból kezdtek el ezzel a területtel foglalkozni, kikkel és hogyan dolgoznak együtt, és milyen fogódzókat találnak a művészet és a hátrányos helyzetűek közötti párbeszédhez. Záróeseményként pedig szakmai napot tervezünk, ahol ennek a speciális területnek a múzeumpedagógiájáról tartok előadást. A témáról tavaly jelent meg az Esélyt a múzeummal - Hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása a múzeumpedagógia eszközeivel című módszertani kézikönyv, melyet magam szerkesztettem.
Miért kezdett el hátrányos helyzetű személyek múzeumpedagógiájával foglalkozni?
2008-ban részt vettem a szentendrei Skanzen múzeumi akadálymentesítéssel foglalkozó képzésén. Akkor még szinte szó szerint az intézmények hozzáférhetőségéről volt szó, de már speciális programokról is beszéltünk, melyek kifejezetten a célcsoporthoz szólnak. Így egyre inkább elmélyedtem a témában. A Ludwig Múzeumban évek óta tartunk ilyen foglalkozásokat. Összeállítottam egy Integrált családi délelőtt elnevezésű programot, melyet rendszeresen vezetek. Ez olyan családokhoz szól, akik megértési nehézséggel élő gyermeket nevelnek. A közös alkotómunka során sérültek és épek együtt dolgoznak.
Hogy történik ez múzeumi közegben?
A kultúra alanyi jogon jár mindenkinek. Ezért lényeges, olyan kiállítások létrehozása, ami a hátrányos helyzetű személyeknek is érthető, értelmezhető és elérhető. Például a látássérültek számára tapintható tárgyakat mutathatunk, vagy öt érzékszerves programokat és tárlatvezetéseket szervezhetünk. A megértési nehézséggel élők számára könnyen érthető nyelv alkalmazásával segíthetünk. A mozgássérülteknek pedig azzal, ha olyan programokat alakíthatunk ki, melyek a teret használják fel, ahol a teret lehet bejárni. A változásfolyamat úgy tud kialakulni, ha apró lépéseket teszünk egymás felé!
Dabi-Farkas Rita képzőművész-múzeumpedagógus. Békéscsabán született, az általános iskolát rajz tagozaton végezte, majd Szegeden járt művészeti középiskolába. A Képzőművészeti Egyetemre Maurer Dóra vette fel, ahol a festő szak mellett az intermédia képzést is elvégezte. 2002 óta dolgozik a Ludwig Múzeumban. Az intézmény 2009-ben kezdett el a múzeumi akadálymentesítéssel foglalkozni. 2014-ben a megértési nehézséggel élőknek szóló múzeumi programok kitalálásáért és koordinálásért elnyerte a Múzeum Café díját.
Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
